Dr. Cselényi István Gábor:

A Lélek fölkentjei

 Mint a többi szentségek, úgy a papi rend és a házasság esetében is új összefüggések tárulnak fel. Mindenekelőtt a bérmálás és a papi rend között. Szükséges, „hogy a Szentlélek átváltoztassa Krisztus testének tagjává, valóban „papot” formáljon belőle, vagyis olyan embert, aki részesedik Krisztus művében, papságában”. (Krisztus közöttünk, Bp. 1984. 301). A bérmálás és a papi rend kapcsolatát igazolja az is, hogy az ősegyházban a bérmálásnak is része volt a kézrátétel (v.ö. ApCsel 8,4-25, 19,1-7). Minden megkeresztelt, megbérmált annak a „papi és királyi közösségnek” tagja, melyről Péter beszélt (1Pét 2,9). A királyi papság minden papi szolgálat alapja, a papi rend ennek a minden keresztényre érvényes küldetésnek sajátossá tétele, a személyes pünkösdnek (bérmálás) továbbítása.

Van ilyen pneumatikus eleme a házasság szentségének is. Ezért idézi a keleti szertartás a koronát viselő ifjú párnak a megtestesülés titkát, „Izajás, örvendj Szűz fogant méhében és Fiat szült: Emmanuelt, Istent és ember” A királlyá, királynővé való koronázás a keleti egyház szemléletében az embernek arra az eredendő méltóságára utal, hogy a Teremtő „férfinek és nőnek teremtette”. A házaspár azzal éli meg istenképmási mivoltát, hogy személyek élő közösségévé válik „ketten lesznek egy testté”, egyetlen szeretetközösséggé a Szentháromság mására, amint a pap kéri imájában: „az Atya, a Fiú és a Szentlélek a legszentebb egyvalóságú és elevenítő Háromság egy istenségben és királyságban áldjon meg titeket.” Ez a pünkösdi elem utal a házasság és a papi rend konvergenciájára is.