Hramota, a halottak szombatja

„Szent és üdvös gondolat a halottakért imádkozni, hogy a bűnöktől feloldassanak.” (2Mak 12, 46)

Hramota: a halottak szombatján az elhunytak név szerinti említése. A szláv „hrám” szó jelentése „hajlék, templom”. Jelenti egyrészt a templomban végzett halottakról való megemlékezést, másrészt azt a jegyzéket melyen feltüntetik az egyházközséghez tartozó, illetve azoknak a neveit, akiket beírattak a hívek és akiket a pap név szerint említ.

A halottak szombatjai olyan napok, amelyre az isteni ihletettségű szent atyáink a „világ kezdetétől fogva” vallásosan élt, és a feltámadás reményében elhunyt valamennyi testvérünkről, atyáinkról és közvetlen hozzánk tartózóról megemlékezést írtak elő. Öt ilyen szombat van.

Az egyházi szinaxárion azt mondja: „sokan vannak olyanok, akik váratlanul, idegen földön haltak meg, s közülük is egyesek a tengeren, mások megközelíthetetlen hegyvidéken, némelyek valamilyen sziklán vagy szakadékban lelték halálukat, ismét mások meg éhínség, háború, vagy tűzvész alkalmával, s végül is mindenki más és más módon halt meg. Némelyeknek pedig talán épp szegénységük vagy anyagi ínségük miatt nem lehetett részük az előírt zsoltárokból álló szertartásban és a halált követő megemlékezésekben. Éppen ezért a szent atyák szeretettől indíttatva az apostoli hagyomány szerint úgy rendelkeztek, hogy most az egész egyetemes egyház végezzen közös megemlékezést minden elhunytért... Ugyanakkor az atyák szándéka szerint ebben is meg kell mutatkoznia annak, hogy amit az elhunytakért végzünk, mennyire hasznos rájuk nézve.”

Az elhunytak lelki hasznára válik az értük végzett imádság. Ezt számtalan estben felfedte és tudomásunkra hozta az irgalmas Isten. Ilyen eset volt például az, amikor Szent Makariosz atya a sivatagban egy halott ember koponyájába botlott a homokban. Amikor megpiszkálta a botjával, a koponya megszólalt. Ekkor Makariosz atya megkérdezte: „Te ki vagy?” Így felelt a koponya: „Bálványimádók főpapja voltam, és azoké a pogányoké, akik ezen a helyen éltek. Te pedig a lélekhordozó Makariosz vagy. Amelyik órában megsajnálod a büntetés alatt állókat és imádkozol értük, egy kissé megvigasztalódnak.” Azt kérdezte erre az idős atya: „Milyen a vigasztalás és milyen a büntetés?” Azt mondta neki a pogány: „Amilyen távol van az ég a földtől, olyan messzire van alattatok a tűz, mi pedig tetőtől talpig a tűz közepén állunk és senki sem nézheti a másikat szemtől szembe, hanem mindenki háttal tapad a másik hátához. Amikor tehát imádkozol értünk, részben látjuk a másik arcát. Ez a vigasztalás.” Erre sírva mondta az idős atya: „Jaj annak a napnak amikor az ember született! Van más, rosszabb kín is?” Azt válaszolta neki: „A nagyobb kínzás alattunk van.” Így szólt hozzá az idős atya: „És kik vannak ott?” Azt mondta neki a koponya: „Mivel mi nem ismertük Istent, legalább egy kis irgalmat nyerünk, azok azonban, akik megismerték Istent, de megtagadták, alattunk vannak.” Erre fogta a koponyát az idős atya és eltemette.” (4) Alexandriai Szent Makariosz tanítása szerint – aki átélte a halál utáni ítéletet – a Keleti Egyházban elterjedt az a gyakorlat, amely szerint a halottat harmadnapon temették, nyolcad napon Szent Liturgiát vagy parasztázt végeztek érte, és a negyvenedik napon is megemlékeztek róla Isten előtt. Szent Makarioszt tanítása szerint a lélek a halál után „vámokon” megy át a pokolban. A halál utáni kilencedik napon (azért van érte imádság a 8. napon) Isten parancsa szerint az ember őrzőangyala megmutatja neki a poklot és annak szenvedéseit aki odakerült. Itt az ördögök súlyos vádjaival találkozik a lélek, aki ítéletet él át. 30 napon keresztül vezettetik a pokolban ördögöktől körülvéve, akik szüntelenül vádolják azokkal a bűnökkel, amelyek fölött nem tartott bűnbánatot, mert elfelejtette és nem gyónta meg. A 40. napon a lélek fölött részleges ítéletet tartanak, ahol eldől az elhunyt túlvilági sorsa az Utolsó Ítéletig. Mivel a lélek sorsa nem dőlt el véglegesen, lehet és szükséges, hogy Szent Liturgia legyen érte, hogy a Vértelen Áldozat bemutatásával könnyítsünk túlvilági életén. Érdekes azonban, hogy az ortodox egyház nem beszél „tisztító helyről”, bár Makariosz atya tanítása ezt húzza alá. Nem olyan hitigazság mint a katolikus egyházban, és árnyalataiban más felfogásuk van erről a problémakörről. De bizánci szertartásunkban közösek vagyunk velük és halotti megemlékezéseink gyakorlata teljesen megegyezik az ortodox egyházéval.

