AKATISZT A LEGSZENTEBB ISTENSZÜLŐ SZŰZ MÁRIÁHOZ

Eredetét lásd a tudnivalókat összefoglaló bevezetőben.

Ünnepe: Nagyböjt 5. akathiszt szombatján.

Tropár, 4 hang

Siessünk buzgón az Istenszülőhöz * mi bűnösök és lealázottak.* és boruljunk le bűneinket töredelmesen megbánván,* lelkünk mélyéből kiáltsuk:* Könyörülj rajtunk és segíts ó Királynőnk, * íme, bűneink tengerében mindjárt elveszünk, * ne hagyd védtelenül szolgáidat * mert te vagy a mi egyedüli védelmezőnk.

Bevezető ima

Ó, legszentebb Nagyasszonyunk, tisztaságos Istenszülő Szűz, Urunk Istenünknek, Jézus Krisztusnak anyja! Mielőtt megkezdeném e hozzád intézett méltatlan imádságomat, leborulok előtted, mint királyunk anyja előtt, és hozzád esedezem, ég és föld királyának anyja! Fogadd el, vidd azt az uralkodó király, a mindenek Ura, a te Fiad, az Isten elé, és kérj bocsánatot minden vétkünkért! Adj életünknek megigazulást, és végezetül a túlvilágon lakozó ellenségek zaklatásától mentes elköltözést!

Közbenjárásod által add meg, hogy a mennyország Istenhez vezető ajtaja megnyíljék előttünk, hogy ott a paradicsomi táplálék élvezetében, a hegyen épült városnak, a magasságbeli, mindenekfelett ékes Jeruzsálemnek vigasságában és kimondhatatlan szépségében, a hármasfényű Szentháromság tündöklésében s az angyalok énekének édes hangjában gyönyörködhessünk! Tégy minket e dicsőség és öröm örököseivé és minden szentek sorsosaivá, mert, mint a mindenható Király anyja, mindent megtehetsz! Azért most, kiváltképp pedig ez órában, ó mindenekfelett irgalmas Nagyasszonyunk, hallgass meg minket! Úrnőnk, királynénk, előtted vagyunk, figyelmezz reánk, kik a következő imádságos éneket mutatjuk be neked.

1. konták

Konták 8. hang:

Mint bátor hadvezérnek győzelmi éneket, * s mint megszabadítónknak minden rossztól, * hálaadó imát zengünk neked, Istenszülő! * S ki legyőzhetetlenül hatalmas vagy, * kérünk téged, mentsd meg a te szolgáidat minden bajtól, * hogy teljes szívből énekeljük néked: * Üdvözlégy, Istennek * szeplőtelen Jegyese!

1. ikosz

A trónálló angyal elküldetett a mennyből, hogy így köszöntse az Istenszülőt: “Üdvözlégy!” És látván téged, Urunk, már előre megtestesülten, elcsodálkozott, és megállva, szellemi hangon ily módon köszönté őt:

Üdvözlégy, ki által öröm derül föl reánk; * üdvözlégy, ki által megsemmisül az átok; * üdvözlégy, ki által az elesett Ádám új életre szólíttatik; * üdvözlégy, ki által Éva megszabadul könnyeitől!

Üdvözlégy, magasság, melyet emberi gondolat föl nem ér; * üdvözlégy, mélység, melyet angyali szemek sem láthatnak be; * üdvözlégy, ki a mennyei Király trónja vagy; * üdvözlégy, mert hordozod azt, ki fönntart mindeneket!

Üdvözlégy, csillag, ki előre jelezted a Napot; * üdvözlégy, isteni megtestesülés edénye; * üdvözlégy, mert általad megújul a teremtmény; * üdvözlégy, mert általad imádjuk leborulva a Teremtőt!

Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen Jegyese!

2. konták

Tudva öntisztaságát a Szent Szűz, bátran mondja Gábrielnek: “Dicső szavaid érthetetlenek lelkem előtt; miképpen beszélhetsz ugyanis természetfölötti foganást követő szülésről, énekelve: Alleluja, alleluja, alleluja!”

