Új és szent Pászka 2013 húsvétján

 

            Mi, magyarok eléggé földhözkötötten nevezzük meg ünnepeinket. A vasárnap a „vásárnap”-ból származik, mert a régi magyarok számára, úgy látszik, az volt a fontos, hogy most van a vásár, nem pedig szentmise. Így vagyunk a húsvéttal is. Számunkra az a lényeg, hogy elmúlt a böjtölés időszaka, most már magunkhoz vehetjük a húseledeleket. Görög szertartásainkban más megnevezés szerepel: a pászka, amelyet számtalanszor emlegetünk pl. a feltámadási szertartásban: „új és szent pászka, titokteljes, legtisztesebb pászka…”. A pászka pedig a zsidó pészah szóra megy vissza, az egyiptomi szabadulás történetére. A pészáh jelentése: átvonulás, átmenet, kivonulás, ti. átkelés a Vörös-tengeren, és egyáltalán, a mózesi kivonulás története. Leginkább talán a német Durchbruch, áttörés szó fejezi ki igazi tartalmát.

            Az „új és szent pászka” tehát nem előzmények nélkül valósult meg. És nemcsak az ószövetségi pészáh volt az előzménye. Az Úristen egész sor pészáhhal, pászkával, ugrásszerű fejlődés-fokkal készítette elő ezt a végső, nagy átmenetet.

            A legelső „pászka”, a legeslegelső húsvét a teremtés volt, amikor a Teremtő a nemlétből létbe lendítette a világot. A tudósok szerint a kozmosz fejlődése egyetlen pontig vezethető vissza, a Big Bang-ig, a Nagy robbanásig, amettől kezdve az anyagvilág fejlődése haladt és halad előre. Így szól erről a húsvéti evangélium: „Kezdetben volt a Logosz… Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett”. És itt szándékosan használom a görög kifejezést: Logosz. A kozmosz fejlődési az isteni értelem terve szerint haladt előre. A tudósok arról beszélnek, hogy az entrópiával, a kihűléssel és széteséssel szemben kimutatható az antrópia, tehát hogy a kozmosz olyan úton indult el, amely az élet, sőt az ember (az antróposz) felé mutatott előre.

            És ez már a második pászka: az élet megjelenése. Tudjuk, Jaqcues Monod Véletlen és szükségszerűség c. művében a véletlenre szavazott, és ismertek a káosz-elméletek. A véletlen azonban nagyon idő-igényes. Csak egyetlen élő sejt létrejöttéhez is évmilliárdok lettek volna szükségesek. És akkor hol vannak még a következő fokozatok? Ma, a genetika korában tisztán látjuk, hogy az élő sejtek információk tömegét hordják magukban. Egyetlen sejt is milliónyi információt hordoz, aminek kialakulása a vak véletlennel nem magyarázható. Az információ informatikust követel, ti. éppen az isteni Értelmet feltételezi!

            Ezen a fokon egész sor kisebb és nagyobb pászkáról, húsvétról beszélhetünk. Húsvét a rügyek, virágok fakadása, ahogy a mag akár a köveken is áttör. Pászka az új élet foganása. Jól érzi ezt a néplélek, amikor tojást, apró állatkákat állít oda húsvét jelképeiként. Még a nyuszi is, a maga módján, még ha sajnálatos is, hogy a kereskedelem a nyulat, a tojást teszi meg húsvét kizárólagos jelképeinek. Húsvét a tavasz, ahogy az ősszel haldokló természet most újra éled.

            De megjelent a következő fokozat, az értelmes élőlény, az ember is! Amikor reggel felébredünk, milliónyi sejt ébred öntudatra bennünk. Az értelem mindenestől felülmúlja a vak, értelmetlen anyag létszintjét. Az ember merőben új világot teremt, persze, a Teremtő erejéből és felhatalmazásából.

            És elindult az emberi történelem. Elindult az üdvösségtörténet is. Elérkezett az ős-pászka, a pészáh. A választott nép száraz lábbal gázolt át a Vörös-tengeren. Az Úristen, mint szabadító Isten mutatkozott be az Ószövetség történetében. Ez a társadalmi lét síkja, egyúttal Isten és ember szövetségének síkja, a vallási lét síkja. Mint az evangéliumból hallottuk, a Törvény Mózes által adatott. Lehetővé vált, hogy az ember Isten elgondolásai szerint éljen.

