Dr. Cselényi István Gábor: Jó harcot harcoltál! - Szentbeszéd az erdélyi Györgyfalva Szent György-búcsúján, 2013. április 20-án

Krisztusban Kedves Testvéreim!

Györgyfalva Szent György napi búcsújára gyűltünk össze. Három kérdést szeretnék felvetni: 1. Hogy igazolható a szentek tisztelete és közbenjárása? 2. Mit tudunk Szent György alakjáról? 3. És mit is jelent számunkra az ő tisztelete ma, a 21. században?

Kezdjem tehát a szentek tisztelete kérdésével. Mi, katolikusok, ortodox testvéreinkkel együtt kitartunk e tisztelet mellett. Milyen alapon? Sokszor halljuk, nemigen igazolja ezt a Szentírás. Ám ne feledjük: az evangélium az Úr Jézus földi életéről és megdicsőüléséről szól, a többi írás is legfeljebb csak az első nemzedék élethelyzetét tükrözi. Valóban kevés fogódzópont van tehát erre a kérdésre vonatkozólag. De a legfontosabbakat hitünk alapforrása is rögzíti. Úgy mondhatnám: maga a Szűzanya jövendölte meg a neki kijáró tiszteletet, amikor Magasztaló énekében azt mondta: „Mostantól boldognak hirdet engem minden nemzedék!” (Lk 1,48) És ez érvényes valamilyen fokon minden üdvözültre. Maga az Úr Jézus mondta ki: „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,10). Az evangélium még boldogokról beszél, a Jelenések könyvében azonban már kifejezetten szentekről van szó, akik az üdvösség részesei (vö. pl. Jel 8,4). „Ott állnak a trón és a Bárány színe előtt, fehér ruhába öltözve” (Jel 7,9). Bizonyára protestáns testvéreink is úgy tekinthetnek fel az üdvözültekre, mint a hit példáira.

És így jutunk el a szentek közbenjárása kérdéséhez. Tudjuk, sokak szerint ez a gondolat összeférhetetlen Szent Pál tételével: „Egy a közvetítő Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus” (1Tim 2,4). Hogy közvetítő, ez azt jelenti: Megváltó, Üdvözítő, hiszen ő az Isten Fia. Erre a magasságra valóban senki sem emelhető fel. Jézus azonban körbevette magát munkatársakkal, elsősorban ott állt mellette az Istenszülő, aztán az apostolok és a szentek további sokasága a történelemben. Az ő szerepük az, hogy a lelkek imádságát Krisztushoz közvetítsék. Plasztikuson érzékelteti ezt a kánai menyegző története. A lakodalmasoknak „nincs boruk”, és ezt a helyzetet az Istenanya viszi oda Jézus elé. Az Úr Jézus hajtja végre a csodát, amikor a vizet borrá változtatja, de Mária közbenjárására teszi ezt. Még megdöbbentőbb a kánaáni asszony története, ahol egy pogány nő könyörög leánya megmentéséért, és imádsága mintegy megváltoztatja Jézus korábbi szándékát, hogy csak Izrael házának elveszett juhaihoz jönne (Mt 15). Vagy ott van a kafarnaumi pogány százados, aki szolgája meggyógyításáért könyörög (Mt 8).

Persze, mondhatnátok, ezek „földi” történetek. De miért nem vihetnék végbe a szentek ugyanezt a közbenjárást a mennyek magasában? A mennyország – élet, a szó teljes értelmében! Az üdvösség nem ölbe tett kézzel való ülés, hanem bekapcsolódás a Szentháromság életközösségébe. A szentek követik életutunkat, mintegy „szurkolnak” nekünk, segítik előre-menetelünket. Egyetlen családot alkotunk, ahol egy családtag segítheti, és segíti is a másikat. A legelső hitvallások (így az Apostoli Hitvallás) ezt fejezik ki a „szentek egyessége”, a szentek közössége kifejezéssel. Ez lüktető, eleven közösség, Krisztus teste, amelyben az egyes tagokat szeretet-közösség kapcsolja egybe. „Megmarad a hit, remény szeretet, ez a három, de köztük legnagyobb a szeretet” (1Kor 13,13). Az üdvözültek életét a szeretet örökös gyakorlása tölti ki!

