Dr. Cselényi István Gábor:

A keresztelés előkészítő része

Amint Keleten az eukarisztikus liturgiának is van „proszkomidiája”, előkészítő része, így a keresztség liturgiájának is. A keresztelés szertartásában - ahogyan azt ma a görög katolikus egyházban végezzük - a legelső formai elem a névadás. Eredetileg a születés utáni nyolcadik napon végezték, később azonban a keresztelés része lett. Nem is annyira a konkrét név, mint inkább „Krisztus meg nem tagadandó szent neve” a lényeges a keresztelendő számára, - az, hogy keresztény lesz, hogy Krisztus keresztje „szívébe és lelkébe” lesz jegyezve, s hogy a „mennyország választottja” lesz a keresztségben. De hogy nevet is kap, ebben az is benne van: nem személytelenül, hanem a maga személyes való­ságával lesz részese az „új teremtmény” méltóságának (v.ö. a „név” biblikus fogalmával).

A proszkomídiát, akárcsak az eukarisztikus liturgiában, a „hitjelöltek liturgiája”, azaz itt: a katekumenek közé való felvétel követi. Ennek első része az exorcizmus, a gonoszlélek kiűzése. Manapság hajlamosak vagyunk arra, hogy az efféle mozzanatokban babonát, régimódiságot lássunk. Pedig - mint éppen Schmemann írja - világunk tele van irracionáléval, átláthatatlannal, így elsősorban a gonoszság értelmetlen tetteivel. A gonoszság azonban nem valamiféle „hiány”, mint a skolasztika gondolata, hanem nagyon is itt lévő valóság, s amint a jótettek személyes hordozóra utalnak vissza, úgy az irracionálé mögött is joggal sejthetünk meg az emberen túl is személyes cselekvőket - az ördögöket, akiknek éppúgy a világ a működési színterük, mint az ember számára. Ezért szerepel a keresztelés elején az ördögűzés, akárcsak Jézus nyílvános működése előtt. A liturgia előbb megszólítja (mert személynek tekinti) őket, a szó őseredeti erejében bízva űzi el őket, majd „lehelés” követ­kezik, mint ahogy a víz megszentelésekor is lehelet kiárasztásával történik a Szentlélek erejének közlése. A Sátánnak való „ellentmondás” a keresztségi foga­dalom (a katekumen-vizsga) első része. A keresztelendők (illetve keresztszülők) Nyugat felé fordulnak, úgy mondanak nemet a gonoszságra, majd Kelet felé fordulva fejezik ki készségüket, hogy egyesülnek Krisztussal. Napkelet a keleti egyház jelképrendszerében valamiképp maga Krisztus, aki ti. az igazság Napja. Íme, egy újabb apró formai elem, mely a Krisztus feltámadásával elkezdődött „nyolcadik napra” utal. Természetes, hogy mind a bűn elleni küzdelemnek, mind a Krisztushoz hasonulásnak az egész élet egészében kell majd megvalósulnia. A keresztségi fogadalmat a Hitvallás elmondása követi. Az ősegyházban ezzel zárult le a katekumenátus időszaka, a hitjelölt immár személyes meggyőző­déseként („Hiszek....”, első személyben) mondhatja el a közösség hitvallását. A Hiszekegy az üdvtörténet tömör összefoglalása, a megkeresztelt az „egy keresztségben” lesz Isten hozzánk hajlásának személyes befogadójává. Mint a Krédot követő imádság is kifejezi, ebben fog megvalósulni számára Isten egyetemes üdvözítő akarata.

A szóbeli elemeket „anyagi” elem követi: az olajjal való megkenés. Nem krizmáról, bérmaolajról van még szó, hanem a jelöltek olajáról, amelynek tartalmát az a természetes szimbolizmus szabja meg, hogy a régiek számára gyógyulás, fény, szabadulás (v.ö. Noé és az olajág) kifejezője volt. A megkenetés tehát azt jelzi: a keresztelendő testileg-lelkileg „egésszé”, egészségessé „megvi­lágosodottá” válik, a bűnben megromlott természete újra ép, teljes lesz, meg­születik benne az új, mennyei ember. Természetesen itt a keresztség előtt (ha ugyan szabad így különválasztanunk az idősíkokat) mindez meg csak igéret, de épp ezeknek a tényezőknek kell valósággá válniuk a keresztény élet folyamán.