Cselényi István Gábor

A kor kihívása

 

Napjaink legnagyobb kihívása a migráció, más szóval: a modern kori népvándorlás.

Első pillanatban úgy tűnik, ez egyértelműen a szolidaritás gyakorlására szólít bennünket. Egész sor ösztönzést adhat ehhez az evangélium: ott van az irgalmas szamaritánus története (Lk 10,25-35), az utolsó ítélet leírása (Mt 25,31-46) és egyáltalán, a szeretet főparancsa. Számos ország, felelős vezető erre (a szolidaritás elvére) építi migrációs politikáját. És nagyon is becsülendő azoknak az önkéntesek, karitatív szervezeteknek a munkája, akciója, akik próbálnak segíteni a bajba jutottakon.

Érdemes mégis tovább gondolkodnunk, még pedig szintén az evangélium tanítása alapján. Hogy is állt elő ez a helyzet? Menjünk csak vissza az okokig! Miért menekülnek el hazájukból óriási tömegek? Először is: mert a világ nagyhatalmai háborúkat szítanak Közel-Keleten. Jézus tanítása világos: „A szívből származik minden rossz gondolat, háborúság” (Mt 15,19). A háborúk mögött a fegyvergyárosok érdekszférája rejtőzik. És persze, a még mélyebben megbúvó ok: az olaj, a természet kincseinek megszerzése.

De vajon mi ösztönzi az európai erőket a menekültáradat elősegítésére? Az ok ismét egyértelmű: mert munkaerőt szeretnének nyerni a migránsok soraiból. Egyfajta rabszolga-kereskedelem bontakozik ki szemünk előtt. Olyasmi, mint amilyen volt a négerek betelepítése az amerikai kontinensre. De e mögött az érdek mögött ismét óriási bűnök kavarognak: Európa népei fogynak, szinte már kihalóban vannak. Ezért aztán más népek fiaitól várják az utánpótlást.

De a migránsok befogadása egyesek számára konkrét haszonnal is jár. Ellátásuk, többek közti pl. egészségügyi ellátásuk irdatlan nagy összegekbe kerül, és vannak, akik erre az „üzletre” szakosodtak. Az ok ismét és ismét: a gazdasági érdek. A gazdag ember példabeszéde jut eszünkbe, aki újabb és újabb csűröket kíván építeni, még mások nyomorából is meg akar gazdagodni.

És itt hadd utaljak újra a szolidaritás-kérdésre. Mint látjuk, önző és kegyetlen érdekek állnak a népvándorlás kikényszerítésében. És teszik ezt egyesek a szolidaritás örve alatt! Ők maguk megnyomorítanak egész népeket, ugyanakkor másokat segítség-adásra szólítják fel, hazug és és képmutató szlogenekkel. Egy másik példabeszéd is eszünkbe juthat ennek kapcsán: a szívtelen szolgáról szóló, aki megnyomorítja szolgatársát, pedig ő maga is mérhetetlen mértékben halmozta fel a maga tartozását. (Mt 18,21-35). Csattanósan valósul meg ez napjainkban, amikor azok az országok, amelyek anyagi érdekből „előállítják” a népvándorlást, annak terheit megpróbálják szétteríteni a többi országokra.

De még tovább is mehetünk. Homokba dugnánk a fejünket, ha nem vennénk észre, hogy ez a népvándorlás létében fenyegeti Európát. A „menekültek” egyáltalán nincsenek megelégedve a nyert helyzettel. Elégedetlenkednek, semmi sem jó nekik, sőt sokfelé fellángolnak a terror-cselekmények is. Olyan ez, mintha az irgalmas szamaritánus története úgy folytatódnék, hogy a bajbajutott, majd megsegített vándor szembefordulna a szamaritánussal. Persze, ez most tömeges méretekben valósul meg.

És arról sem feledkezhetünk meg, hogy itt jórészt muszlim tömegek beáramlásáról van szó. Az igazán nagy bűn emögött éppen az, hogy Európa elveszítette keresztény gyökereit, nem gyakorolja vallását. Nemhogy megvallaná Krisztust, de éppen megtagadja. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy az Úr is megtagadja hűtlen szolgáját (Mt 10,33). Európa (és a világ) nem törődik azzal, hogy olyan kultúra fiait fogadja be, amely (ha nem is hivatalosan, de a gyakorlatban) a „szemet szemért” kegyetlen elvét (Mt 5,38) vallja.

De talán térjünk vissza a szeretet elvéhez. Az irgalmasságnak koncentrikus körei vannak. Először családunkban, saját közösségeinkben, nemzetünk körében kell megélnünk a segítség-nyújtás parancsát. És persze, az „idegenek” körében is. De elsősorban azzal, hogy segítjük önmagukra ébredésüket, humánus szintre való eljutásukat, a saját országukban, a saját világukban. Ha ez nem történik meg, elpazarolt minden pillanat, minden energia, amelyet rájuk fordítunk.