2. ikosz

A megfoghatatlan értelmet megérteni akarván a Szűz, így szólt a szolgálattevő angyalhoz: “Miképp lehetséges, mondd meg nekem, hogy én, a tiszta szűz, fiat szüljek?” Amaz félve felelt neki, így énekelve:

Üdvözlégy, beavatottja a titokzatos tervnek; * üdvözlégy, hittel kérők meghallgatása; * üdvözlégy, Krisztus csodáinak kezdete; * üdvözlégy, az ő hittitkainak kezdőpontja!

Üdvözlégy, mennyei lépcső, melyen alászállott az Isten; * üdvözlégy, híd, ki a földieket az égbe átvezeted; * üdvözlégy, csoda, melyről az angyalok sokat beszéltek; * üdvözlégy, gonosz szellemek vérző sebe, mely miatt azok sokat sírnak!

Üdvözlégy, ki a világosságot kifejezhetetlen módon szülted; * üdvözlégy, mert senkinek el nem mondtad, miként; * üdvözlégy, ki a bölcsek értelmét meghaladod; * üdvözlégy, ki a hívők értelmét fénysugarakkal árasztod el!

Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen Jegyese!

3. konták

A Magasságbelinek ereje árnyékozá meg akkor a Szüzet, hogy anyává legyen, és őt mindazok számára termőfölddé téve, kik üdvösséget akarnak aratni, midőn így énekelnek: Alleluja, alleluja, alleluja!

3. ikosz

Istent méhébe fogadván a Szűz, fölsietett Erzsébethez. Ennek magzata pedig, rögtön megismervén az ő köszöntését, örvendett, és megmozdulván, mintha énekelne, így kiáltott az Istenszülőhöz:

Üdvözlégy, a hervadhatatlan szőlővessző tőkéje; * üdvözlégy, a halhatatlan gyümölcs birtokosa; * üdvözlégy, ki az emberszerető földművest gondozod; * üdvözlégy, ki a mi életünk gondozóját szülted!

Üdvözlégy, szántóföld, melyen az irgalom bősége termett meg; * üdvözlégy, asztal, ki lelki megtisztulásunk bőségét hordozod; * üdvözlégy, mert általad az édeni eledel rétje virágzik fel; * üdvözlégy, mert révpartot készítesz a lelkeknek!

Üdvözlégy, imádság kedvesen fogadott illatáldozata; * üdvözlégy, ki által az egész világ megtisztul a bűntől; * üdvözlégy, mert általad az Istennek a halandók iránti jóakarata nyilvánult; * üdvözlégy, mert általad a halandók bizalommal közeledhetnek az Istenhez!

Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen Jegyese!

4. konták

A kétkedő gondolatok vihara dúlván lelkében, megzavarodott a tisztaéletű József. Tisztának ismert téged, de azt vélte, hogy erőszakot szenvedtél, ó Szeplőtelen! Midőn azonban megtudta, hogy te a Szentlélektől fogantál, felkiáltott: Alleluja, alleluja, alleluja!

4. ikosz

Megtudták a pásztorok az angyalok énekéből, hogy Krisztus testet öltve hozzánk érkezett. Siettek hozzá, mint pásztorhoz, és látták, hogy ő mint szeplőtelen Bárány, Mária kebelén táplálkozik, kihez énekelve így szólottak:

Üdvözlégy, ki anyja vagy a báránynak és pásztornak; * üdvözlégy, lelki bárányoknak akla; * üdvözlégy, láthatatlan ellenségeink elhárítója; * üdvözlégy, mert általad megnyíltak a Paradicsom ajtajai!

Üdvözlégy, mert általad a mennyeiek együtt örvendenek a földiekkel; * üdvözlégy, mert általad a földiek együtt vigadnak az égiekkel; * üdvözlégy, mert általad lettek az apostolok az Ige bátor hirdetői; * üdvözlégy, vértanúk legyőzhetetlen bátorsága!

Üdvözlégy, hitünk erős védfala; * üdvözlégy, ki által a kegyelmet világosan megismertük; * üdvözlégy, mert általad megszégyenült a pokol; * üdvözlégy, mert általad dicsőségbe öltöztünk!

Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen Jegyese!

5. konták

Meglátván a bölcsek az Istentől küldött csillagot, követték annak sugarait, és szövétnekül használván azt, keresték vele az erős Királyt. Midőn pedig elérkeztek az Elérhetetlenhez, megörvendezve énekelték neki: Alleluja, alleluja, alleluja!

