Dr. Cselényi István Gábor:

A keresztség és a többi hat szentség

A keresztség az első szentség a hét közül, belőle nő ki a többi összes. Nálunk, görög szertartásúaknál szinte eggyénő a keresztség és a bérmálás, és ez jogos is, hiszen ahol Krisztus, ott ott van a Lélek is. A keresztségben Krisztus testének leszünk inkább tagjai, a bérmálásban a Szentlélek ajándékait kapjuk. De szertartásunk őrzi annak emlékét is, hogy valamikor a három ún. iniciációs, beavató szentség egy volt: a keresztség-bérmálás mellett az oltáriszentséget is kiszolgáltatták a kereszteléskor. A Krisztus oldalából kifolyó vérből és vízből nő ki az élet vize, a keresztség és Krisztus vérének szentsége, az eukarisztia. Az új, magasabbrendű életet táplálni akarja Krisztus, saját testével és vérével. Aztán ott van a bűnbánat szentsége. Nem más ez, mint „második keresztség”, az életünk folyamán elkövetett újabb mégújabb bűnök eltörlése.

De vajon hogy függ össze a keresztség a többi szentséggel? A kereszt­ségben Krisztus testének tagjai lettünk. Ezen a Testen az egyházon belül új sejtet jelent a házasság, a család, ecclesiola, kis egyház. A keresztség ugyanakkor papi méltóságot is ad. Az egyház-tagság az egyetemes vagy általános papság részesévé tesz bennünket, ezt főleg a 2. Vatikáni zsinat hangsúlyozta. Igenis, minden megkeresztelt papi küldetéssel bír az egyházban, szóval, élettel kell tanúskodnunk Krisztusról. “Szent nép, királyi papság, választott nemzedék, tulajdonul lefoglalt nép vagytok”, mondja Szent Péter, az első pápa a világiakról - valamennyiünkről. Ennek az általános papságnak speciális változata a szolgálati papság, a papi rend, amelynek gyökerei tehát ide, a keresztségbe nyúlnak vissza. Végül világos a keresztség és a betegek kapcsolata is. Mivel Krisztus halálába keresztelkedünk, a tulajdonképpeni halál is új tartalmat nyer így: egyesít bennünket Krisztussal, a Fővel. Láthatjuk tehát, hogy az egész keresztény élet, így a szentségi, a kegyelmi élet a keresztség kegyelmeinek megsokszorozódása, tovább-bontakoztatása egy egész életen át. Bár a kereszt­séget szokták a holtak szentségének is nevezni, mert a bűn halálából szabadít meg, valójában az élet szentsége, a bővebb, a magasabbrendű, az isteni élet csirája, kezdete számunkra.

Rómában, a katakombában látható egy keresztségi szimbólum-ábrá­zolás. Krisztus kivezeti a fürdőmedencéből a hívőt, aki egész lényével Krisz­tuson csügg, kifejezve azt, hogy ő az élet értelme, hogy Krisztus a megigazultak közösségébe vezeti a lelket. Ez a keresztség hittitkának tartalma. A keresztel­tetés nem valamiféle idejétmúlt, múltból örökölt szokás csupán, hanem az igazi emberség vállalása, az ember transzcendens távlatainak elfogadása.

Az ősegyházban hosszú időszak, a katekumentátus készítette elő a keresztség fölvételét. Ma sokan hangoztatják: szükség volna valamiféle neo­katekumenátusra, olyan időszakra, mikor újra átgondoljuk a keresztség lé­nyegét, üzenetét, és így a keresztény lét tartalmát, keresztény küldetésünket. Ez a fejezet pontosan ezt a célt szolgálta. Fel kell vállanom keresztségemet. Meg­kereszteltek – vállalom!