A szentatyák tanítása szerint a tisztítóhely tüze azonos a pokol tüzével, amely az elkárhozott dúsgazdagot gyötörte. (Lk 16, 19-31) Ezeknek a szenvedéseknek a foka arányos bűneik súlyosságával és számával és megfelel azok természetének. Abban is sok egybehangzó vélemény van hagyományunkban és a nyugati egyház teológiájában, hogy a tisztítóhely szenvedései a leggyötrelmesebbek, ami nem hasonlítható semmilyen kínhoz itt a földön. Így vélekedik Szent Ágoston, Szent Anzelm és Aranyszájú Szent János, aki ezt mondta: „Képzeld el a világ összes kínját, és egyet sem fogsz találni, amely felérne az Isten boldogító színelátásának nélkülözésével.” Jelen életünkben nem vagyunk képesek ezt megérteni, mert oly kevéssé ismerjük a Legfőbb Jót akiért teremtettünk. A másvilágon azonban a kimondhatatlan Jóság és Szépség olyannak tűnik a lélek számára, mint a kenyér az éhségtől gyötrődőnek vagy a friss víz a szomjhalál előtt állónak. A halottaink iránti buzgóságunk akkor helyes, ha azt a félelem és a bizalom szelleme hatja át. Isten végtelen Tökéletessége, Igazságossága, Szentsége üdvös félelemmel kell hogy eltöltsön bennünket, míg irgalma határtalan bizalommal erősíti szívünket. Remete Szent Antal mondása ezt így fogalmazza meg: „Az istenfélelem az erények anyja.” Összefoglalva, a tisztítóhelytől való félelem üdvös félelem. Arra ösztönöz minket, hogy szeretetteljes részvéttel legyünk a szenvedő lelkek iránt, de arra is figyelmeztet, hogy éberen munkálkodjunk saját üdvösségünkön is. Gondoljunk a halál utáni életre – ami összehasonlíthatatlanul hosszabb, mint a földi élet – és törekedjünk arra, hogy elkerüljük a legcsekélyebb hibát is.