A szentek közbenjárása azonban nem egyszerűen elméleti igazság, hanem gyakorlat, az élet valósága. Jómagam leginkább Máriapócson, a mi magyarországi görögkatolikus kegyhelyünkön szoktam megtapasztalni ezt, a falakra függesztett mankók, kegyeleti tárgyak láttán, amelyek mind a Szűzanya közbenjárásáról tanúskodnak. És szerte a világon, az ezernyi és ezernyi kegyhelyen tapasztalhatjuk meg ezt.

És így már el is érkeztünk Szent György tiszteletéhez. Mit is tudunk tehát róla, mi is igazolható ebből a kultuszból? György egyetemes tisztelete kikerült ugyan a kalendáriumból 1969-ben, mert életének sok legendás részlete volt. Nem mehetünk el azonban szó nélkül amellett, hogy már a 4-5. században elevenen élt a tisztelete Kis-Ázsiában, majd elterjedt előbb a keresztény Keleten, majd Nyugaton is, olyannyira, hogy többek között Anglia védőszentje is lett. Ilyen méretű tisztelet nem alapulhatott a hívek képzeletén.

Külön kell tehát választanunk a biztos tényeket és legendáinak üzenetét. A történészek szerint György Palesztinából származott. Liddában, Kappadóciában született a 3. század végén. Édesapja perzsa volt, édesanyja kappadóciai, sőt már keresztény. Katonai pályára lépett, vitézségével valóságos karriert futott be. Édesanyja nyomán ő is keresztény lett. Képes volt arra, amire az evangéliumi gazdag ifjú nem: vagyonát szétosztotta a szegények között. Ekkor következett azonban a Diocletianus-féle (sorrendben a 12.) keresztényüldözés. György válaszút előtt állt: vagy hódol a császár – úgymond, mint „isten” – előtt, vagy vértanú lesz. György a vértanúságot választotta.

Életéről nem maradtak fenn írásos feljegyzések. A hívők ezt a „rést” legendákkal töltötték ki. Az olyan történetek, hogy háromszor is meghalt és feltámadt, a hívőknek azt a meggyőződését fejezték ki, hogy nincs olyan erő vagy hatalom, ami árthat az igazhívőnek, hiszen az örökélet eljegyzettje. Olyan motívum ez, mint amiről az Úr Jézus mond a benne hívőkről (jelképesen): „Ha valami halálos mérget isznak, nem árt meg nekik” (Mk 16,18). De akkor hogy állunk a sárkányölő György alakjával? Nos, olvassátok el a Jelenések könyve 12. fejezetét. Itt a Napba öltözött asszonyról olvasunk, akit el akar pusztítani a „tűzvörös sárkány”, akiről kiderül, hogy nem más, mint „az őskígyó, aki maga az ördög, a sátán” (Jel 12,9), akit aztán Mihály arkangyal és angyalai letaszítanak a mennyből. Ezt a jelképet alkalmazza szentünk legendája is. Arról van tehát szó, hogy Szent György megvívta a hit harcát az ördöggel, a gonoszlélekkel szemben. A hagyomány szerint 303. április 23-án halt meg, és mennyei születésnapja lett Szent György napja (ami aztán Magyarországon átkerült 24-ére).

