Cselényi István Gábor

A  SOKARCÚ  BÖLCSESSÉG

 

8. Szófia dimenziói

 

Lassan már kirajzolódnak előttünk a Szófia-fogalom dimenziói. Ti. ezt a sokarcú valóságot leginkább egy többdimenziós térhez hasonlíthatnók. Ennek oka, hogy (mint láttuk) a Hokma-Szófia fogalom maga is fokozatos fejlődésen ment keresztül. De legalább annyira fejlődött, alakult a Szófia-eszme megértése, értelmezése is. Ezért nem foglalhatjuk le kizárólag egyik vagy másik síkra, azonosítás-módra. Ha szem előtt tartjuk Szent Ágoston különbségtételét a teremtett és a teremtetlen Bölcsességre vonatkozóan, alapvetően két jelentés-vonulatot különböz­tethetünk meg.

 

A teremtett Szófia

 

Ha belegondolunk, eddig a teremtet Szófia került középpontba. Mit is tudunk tehát a teremtet Szófiáról az Ó- és most már az Újszövetség alapján is? Ennek a képnek igen sok árnyalata van.

1. A kozmikus Szophia

Péld 8,22: „Az Úr teremtett engem útjai elején”, tehát: a Bölcsesség itt egyértelműen teremtmény. Isten teremtette az ősidőkben, mint összes teremtménye archéját, őselvét, mintaokát (causa exemplaris), entelechiáját. Ezen a szinten a teremtés anyja és a világ lelke, szíve is, Szophia archegetisz, a mindenség (személyes) kezdete, ősanyaga, ősképe, Világlélek.

A világot, mint testet, mint ruházatot magára öltő, (együtt-)teremtő Szófia, világlélek, kozmikus Szófia, egyértelműen női lételv.

A világot, a teremtést irányító, „informáló” és vezető Szófia a Septuaginta kifejezéseivel: Szófia Eunomosz és Szófia Hormozousza = Szófia Tóra, maga a világrend és világharmónia.

Ez a (kozmikus) Szófia tehát teremtmény, bár a legelsőszámú teremtmény, nem örök, nincs azonos szinten a Fiú-Logosszal, aki Isten (vö. Jn 1,1c).

 

 

2. Az üdvtörténeti Szófia

Izrael népében magának népet teremtő Szófia = Sion szülőanyja, Jeruzsálem édesanyja, megszemélyesítője.

3. Szófia ikonja = Szűz Mária

Máriában testet öltött Szófia = Szófia-Mária; Scipflinger egyenesen így nevezi Sophia incarnata. A Magasságbeli erejének „megárnyékolása” által (Lk 1,35) felemelt és ezáltal istenanyaságra képesített Szófia-Mária = a Theotokosz, az Istenanya. NB ez nem „megtestesülés”, a szó krisztológiai értelmében, csupán Szófia emberi vetülete.

4. Szófia mint Krisztus misztikus teste

A páli tanításban az Egyház Krisztus jegyese, misztikus teste, úgy is tekinthető, mint Szófia-Mária dimenziójának tovább-szélesítése. Újabb motívum ehhez: Szófia a Logosz jegyese, menyasszonya, s mint ilyen, az üdvösség művében is munkatársa. Ezt vetületét is úgy tekinthetjük, hogy az Egyházban ölt testet.

Ebben a dimenzióban megjelenik a hierosz gamosz motívuma is, Ef 5 alapján. A Logosz-Szófia-kapcsolat, mint szent nász motívumát erősíti, hogy Pál szerint Krisztus a második Ádám (1Kor 15,42), amihez a hagyomány a második Éva, azaz Mária párhuzamát építette ki, és ez a párhuzam szintén átháramlik az Egyházra is.

5. Az apokaliptikus Szófia

A végidei, eszkatologikus, apokaliptikus Szófia azt jelenti, hogy az emberiség, az egész teremtett világ eljut az Istennel való végső egységbe (vö. Isten lesz minden mindenben), s ennek az isteni életre való „szülésben”, vajúdásban (vö. Róm 8,22) is szerepe lehet Szófiának, mint anyának.