5. ikosz

Midőn a káldeabeliek a Szűz karján látták azt, aki kezével alkotta az embereket, és bár szolgai alakot vett fel, mégis megismerték benne az Uralkodót, ajándékokkal igyekeztek neki szolgálni, és a Boldogságost így énekelték:

Üdvözlégy, soha le nem nyugvó Csillagnak anyja; * üdvözlégy, titokzatos Napnak hajnala; * üdvözlégy, ki a tévelygés tüzét kioltottad; * üdvözlégy, ki által a Szentháromság titka megvilágosodott!

Üdvözlégy, ki lelkünk embertelen zsarnokát a hatalomból kivetetted; * üdvözlégy, ki emberszerető Urunkká tetted Krisztust; * üdvözlégy, ki megmentettél a pogány vallástól; * üdvözlégy, ki a fertelmes tettekből kiemelsz!

Üdvözlégy, ki a tűz imádását megszüntetted; * üdvözlégy, ki a szenvedélyek lángját megenyhíted; * üdvözlégy, ki a hívőket tiszta életre tanítod; * üdvözlégy, minden nemzedék öröme!

Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen Jegyese!

6. konták

Isteni ihletettségű apostolokká lettek a keleti bölcsek, visszatértek Babilonba, foganatosították ott jövendölésedet, hirdettek téged mindenkinek, mint valódi Messiást. Elhagyták a hiúbeszédű Heródest, ki nem tudta énekelni: Alleluja, alleluja, alleluja!

6. ikosz

Földerítvén Egyiptomban az igazság világosságát, elűzted a tévedés sötétségét. Az ő bálványaik ugyanis nem bírták el erődet, Üdvözítő! Összedőltek, és akik azoktól megszabadultak, így kiáltottak az Istenszülőhöz:

Üdvözlégy, embereknek fölemelője; * üdvözlégy, gonosz szellemek bukása; * üdvözlégy, ki letiportad a csalárdság hatalmát; * üdvözlégy, ki leleplezted a bálványok hiúságát!

Üdvözlégy, tenger, melyben elmerült a szellemi fáraó; * üdvözlégy, kőszikla, melyből a szomjúhozók az élet italát nyerték; * üdvözlégy, tűzoszlop, ki a sötétségben levőket vezérled; * üdvözlégy, a világnak az égboltnál is terjedelmesebb védősátora!

Üdvözlégy, mannánál kedvesebb étel; * üdvözlégy, szent örömök szolgálója; * üdvözlégy, Ígéret Földje; * üdvözlégy, tejjel és mézzel folyó ország!

Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen Jegyese!

7. konták

Midőn Simeon ebből a hiúságos életből ki akart költözni, mint csecsemőt kezeibe adtak téged, de ő megismerte benned a tökéletes Istent, azért csodálkozva kimondhatatlan bölcsességeden, így kiáltott: Alleluja, alleluja, alleluja!

7. ikosz

Új teremtményt mutatott föl a Teremtő nekünk, kik általa vagyunk, midőn természetfölötti módon megjelent, és megőrizte Szülőjének tisztaságát, amint volt, szeplőtelenül, hogy látva e csodát, énekeljük:

Üdvözlégy, hervadhatatlanság virága; * üdvözlégy, önmérséklet koronája; * üdvözlégy, ki felragyogtattad a feltámadás jelét; * üdvözlégy, angyali élet példája!

Üdvözlégy, fényes termékenységű fa, melyről a hívek táplálkoznak; * üdvözlégy, áldott árnyékot adó lombos fa, mely sokakat betakar; * üdvözlégy, mert méhedben hordoztad azt, ki a fogságban levőket kiszabadítja; * üdvözlégy, mert a tévelygők tanítóját szülted!

Üdvözlégy, mert az igazságos Bírót megengeszteled; * üdvözlégy, mert sok bűnösnek megbocsátást szerzel; * üdvözlégy, reményfogyottak öltözete; * üdvözlégy, szeretet, mely minden vágyat legyőz!

Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen Jegyese!

8. konták

Különös születést látván, emeljük a mennyeiekhez elménket, és különítsük el magunkat a világtól, mert a Magasságbeli azért jelent meg a földön mint alázatos ember, hogy a magasságba vonzzon minket, kik neki énekeljük: Alleluja, alleluja, alleluja!