Szívünk érzékenyebbé tétele végett álljon itt három olyan történet, ami kidomborítja a halottak iránt végzett ima fontosságát, mivel érzékelhető, hogy a mai hívők nagy része megfeledkezik a halál utáni életről szóló tanításról, és nem törődik azzal, hogy segítsen az elköltöző lelkeken. Pazzi Szent Magdolna részesült egy látomásban, amelyben látta a tisztítóhely különböző szenvedéseit. A legelviselhetetlenebb szenvedéseket is örömmel tűrték el a lelkek. „Ha Isten nem nyilatkoztatta volna ki ezt számomra, sose hittem volna ezt, - mondta elöljáróinak – mindazonáltal nem nevezhetem kegyetlennek ezeket a gyötrelmeket. Inkább előnyösek azok, hiszen a paradicsom kimondhatatlan boldogságához vezetnek.” (5)

Tiszteletreméltó Kosztka Szent Szaniszlónak gyakran megjelentek elhunyt lelkek, akikért imádkozott. Egy alkalommal megkérdezett egy lelket, aki megjelent neki, hogy a tisztítóhely tüze fájdalmasabb-e a földi tűz égetésénél? „A föld minden tüze a tisztítóhely tüzével összehasonlítva üdítő szellőnek tűnik – kiáltott fel a lélek.” Szaniszló ezt nem igen akarta elhinni. „Szeretnék erről bizonyítékot kapni – mondta. Ha Isten megengedi, a te megkönnyítésedre és saját lelkem javára, beleegyezek abba, hogy elszenvedjem fájdalmaid egy részét.” A lélek így felelt: „Nem tudnád elviselni. Egyetlen ember sem lenne képes túlélni ilyen gyötrelmet. Azonban Isten megengedi, hogy kis fokban érezzed azt. Nyújtsd ki a kezed.” Szaniszló kinyújtotta a kezét és a szenvedő lélek rácsöppentette izzadságának egy cseppjét, vagy legalábbis valami ennek tetsző folyadékot. Abban a pillanatban a szerzetes nagy fájdalmat érzett, a földre rogyott, és elvesztette az eszméletét. Amikor magához tért, beszámolt tapasztalatáról rendtársainak. „Kedves Atyák, ha ismernétek az isteni büntetés szigorúságát, sose követnétek el bűnt, és sose szűnnénk meg vezekelni ebben az életben, hogy elkerülhessük a túlvilági vezeklést.” (6)

Boldog Heinrich Seuso (Suso), domonkos rendi szerzetes (+1366. január 25.) misztikus látomásai és jelenései során angyalokkal, szentekkel, valamint tisztítótűzben levő lelkekkel került kapcsolatba. Látomásaiban sok eljövendő és rejtett dologról szerzett tudomást és Isten megengedte neki, hogy amennyire csak lehet, megtapasztalja a mennyországot, a poklot és a tisztítóhelyet. Többek között boldog Eckhart mester is megjelent neki... A mester tudomására hozta, hogy lelke Istennel egyesülve túláradó dicsőségben él. Seuso erre megkérdezte: „Mi az a gyakorlat, melynek segítségével az ember elérheti az Istennel való egyesülésnek ezt a magas fokát?” A mester a következőképpen válaszolt: „Merüljön lelki nyugalomba, mindent úgy fogadjon, mint ami Istentől és nem pedig teremtményektől származik, és legyen türelmes minden farkas természetű emberrel.” (7)

Demkó Balázs

 

(1) Alexander Schmemann – Oliver Clément: A Nagyböjt És A Húsvéti Titok.- Kairosz kiadó, Bp. 2007.

(2) Elder Paisios of the mount Athos - Elder Hadji-Georgis: The Athonite (1809-1886).-Thessaliniki-Greece

(3) Tormay-életműkiadás 9. kötet: Küzdelmek-Emlékezések.- 1939.

(4) Az atyák bölcsessége (Fordította Baán István). – Vízöntő kiadó, 1991.

(5) Szentek élete. – Bp. 1988.

(6) Shouppe X. Ferenc S.J.: Tisztulás a halál után. - Esztergom. 2001.

(7) Lélekmentő füzetek 19.:Szentek tapasztalatai a tisztítótűzben szenvedő lelkekkel kapcsolatban.