Dr. Cselényi István Gábor:

A bérmálás gyakorlata

A bérmálás felvételének időpontja országonként, sőt sok helyen egyház­megyénként más és más. A keleti egyházban szokásos gyermekbérmálástól a latin országokban elterjedt 7-10 év közti, és a nálunk leggyakoribb serdülőkori bérmálkozáson át a felnőtt bérmálásig minden variáció előfordul. A Diakonia fórumának több résztvevője is arra hajlik, hogy az igazi-felnőtt-kor küszöbére, 18-20 éves korra kellene áttenni a bérmálkozást, így lenne nemcsak szóban, hanem valóságban is a felnőtté válás szentsége.

A felnőttek bérmálása az igazság órája, mondja Adolf Exeler (38. o.). Éppen a látszat-kereszténység és a vasárnapi katolicizmus nagy botrányát tudnánk elkerülni, ha csak olyanoknak adnánk el a „küldetés jelét”, akik ennek meg is tudnak és meg is akarnak felelni. Felnőtt fiatal vagy érett felnőtt számára a bérmálás felvétele igazi döntést jelent. Ez a gyakorlat bizonyos lemorzsolódást hozna magával, de a számbeli csökkenés ebben az esetben értékbeli növe­kedéshez vezethetne.

Nehézkesnek, nem kielégítőnek találja Exeler a bérmáló jog megkötését is. Nem csak a keleti egyház gyakorlata (minden pap bérmálhat), hanem az általános pasztorációs szükséglet is azt kívánná, hogy a plébániák maguk döntsenek abban a kérdésben, mikor érnek meg a bérmálásra.

Az elmondottakhoz ma, a 90-es évek végén szeretném hozzátenni, a bérmálás jelentősége még inkább megnőtt a karizmatikus mozgalom előterében. Másrészt nekünk, görög katolikusoknak is gondolkodnunk kellene azon, nem lenne-e szükség neokatekumenátusra a bérmálás vonatkozásában is…