8. ikosz

Egészen alant volt a leírhatatlan Ige, de azért a magasságot semmiképpen sem hagyta el, mert alászállása isteni, nemtávozása pedig helyben történő volt, és Istentől foganó Szűztől született, ki ilyeneket hall:

Üdvözlégy, a Befogadhatatlan befogadója, * üdvözlégy, tisztaságos titkok megnyitója; * üdvözlégy, kiről a hitetlenek kétkedés között hallanak; * üdvözlégy, hívők biztos dicsekvése!

Üdvözlégy, szent trónusa annak, kit a kerubok hordoznak; * üdvözlégy, szent hajléka annak, kit a szeráfok környeznek; * üdvözlégy, ki az ellentéteket kiegyenlítetted; * üdvözlégy, ki a szüzességet a szüléssel egybekötötted!

Üdvözlégy, mert általad lerontatott az eredeti bűn; * üdvözlégy, mert általad megnyílt a paradicsom; * üdvözlégy, Krisztus országának kulcsa; * üdvözlégy, örökkévaló javak reménysége!

Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen Jegyese!

9. konták

Az egész angyali világ elcsodálkozott megtestesülésed nagy művén, mert látták mint megközelíthető embert azt, ki mint Isten megközelíthetetlen, ki köztünk lakozott, és hallotta mindenkitől: Alleluja, alleluja, alleluja!

9. ikosz

Az ékes beszédű szónokok oly némák, mint a halak, a te színed előtt, Istenszülő, mert nem foghatják fel, miképp történt az, hogy szüzességed sértetlen maradt és mégis szültél. Mi azonban csodálva e titkot, hittel énekeljük:

Üdvözlégy, Isten bölcsességének tárháza; * üdvözlégy, az isteni gondviselés kincstára; * üdvözlégy, ki által a bölcsek balgataggá lesznek; * üdvözlégy, ki a szó művészeit szótlanná teszed!

Üdvözlégy, mert általad megzavarodtak a mindentudók; * üdvözlégy, mert általad a hamis mesemondók kimerültek; * üdvözlégy, ki szétrontád az athéniak alaptalan hiedelmeit; * üdvözlégy, ki megtöltötted a halászok hálóját!

Üdvözlégy, ki minket a tudatlanság mélységéből kiemelsz; * üdvözlégy, ki sokak elméjét fölvilágosítod; * üdvözlégy, üdvösségre törekvők hajója; * üdvözlégy, az élet hajójának révpartja!

Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen Jegyese!

10. konták

Ki a mindenséget fölékesítette, ígérete szerint üdvözíteni akarván a világot, eljött hozzá, és ki mint Isten, a mi pásztorunk, mégis azon módon, mint mi, báránnyá lett, hogy hasonlókhoz hasonlóvá legyen, miért is mint Isten hallja tőlünk: Alleluja, alleluja, alleluja!

10. ikosz

A szüzeknek és minden hozzád menekülőnek védőfala vagy, Istenszülő Szűz, mert az ég és a föld Teremtője fölmagasztalt téged, Tisztaságos, midőn anyjává fogadott, és mindenkit megtanított, hogy így szólítsanak téged:

Üdvözlégy, szüzesség oszlopa; * üdvözlégy, üdvösség ajtaja; * üdvözlégy, lelki megújulás kezdete; * üdvözlégy, isteni jóság ajándékozója!

Üdvözlégy, mert te újítottál meg minket, kik bűnben fogantattunk; * üdvözlégy, mert te oktattál minket, kik elménkben megfogyatkoztunk; * üdvözlégy, mert legyőzted az értelem megrontóját; * üdvözlégy, ki a tisztaság magvetőjét szülted!

Üdvözlégy, szűzi menyegző titkos csarnoka; * üdvözlégy, ki a híveket az Úrral összekötötted; * üdvözlégy, szüzek jóságos gondozója; * üdvözlégy, ki a szentek lelkének lakodalmi díszt készítesz!

Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen Jegyese!

11. konták

Elerőtlenül minden ének, ha nagy irgalmasságodat egészen fel akarná magába ölteni, mert hozzunk bár neked, ó szent Király, a tenger fövényeivel egyenlő számú dicsőítő éneket is ajánlatul, semmi méltót sem tettünk azokhoz képest, amiket te adtál nekünk, kik neked énekeljük: Alleluja, alleluja, alleluja!

