Az egyházi év felépítése

Az egyházi év felépítése az üdvösség történetének, s nevezetesen Jézus életének évenkénti megülését szolgálja. Kezdetben csak a vasárnapot, húsvétot és pünkösdöt ünnepelték az első keresztények, a többi ünnep fokozatosan alakult ki. Az egyházi év gerincét ennek megfelelően az Úr ünnepei alkotják, melyet a szentek ünnepei egészítenek ki.

Az egyházi év a bizánci szertartásban szeptember 1-jével kezdődik, és a minden napnak megvan a maga szentje, akit ünneplünk. A liturgikus körforgásnak azonban mégsem ez a nap, hanem húsvét az elsőszámú központja. Elsősorban ehhez viszonyítva osztja egyházunk az évet különféle ünnepkörökre. A húsvétszámítás alapja a tavaszi napéjegyenlőség. A keleti és a nyugati húsvét ideje akkor különbözik egymástól, ha a zsidó pészah nem esik korábbra a keresztény húsvétnál. Az ortodox egyház ilyenkor később ünnepel. Az ünnepek és ünnepkörök leginkább a mindennapi zsolozsmában és Szent Liturgiában érhetők tetten az úgynevezett változó részek szövegeiben.

A kétféle viszonyítási alapnak megfelelően megkülönböztetünk állandó (az év napjaihoz kötött) és változó (a húsvéthoz, vagy valamely ünnep időpontjától függő) ünnepeket egyaránt.

A liturgikus év Húsvéti köre a Nagyböjttel kezdődik, melyet különleges lelkiekben előkészítő vasárnapok vezetnek be. Az istentiszteletek böjti rendje a Nagyhéttel és Krisztus Feltámadásának szent ünnepével ér véget. Húsvét után ötvennapos ünnepi időszak veszi kezdetét egészen Pünkösd ünnepéig. Ettől kezdve a napokat pünkösdhöz viszonyítjuk, azaz minden hetet a soron következő „Pünkösd utáni vasárnap” vezeti be (Pünkösd utáni első, második, stb. vasárnap), amíg újra nem kezdődik a Nagyböjtöt előkészítő időszak, amikor minden hétnek sajátos elnevezése és liturgikus tartalma van.

A húsvéti ünnepkör szertartásai során két különleges liturgikus könyvet használunk. Az egyik a Nagyböjti, vagy Háromódás énektár, a Triódion a másik pedig a Húsvéti (szó szerint a Virágos) Triódion, melyet Pentekosztárionnak is nevezünk. E könyveket azért hívjuk Triódionnak, mert ebben az időszakban a szertartások alatt gyakran „három ódát” énekelünk.

A Pünkösdöt követő vasárnapok és hetek szolgálataiban énekelt változó részek többsége a hét napjainak megfelelően az ún. Oktoéchosz („nyolc hang”) nevű könyvben találhatók meg. A vasárnap mindig Krisztus Feltámadásának, a hétfő a „Testnélküli Hatalmaknak”, az angyaloknak, a kedd Keresztelő Szent János emlékének, a szerda és a péntek Krisztus szenvedésének és keresztre feszítésének emlékezetének, a csütörtök az Apostoloknak és Szent Miklósnak, a szombat pedig Isten Szülőjének és az elhunytakról való megemlékezésnek van szentelve.

A vasárnap az Úr napja, minden héten a húsvét ünnepét jeleníti meg. E nap különleges jelentősége a liturgikus szövegekben és azok zeneiségében is megjelenik. Vasárnap előestéjétől kezdve, a következő vasárnapig a szertartásokban megjelennek az ún. soros hanghoz tartozó dallamok és szövegek. Nyolc különböző hangot ismerünk (ez magyarázza az Otoéchosz elnevezést), melyek vasárnapról vasárnapra váltják egymást, és így újból és újból visszatérnek az egész év folyamán. A hangok rendszere is húsvét vasárnapjához igazodik, annak ellenére, hogy valójában csak a pünkösd utáni időszakban ismerhető fel megszokott ismétlődésük (a Pünkösd utáni II. vasárnapra húsvét miatt mindig az első hang esik, a III.-ra a második, stb., egészen a X. vasárnapig, mely újból az első hangé). Elmondhatjuk tehát, hogy a „hangoknak” ez a visszatérő köre az év minden egyes hetére érvényes, jóllehet a böjti időszak közeledtével egész pünkösdig a hangsúly áttevődik Húsvét várására, majd megünneplésére.

Mint arról már korábban is szó esett a húsvét központú időszámítás és ünneplési rend mellett az egyház az év minden egyes napján megemlékezik az adott naphoz köthető szentekről, vagy szent eseményekről. Minden egyes hónapnak megvan a maga liturgikus könyve, melyet Méneának nevezünk. Ezekben találhatjuk meg az adott hónap minden egyes napjára vonatkozó változó részeket. Az egyes napok ünnepélyessége az azon a napon ünnepelt szent vagy esemény fontosságától és népszerűségétől függ. Ennek megfelelően lehet kisebb nagyobb ünnepkörökről, elő- és utóünnepekről is beszélni. A karácsonyi ünnepkör például Húsvéthoz hasonlóan épül fel, negyvennapos böjti időszak előzi meg és utóünnep követi. De hagyományos, rövidebb böjti időszak előzi meg Szűz Mária Elhunytának és Szent Péter és Pálnak az ünnepét is.

Tizenkét nagy ünnep van, melyet az egész Egyházban mindenütt megtartanak: Krisztus születése – karácsony (dec. 25.), Vízkereszt (jan. 6.), Az Úr Templomi Bemutatása - találkozás (febr. 2.), Krisztus Színeváltozása (aug. 6.); Szűz Mária Születése – Kisboldogasszony (szept. 8.), Örömhírvétele (márc. 25.), Templomi Bevezetése (nov. 21.) és Elhunyta (aug. 15.); a Szent Kereszt Felmagasztalása (szept. 14.); a Húsvéti ünnepkörből pedig Virágvasárnap, az Úr Mennybemenetele és Pünkösd ünnepe. A Húsvétot azért nem említjük a tizenkét nagy ünnep között, mert az Egyház kivételes ünnepnek, az „ünnepek ünnepének”, tekinti és mint olyan, Jézust ábrázolja, aki felette állt a tizenkettőnek (tanítványok). A legtöbb nagy ünnepet liturgikus előkészület, előünnep előzi meg és utóünnepi dicséret követi, hogy a különféle szertartások már előre felhívják figyelmünket a hamarosan beköszöntő ünnepre, elmúltával pedig énekekkel és imádságokkal emlékeztessenek tanításukra.

Az említett ünnepek mellett az egyes helyi egyházak az év bizonyos napjait, fontosságuk és jelentőségük szerint, külön is ki szokták emelni. Magyarországon ilyen nap például Augusztus 20.