Népénekeskönyv jelent meg Kárpátalján!

 

Népénekeskönyv jelent meg Kárpátalján, Énekeljetek az Úrnak! címmel. Marosi István nagybégányi paróchus néhány kolléga segítségével egy 71 éve megjelent népénekeskönyv anyagát újította fel, további gyűjtés anyagával kiegészítve.

Hetvenegy évvel ezelőtt jelent meg az a Nótástarisznya, amely – bár Budapesten látott napvilágot – kárpátaljai népénekeket foglalt magába. Ez a kiadvány a szorosan vett népénekek mellett szerzők műveit is tartalmazta. Ezeket hivatalosan talán műdaloknak kellene mondanunk, hiszen egyik-másik ének mellett még az „opus-számot” is olvashatjuk, de a „nótástarisznya” cím is jelzi, hogy a szerzők énekeiket népénekeknek szánták, és tudomásom szerint sok ének ezekből mind a mai napig élt is a kárpátaljaiak ajkán sőt talán Szabolcsban is. Ezeknek az énekeknek a dallamát Dr. Maczkó Sándor és Hámory V. Dalma szerezte, a szövegeket pedig Gebri János. Nagy öröm, hogy most, hetven év után ugyanannak a Gebri családnak másik ágából püspök léphetett trónra Miskolcon, dr. Orosz Atanáz atya személyében.

Úgy látszik, nemcsak a rendszerváltozás, a Görögkatolikus Egyház újjáéledése is szükséges volt ahhoz, hogy új énekgyűjtemény jelenhessen meg. A mostani kiadvány az egykori nótástarisznyára, további gyűjteményekre, és ezek mellett a Nagybégány és Salánk környékén élő görögkatolikus népénekekre támaszkodik. Voltak énekek, amelyeket hangfelvétel alapján kottáztunk le.

Az énekek első, nagyobb része az egyházi év állandó ünnepeihez kapcsolódik, Kisboldogasszonytól Keresztelő Szent János fejevételéig. Főleg ebbe az első egységbe kerültek olyan énekek, amelyek a Maczkó-Gebri vagy a Hámory-Gebri szerzőpártól származnak. A gyűjtemény második része a változó ünnepekhez kapcsolódik, virágvasárnaptól pünkösdig, a harmadik rész alkalmi énekeket ölel magába. Ezek egy része a liturgiához kötődik, de kapunk éneket búzaszentelésre, bűnbánat kifejezésére is.  A negyedik rész Mária-énekeket, a befejező rész pedig halotti énekeket foglal magába.

A kiadványt nyugodtan mondhatjuk görögkatolikus népének-gyűjteménynek. Jelzi ezt az is, hogy az énekek az egyházi év kettős spirálját követik, az is, hogy az egyes ünnepekhez csodálatos ikon-képek kapcsolódnak. De – ha nem is liturgikus szövegeket kapunk kézhez – az énekekben fel-felbukkan egy-egy ünnepünk motívuma. Csak néhány példát erről. Keresztfelmagasztaláskor ezt olvashatjuk: „Ma felmagasztaltattál, legdrágább kereszt”. Mária oltalma ünnepén a történet teljes summáját kapjuk: „Szent Joákim és Szent Anna, / vár rátok az Úr papja, / hogy Máriát bevezesse, / és az Úrnak szentelhesse”. December 6-án nem Mikulásról olvasunk, hanem arról: ő „Műra város dicső, nagy szentje”.  Január elseje természetesen nem újév napja, hanem eljött a „nyolcadnapos kis csecsemő, hözénk szállott Üdvözítő”. Vízkereszt nem „háromkirály”, hanem amikor a vízszentelés imádságával mondjuk: „Örvendezz ma, Jordán folyó!”. Gyertyaszentelő ünnepén Simeonnal azonosulunk: „Bocsáss el most már, mert láthattalak, / s mint Királyt, karomon tarthattalak”. A sort végtelenségig lehetne folytatni.  Kárpátalja népe „görögösítette” az ünnepeket, az ünnepek szereplőit és mondandóját.

Görögkatolikus szerzők mellett számos ének szerzője egyszerűen a nép, a helyi közösség. Ugyanakkor egész sor dallam ismerős számunkra, hiszen pócsi énekekre vagy egyáltalán, magyarországi Mária-énekekre támaszkodnak. Ezek a dallamok: A pócsi szép templomban, Téged jöttünk köszönteni, Képed előtt, ó Mária (A mennyei szent városnak), Ezerszer köszöntünk, Kérünk, ó Mária, Égi anyánk, hozzád jöttünk (Nyíljon ki a szívetekben), Máriához, drága Szűzanyánkhoz, Örülj, vigadj, Oltalmad alá sietnek, Mária gyermekei, Máriához, drága Szűzanyánkhoz.

Hasonló a helyzet az alkalmi énekek vonalán is. Előkerül pl. a Bíborpiros szép rózsa dallama, halottak napján, a Hol vagy, én szerelmes Jézus Krisztusom, éppen koporsó-beszentelésnél, az Üdvözlégy, áldott légy, gyertyaszentelőre. Igaz, „latin” népénekek is fel-felbukkannak: a Keresztfához megyek dallama vagy az ismert Lourdes-i dallam, Örvendezz, szentséges (épp virágvasárnapon).

Mindezekben az „áthallásokban” az fejeződik ki, hogy a kárpátaljai és az anyaországi rész-egyház – és énekkultúrája – egyetlen egységet alkot, sőt a Kárpát-medence egészében is bízvást gondolkodhatunk. Annak idején, amikor Nyíregyházán még kántori búcsúztató volt a temetéseken, kispap koromban magam is éltem azokkal a dallamokkal, amelyek itt most, mint halotti énekek kerülnek elő: Letették már koporsómat, Bevégeztem földi pályám. Ti. ezekre a dallamokra „húztuk rá” annak idején a búcsúztató szövegeit.

Persze, tudjuk, ez az új nótástarisznya népénekeket tartalmaz. A nép ajkán születtek és a nép igényét jelzik. Lehetnek benne kevésbé sikerült versszövegek, meg-megbicsakló ritmusok, szövegek, amelyek talán túl érzelgőseknek tűnnek már manapság. Mégis érdemes közreadnunk őket, mint népünk lelkének kifejeződését, felemelkedés-vágyának hordozóját. De fejezze ki ez a kis kötet a Munkácsi Egyházmegye és az abból kisarjadt egyházmegyék lelki egységét, mint közös őseink és gyökereink ma is eleven hajtását.

Dr. Cselényi István Gábor

ny. esztergomi paróchus