Nyitva marad azonban a kérdés: hogy viszonylik a kozmikus Szófia (a keresztény hiten belül) a Szentháromság személyeihez?

Az Atyához úgy viszonylik, mint az Atya által teremtett és elfogadott Leány, az Atya lánya és így a Fiú nővére.

A Logoszhoz való viszonynak már több vonatkozását láttuk. Ennek további összetevője, hogy a Logosz által teremtett és ajándékozott menyasszony, vagy a Logosz menyaszonya, Costa Verbi. Ez a – teremtett – Szófia az az ajándék, akit az Atya a Fiának ad. Szófia létének lényege a Logoszra-irányultság, s nem más, mint felelet a Szóra, a Logoszra mondott eulógia (áldás).

A teremtett Szófiának a Szentlélekhez való viszonya úgy írható le, hogy nem más, mint a Szentlélek által teremtett és szeretett Kép.

A Teremtetlen Szófia

 

A Szófia-kép eddigi elemei mind a teremtett lét síkján helyezik el Szófiát. Mint végső távlat, felvetődött azonban az a lehetőség is, hogy Szófia – isteni személy.

Lehet, hogy mindez „újszövetségi visszavetítés”, de mintha már a bölcsességi irodalom is isteni személynek tekintetné Szófiát a: Bölcs 9,9-18 egész érvelése arra épül, hogy halandó nem ismerheti Istent, csak a Bölcsesség által ismerhejtük meg. Szófia tehát az isteni élet részese! Láttuk, társteremtő, a kezdet kezdetétől együtt él a Teremtővel. Igazán ez is csak akkor érthető, ha öröknek tekintjük. Mintha efelé mutatott volna már Hokma- és Ruach-fogalom párhuzama is a sorozat 2. fejezetében (még ha az Ószövetségen belül ez még nemigen volt értelmezhető).

A következő, izgalmas kérdés tehát: mit is tudunk a teremtetlen Szófiáról az Újszövetség alapján? Két lépésben szeretnék ezzel foglalkozni, hogy teljes legyen a kép erre vonatkozólag. Ebben a fejezetben az első lépést próbálom megtenni.

Az Archéban volt a Logosz

 

            A Logosz és az Egyház c. fejezetben a Szófiáról szóló ószövetségi hely és Szent Pál tanítása között jó néhány párhuzamot fedeztünk fel, és láttuk, utóbbiak nem csupán „logoszofiánus” módon értelmezhetők.

A János-prológus további lehetőségeket vet fel, ahol ismét felmerül a kérdés, a szöveg tényleg csak Logosz-Szófia azonosság keretben értelmezhető-e, vagy szóba jöhet más megoldás is? És itt szándékosan használom a Logosz kifejezést, és nem az Ige szót, hiszen a görög kifejezés sokkal többrétű, és visszautal az előző fejezetek megállapításaira is.

Nos, Schipflinger szerint az előszóból az első sor vége (Isten volt az Ige) kétségtelenül csakis a Logoszra, a második isteni személyre értendő, vagy a 12. vers: „azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten fiaivá legyenek”, éppígy a 16. vers: „az ő teljességéből merítettünk, kegyelmet kegyelemre halmozva”. Egyértelmű tehát a Logosz Istenen belüli, Szentháromságon belüli léthelyzete és megváltó-átistenítő szerepe, ehhez kétség sem férhet.[1]

Azonban vannak a prológusnak olyan sorai, amelyek – a páli szövegekhez hasonlóan – ismét párhuzamba hozhatók a Bölcsességgel, s így felvetik ugyanazt a kérdést: azonosságról, vagy csak párhuzamról van-e szó, másszóval: a Bölcsesség a Logosszal azonos-e, vagy két külön lételv, méghozzá ebben az estben egyenesen két különböző isteni személyre utal?