11. ikosz

Úgy tiszteljük a Szent Szüzet, mint a sötétségben lévők világító szövétnekét, mert szívünkben szellemi tüzet gyújt, az isteni értelemre tanít mindenkit, az elmét fénysugarakkal világosítja meg. Azért tiszteljük őt a következő énekekkel:

Üdvözlégy, az értelem Napjának sugara; * üdvözlégy, soha le nem nyugvó világosság tartója; * üdvözlégy, lelkünket megvilágító villámfény; * üdvözlégy, az ellenséget megrémítő mennydörgés!

Üdvözlégy, mert bőséges fényű lelki világosságot derítesz reánk; * üdvözlégy, mert Isten kegyelmének bővizű forrása vagy; * üdvözlégy, a gyógyerejű jeruzsálemi forrás képmása; * üdvözlégy, ki leveszed a bűn szennyét!

Üdvözlégy, fürdő, mely megtisztítja a lelkiismeretet; * üdvözlégy, kehely, mely által örömöt merítünk; * üdvözlégy, Krisztusnak kellemes jó illata; * üdvözlégy, titkos öröm élete!

Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen Jegyese!

12. konták

Ki az embernek minden adósságát elengedte, hogy a régi adósság helyett kegyelmet adjon, önmaga alászállott azokhoz, kik a kegyelemtől elestek, és széttépvén az adóslevelet, ezt az éneket hallja mindenkitől: Alleluja, alleluja, alleluja!

12. ikosz

Énekelvén Fiadat, dicsérünk téged mindnyájan, Istenszülő, mint lelkes templomot. Az ugyanis, aki kezével a mindenséget fönntartja, nálad vett lakást, miáltal megszentelt, megdicsőített téged, és megtanított mindenkit, hogy énekeljék néked:

Üdvözlégy, az Isten és az Ige sátora; * üdvözlégy, ki a szentek szentjénél több vagy; * üdvözlégy, Szentlélekkel megaranyozott frigyszekrény; * üdvözlégy, az élet kifogyhatatlan kincstára!

Üdvözlégy, jámbor királyok tisztes koronája; * üdvözlégy, buzgó papok tisztes büszkesége; * üdvözlégy, az egyház megingathatatlan oszlopa; * üdvözlégy, Krisztus országának leronthatatlan védfala!

Üdvözlégy, ki által győzelmet aratunk; * üdvözlégy, ki által lehullik az ellenség; * üdvözlégy, testem gyógyítója; * üdvözlégy, lelkem üdvössége!

Üdvözlégy, Istennek szeplőtelen Jegyese!

13. konták

Szent Anyánk, kit a folytonos ének illet, ki az összes szentek legszentebb Igéjét szülted, fogadd el ezt az imádságunkat, mint lelki ajánlatot. Szabadíts meg minden veszélytől, végy ki a jövendő szenvedésből mindnyájunkat, akik neked énekeljük: Alleluja, alleluja, alleluja!

Ezután megismételjük az 1. kontákot és az 1. ikoszt.

Záró ima

Szenny nélkül való, sérületlen, enyészetet nem ismerő, tisztaságos Istenszülő, mindenekfelett szeplőtelen Nagyasszonyunk, égi királynő, a magasságbeli erők Királyának, az ég és föld teremtőjének anyja, az egész világ örömének egyedüli szerzője, ki a mi Urunkat, Jézus Krisztust szülted, eléd borulva hozzád kiáltunk: Fogadd el tőlünk, a te méltatlan szolgáidtól és beszennyezett ajkainkról az engesztelő és hálaadó éneket. Ne vess meg minket, mindenki által megvallott Királynőnk, mert senki sem szégyenült meg azok közül, akik hozzád siettek. Vagy ki hívott téged segélyül, és meghallgatás nélkül távozott tőled? Az összes elemek, az ég, föld, levegő, tenger engedelmeskednek neked. Az összes ellenséges szellemek – szent nevedtől félve és tudva, hogy te az Isten anyja vagy – rémülettől meglepetve remegnek előtted. Ismét: ki veszett el, ha beléd helyezte reménységét? Egyedül azok, kik a te festett szent képed tiszteletét megtagadják, melyet az összes mennyei erők tisztelnek, mely előtt téged, tisztaságos, ájtatosan tisztelve, minden földi térd, a keresztény nemzedék, a hívők minden életkora dicsőítés között meghajlik. Mert nincs más Istenünk, csak a te Fiad, kit az Atyával és Szentlélekkel együtt egy Istenségben minden teremtmény öröktől fogva dicsőít és imád – az Úristen után pedig téged úrnőnknek, Istenszülőnek vallunk, ki a mi igaz Istenünknek anyja vagy, kit mindnyájan, mint Nagyasszonyunkat szeretettel tisztelünk. Tedd tehát irgalmassá irántunk a te szent Fiadat, mutasd meg rajtunk szokott irgalmadat. Kérleld meg őt érettünk, mert számtalan tisztátalan törvénytelenségünk miatt eltávoztunk tőle. Sőt, könyörületét annyira megharagítottuk, az ő emberszerető jóságát, bőséges irgalmát és kegyelmét annyira fölingereltük, hogy nem vagyunk méltók könyörületére, hacsak te meg nem engeszteled őt irányunkban, úrnőnk, királynőnk és Istenünknek anyja, mert te mindent megtehetsz őnála. Azért hozzád, buzgó segítőhöz és gyors pártfogóhoz menekülünk, mert nincs kívüled előtte más közbenjárónk.