Szent György életútjából minden kor a maga üzenetét olvasta ki. Ő volt a keresztes vitézek példaképe és védőszentje, ő a katonaszentek zászlóvivője – a magyar szent korona alsó részén, melyet Bizáncból kaptunk, Szent Demeterrel együtt jelenik meg zománcképe –; később a lovagkor hőse, annak elmúltával a földművesek védőszentje, mivel neve, Georgiosz, földművest jelent görögül. A bűn elleni küzdelem, az aszkéta élet mintaképe is. A keleti egyházban azt a szerepet tölti be, mint Szent István vértanú karácsony után: ott István a hívő ember feleletét jeleníti meg a megtestesülés titkának meghirdetése után, itt, húsvét környékén Szent György ismét az ember válasza a megváltás titkára, tanúságtétel megerősítése. E naphoz búzaszentelés is kapcsolódik, amely utal a vértanú-sorsra is, hiszen Krisztus szerin „ha a búzaszem nem kerül a földbe, és nem hal el, egyedül marad; de ha a elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24). György és a vértanúk vére, tudjuk, Tertullianusszal szólva, „a keresztények magva” lett.

De milyen üzenetet hordoz ez az ünnep számunkra, mai keresztények számára? Szent György úgy áll előttünk, mint a rendületlen hit példája. Elsősorban ezt a hitvallást, a hit megvallását kell magunkévá tennünk. Krisztus azt mondta: „Aki megvall engem az emberek előtt, megvallom én is mennyei Atyám előtt, de aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt” (Mt 10,32). Sajnos, mai világunkban nemhogy nőne azok száma, akik meg merik vallani Krisztust, hanem csökkenőben van. Mostanában látott napvilágot Magyarországon a Statisztikai Hivatal közleménye arról, hányan vallják meg, mondjuk, katolikus voltukat. Nos, mintegy negyedével kevesebben, mint tíz évvel korábban! Nem tudom, itt, nálatok mi a helyzet, de bizonyára nem sokkal jobb… És akkor még ott kavarog az előző korszak sok-sok bűne, azoké, akik nem tudták követni éppen Szent György példáját, hiszen nemhogy karrierjüket áldozták volna fel hitükért, de az előmenetelért, a több fillérért feladták és eladták hitüket, sőt egyházuk üldözőivé váltak! Szent György megtagadta a hamis bálványokat és ál-isteneket. Ma pedig az igaz Isten helyett sokan hamis isteneknek kezdenek hódolni, bálványokat teremtenek maguknak, mint amilyen a Hatalom, a pénz (a Mammon), a Test, a fékevesztett szórakozás, az önző élet. Hitében megroggyant a hívő seregünk!

Bizonyára sokakban felvetődik a kérdés: mennyiben lehet egy vértanú példakép számunkra? Nos, a mártír szó (a martürosz) görögben nemcsak vértanút jelent, hanem egyáltalán, tanúságtevőt. Görög esküvőkön például a mártírok tropárját, énekét szoktuk idézni: „Kik jól harcoltatok és nyertetek égi koronát, könyörögjetek érettünk”. A házasság is a tanúságtevők életformája. A házasoknak nap nap mellett, apró kis tettekkel kell tanúságot tenniük Krisztus mellett, a szeretet titka mellett. És úgy tűnik, ebben a kérdésben is gyöngén állunk. Otthon ma már minden második házasság elvált házasság, és egyre kevesebb gyermek születik. Oly sokan egyszerűen nem tudnak áldozatot hozni hitvesükért, gyermekeikért, elbuknak a napi tanúságtétel ügyében.

De tovább kell tágítanunk a kört. Nemcsak a családi éle követel állandó áldozatvállalást, önfeláldozást, hanem az élet minden perce. Minden pillanat szeretet és önzés dilemmája elé állít. Épp a mai evangéliumban hallottuk Jézustól: „Aki meg akarja menteni életét, elveszti azt, de aki elveszíti életét énérettem, megmenti azt” (Lk 9,24). Szinte mindenkiről elmondható: „oly nagy az Egója”, oly nagy az öntudata, az érvényesülési vágya. Pedig íme, aki minden csak magát keresi, előbb-utóbb aláássa életét, főleg saját örökéletét! Sok-sok „kis Szent Györgyre” lenne ma szükség, akik képesek másokért élni, áldozatot hozni Krisztusért!