            Már az eddigiekből is láthatjuk, a világ egyre magasabb síkra emelkedett. Végső soron arról van szó, hogy Isten egyre többet közöl önmagából, egyre többet ad szeretetéből. De még ezzel sem elégedett meg. Végül személyesen jött közénk. „Az Ige testté lett és köztünk lakozott.” Ez karácsony történése. Valamiképp tehát a megtestesülés is pászka, húsvét, az isteni élet önközlése. „Benne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága”. Az evangélium a kinyilatkoztatás teljessége, amely megvilágíthat most már minden evilágra jövő embert. „A kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett osztályrészünk.”

            És húsvét nagypéntek is, bármilyen ellentmondásnak tűnik is ez. A kozmosz általa lett, de nem fogadta be őt az emberek világa. Övéi közé jött, de övéi nem fogadták be. Mégis, mint „egyéves bárány, önként feláldozta magát”, a halálból átlépett az Életbe. Nemhiába tartja úgy keleti egyházunk, hogy nagypéntek már nem a nagyböjt része, hanem a szenvedés pászkája, húsvét első lépcsőfoka.

            És így érkezett el „az új és szent pászka”, amikor Krisztus nem egyfajta társadalmi elesettségből, hanem mindabból kiemeli az embert, ami addig gúzsba kötötte: a szenvedésből, a bűnből, a halálból. Ismerjük a húsvéti eseményeket. Az asszonyok, majd Péter és János csak az üres sírt találják meg. János apostol látja a levetett lepedőt, „látott és hitt”. Rájött, hogy ez csak úgy lehetséges, ha Krisztus eltűnt ennek a világnak a keretei közül. „Nincs itt, hanem feltámadt!”

Épp ezért a görög szertartás tartózkodik attól, hogy ábrázolja a feltámadás pillanatát. A húsvéti ikonon azt látjuk, hogy Krisztus alászáll az alvilágba, leszaggatja a börtönök láncait, és kivezeti az emberiséget, élükön Ádámmal, a halál mélységéből. Egyúttal átfogja az egész teremtett világot, jelenlétével betölti a mindenséget.

És ezután is sorjáznak a pászka-események. A keresztségben, az újjászületés szentségében mi is átéljük a kereszt és a feltámadás pászkáját. „Úgy tekintsétek magatokat – mondja Szent Pál – mint akik meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek!” És felfedezzük a Feltámadott jelenlétét a többi szentségben is (a Szentlélek vételében, a kenyértörésben, a bűnbánatban, a házasságban, a papi rendben és a betegek kenetében). A kegyelmi élet örökös húsvét, az átistenülés kezdete, amiről az evangélium is szól most: „akik hittek, azoknak hatalmat adott /az Ige/, hogy Isten fiaivá legyenek, akik nem testből és vérből, hanem Istenből születtek”.

Így húsvét és a kegyelmi élet előre mutat arra a végső, nagy húsvétra, pászkára is, amelyet az egyetemes feltámadás jelent majd. Húsvétunk „a feltámadás nagy napjának hajnalfényű előhírnöke”. Kezdete annak, amikor a kozmosz és az ember világa is átalakul, átmegy a megdicsőülés létrendjébe, amikor „új ég és új föld lesz”. De ahhoz, hogy ez a nap igazán gyümölcsöző legyen számunkra, az is szükséges, hogy engedjük: az isteni Ige napi életünkben is átalakítson, a maga képére formáljon bennünket!

Legyen szabad a mondottakat egyik versem szavaival összefoglalnom:

Húsvéti ikon

 

Akárcsak a mag, mely áttör a föld kövén,

vagy az értelem, mely átsüt a sejteken,

vagy a nép, amely átkelt ama tengeren,

áttörsz a lét legbelső börtönén:

magunkba-zártságunk falán.

 

Lehull a bilincs, szétpattan a zár,

mindaz, mi a tettet kalodába zárja:

rabsors, jogfosztás, érdek, előítélet,

az egymás-ellen-élés lánca,

kolonca halálnak, a bűnnek, az én-nek.

 

Tárul az ajtó, nyílik a tenger,

látás szikrája fut át a világnyi testen,

a Múlt kőburka reped már, enged,

kiutat tör, búvik elő az élet,

kézen fogva hozod  ki a fényre az Embert.

 

Cselényi István Gábor