Igen, királynőnk, tisztaságos Nagyasszonyunk, úrnőnk, Istenszülő, nincs nekünk sem az égben, sem a földön más magasabb pártfogónk a mi Urunk és Istenünk Jézus Krisztus után, mint te, tisztaságos Szűz, benned van minden reményem. Azért a te tisztaságos szent képedre tekintve, mintha téged magadat látnálak, Istenszülő, leborulok előtted és a karodon tartott örökkévaló kisded, a mi Urunk Jézus Krisztus előtt, amint az Isten anyját megilleti, tisztellek téged, engesztelő éneket és imát ajánlok fel neked.

Elrémülök, remegek méltatlanságom miatt, és hozzád kiáltok: Könyörülj rajtam, Istennek anyja, mutasd meg rajtam, gyarló emberen ősi kegyelmedet, nyilvánítsd irántam emberszerető pártfogásodat. A sátán láthatatlan seregeit, melyek az én lelkem városát fogságba ejtették, abban uralkodásra teremtett lelkemet a törvénytelenség nyilával megsebesítették, engem a tisztátalanság kardjával egészen összevagdaltak és a bűn lándzsájával átütöttek, győzd le, mert alighogy életben hagytak, érzéketlenül a bűn mélységébe zártak engem, bilincsként a szív megkeményedését helyezték reám, úgyhogy szolgaságukból nem vagyok képes szabadulni, alig érzem magamat. De könnyek között siránkozva kiáltok hozzád, az én Uram anyjához: Állj mellém gyors segítségül, nehogy végképp elvesszek! Ragadj ki engem azok kezéből, vonj ki a bűn mélységéből, állítsd fel ismét lelkem városát, és tedd királlyá, uralkodóvá benne a lelkiismeretet, adj neki erőt összes érzékeim felett, az ellenség számára tedd azt megközelíthetetlenné, hadd lássa meg mindenki, hogy te tartasz fönn engem!

Mentsd meg, uralkodó Szűz, az én lelkemet, amint egykor benned bízó városodat a hívők dicsőségére és pártfogására megmentetted. Azért fennhangon hirdetem nagy segítségedet, s neked, Istenszülő, mint diadalmas hadvezérnek, én, a te szolgád, győzelmi éneket zengek, és hálaadásul ezt az imát mutatom be. Fogadd el, óh Királynénk, vidd a te Fiad, az Isten színe elé, és mutasd be azt a mennyei seregekkel, a szentek társaságával együtt érettem az ítélet napján! Ne felejtkezzél el rólam, az én méltatlan imádságomról, benned való hitemről! Emlékezzél meg, hogy minden bizalmamat beléd helyeztem, és vigasztalj meg engem, ha megszomoríttatom, könnyítsd meg testem bűnös terhét! Mindenekelőtt pedig láthatatlan szószólásod és közbenjárásod által űzd el a lelki fájdalmakat, a testi szenvedéseket, hogy e rövid ideig tartó életnek útját jól, botlás nélkül fussam meg, az örökkévaló javakat elnyerjem, és a te hathatós pártfogásodat dicsőítsem! Mert a te szent Fiaddal, a tőled született Istennel együtt áldott vagy, most és a végnélküli örökkévalóságban. Ámen.