A megfejtéshez az ige-szakasz első szava, az arché vezethet el. Jn 1,1-ben az en arché-t úgy szoktuk fordítani: „kezdetben”, a Ter 1,1 kezdő szavához hasonlóan. Tudjuk azonban, hogy az arché a görög bölcselet legelső kérdése volt: mi is az az őselv, ősok, amiből minden származik? A sorozat 1. részében láttuk, hogy a Hokma-Szófia szó egyik jelentése épp az arché volt, a 2. részben már utaltam rá, hogy Philón a héber résít szót arché-ként, őselvként értelmezte, vagyis Szófiával azonosította, és ezért a Biblia első sorát így értelmezhetjük: „az archéban (azaz Szófia segítségével) teremtett Isten mindent![2] Mint azt később, a patrisztika tanúságtételénél látni fogjuk, keresztény gondolkodók közül is sokan (így pl. Augustinus is)[3] ugyanígy Szófiát látták az arché fogalmában. Ennek alapján nyílhat meg az út a prológus „szofiánus” értelmezéséhez.

Lássuk tehát most is a párhuzamokat! Az egyik vonatkoztatási pont most is a bölcsességi irodalom, Szófiáról szóló állításokkal, a másik oldal pedig János előszava. Ha a párhuzamokat nem azonosságként, hanem a már ismert kettősség-egység keretében értelmezzük, emellett az archét a már ismert megfejtés szerint nemcsak időbeli kezdetnek, hanem őselvnek (s így Szófiaként) értelmezzük, és ha mintegy összeadjuk az Ó- és az Újszövetség mondandóját (ld. 1. ill. 2. oszlop), lehetővé válik a János-evangélium előszavának „szofiánus” értelmezése (3. oszlop)![4] És itt jelentős az is, hogy János evangélista nemcsak a Septuaginta lelőhelyeire utal, hanem a T’nach idézeteit éppúgy felhasználja a párhuzam kiépítésére, pékldául a Példabeszédek könyvét.

Péld 8,22: Az Úr alkotott engem, kezdetben /=mint

archét, mint mindennek a kezdetét és őselvét/, mielőtt bármit is alkotott volna.

Bölcs 8,30: Ott voltam mellette, mindent elrendez-

tem.

Bölcs 8,4: /A Bölcsesség/

Istennel együtt lakik.

Bölcs 9,4: Add meg nekem a veled együtt trónoló

Bölcsességet.

Bölcs 8,4:/Szófia/ beavatott Isten terveibe..

Bölcs 9,1: Szavad által

teremtettél mindeneket és

bölcsességeddel alkottad

az embert.

Péld 8,35: Aki engem

 megtalál, életet talál, és

üdvöt nyer az Úrtól.

Bölcs 7,26: /A Bölcsesség/ az örök világosság kisugár-

zása.

 

Péld 1,24: Szóltam, és

vonakodtatok, kinyújtottam kezemet, és nem volt, aki

odanézzen.

 

 

Bölcs 8,31: Gyönyörűség volt nekem az emberek fiai

között lennem.

 

Péld 1,20: A bölcsesség

úton-útfélen szónokol, a

tereken hallatja hangját:

 

Jn 1,1a: Kezdetben volt

a Logosz.

 

 

 

Jn 1,1b: És a Logosz Istennél volt.

 

Jn 1,2: /A Logosz/ kezdetben Istennél volt.

 

 

 

 

Jn 1,3: Minden általa lett, nélküle semmi sem lett,

ami lett.

 

Jn 1,4a: Benne élet volt.

 

 

Jn 1,4b: És az élet volt az emberek világossága.

 

 

Jn 1,5: A világosság a

 sötétségben világít, de a

sötétség nem fogta föl.

Jn 1,11: Övéi közé jött, de övéi nem fogadták be.

 

Jn 1,14: Az Ige testté lett és közöttünk lakott.

 

 

Jn 1,17: A törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által

valósult meg.

Jn 1,1a: En arché /=Szófiában/ rejtőzött a Logosz.

 

 

Jn 1,1b: A Logosz

/Szófiával együtt/ Isten

nél /az Atyánál/ volt.

Jn 1,2: /A Logosz az Arché-

val = Szófiával együtt az Atyával együtt él öröktől./

 

 

 

Jn 1,3: /Az Atya a Logosz által és Szófiával együtt teremtett./

 /=A Logosz a mindenség

 feje, Szófia a szíve./

Jn 1,4a /Szophia az élők

szülőanyja./

 

 

 

Jn 1,4b: /Logosz és Szófia természetfölötti életet és fényt sugároz mindenkinek./

Jn 1,5: /Elkezdődött a

Logosz és Szofia

kenózisa./

Jn 1, 11: /A Logosz és

Szófia együtt járják

a Kálvária-utat./

Jn 1,14: /Krisztus a

megtestesült Logosz,

Szófia szól az Egyházon keresztül./

 

Jn 1,17: /Az Újszövetség az Ó beteljesítője, - a Bölcsesség (=a Tóra!) művének

továbbvitelében is!/

Ez az összehasonlító táblázat nemcsak azért fontos, mert újabb kulcsot ad Szófia újszövetségi szerepének kiszélesítésére, hanem mert még merészebb távlatokig vezet el. Az már eddig is világos volt minden keresztény gondolkodó számára, hogy az Ige, a Logosz az isteni élet birtokosa (vö. „Isten volt a Logosz”). Ha viszont a Logosz „az Archéban” (Szófiában) volt, és benne rejtőzik azóta is, akkor Szófia itt már nem egyszerűen teremtmény, hanem az isteni élet részese, magyarán, isteni személy! Megerősíti ezt a Bölcs 9,1: „Szavad által teremtettél mindeneket és bölcsességeddel alkottad az embert.” Szófia társteremtői szerepét számos más ige is hangsúlyozza itt (vö. Bölcs 8,4; 7,21).

Természetesen, ez a társteremtői szerep nem érthető az ószövetségi mono­teizmus keretében, hanem csakis a Szentháromság-hit fényében. – Hogy hogyan, azt majd a továbbiakban fogjuk tüzetesebben megvizsgálni. Itt, János előszava alapján eszünkben juthat a híres trinitárius formula: „Az Atya a Fiú által és a Szentlélekben” cselekszik. Mintha a tétel első felével csengene össze a prológus záró sora: „A kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által (ti. a Fiú által) valósult meg”. A kezdő sor nyitányát, az „en Arché” kifejezést pedig talán a formula első részével állíthatnók párhuzamba: „a Szentlélekben”.

Így ez a csodálatos kijelentés: „Az Archéban volt a Logosz” egy további döbbenetes lehetőséghez vezet el: Szófia és a Szentlélek kapcsolatának vizsgá­latához! Nos, az ószövetségi megsejtéseken túl mit is mond nekünk az Újszövetség Isten Lelkéről?

 

 

 

 

 

Dimensions of Sophia

Certain passages of John’s “Prologue” gives us a new way to discover the intertrinitarian role of the Arche, i.e. Sophia. The dimensions of Sophia: her cosmological, mariological, ecclesiatical and escatological role and her presence in the divine life.

Keywords

Preface of John’s Gospel, Books of Wisdom, duality-unity of Logos and Sophia, Trinity

 

Bingeni Hildegard látomása: Hakmót Jahve

A Logosz Szófiában rejtőzik



[1] SCHIPFLINGER, Th., Sophia – Maria. Eine Ganzheitliche Vision der Schöpfung, München – Zürich, 1988. 65.

[2] SPENNEUT, M., „Le stoicisme des Pères de l’Eglise”, in: Patristica Sorbonnensia, Paris 1957. 45.

[3] Confessiones XX, PL 32,836/29.

[4] CSELÉNYI I.G., A lét nászdala, Bp.2013. 269.