Dr. Cselényi István Gábor:

Az Úr eleven jele

Aki e „nyolcadik” szentségnek - és itt nem a sorszám a lényeges - krisztusi eredete után kutat, nem kell sokáig keresnie. Maga Jézus „szolgáltatta ki” először, amikor az utolsó vacsorán, szenvedése előestéjén azt a szolgálatot tette meg apostolainak, amit csak rabszolga végzett abban az időben: megmosta lábukat. Ezzel fejezte ki küldetése legmélyebb értelmét: emberszolgálat mindhalálig. Itt tárta fel igazán, mit is jelent az a főparancs, mely az egész kereszténység leglényege.

Az igazán megdöbbentő csak az, hogy a János-evangélium ezt a jelenetet azon a helyen hozza, ahol a szinoptikusok az eukarisztia alapítását írják le. Xavier Léon-Dufour szerint (Xavier Léon-Dufour: Les évangiles et l”historire de Jésus, 325. o.) Jézus egyik helyen tettekkel fejezi ki azt, amit a másik helyen szavakkal. Így válik világosabbá az eukarisztia jelentése: a szeretet jelévé, a közösséggéválás és egység forrásává kell lennie.

De akkor igaznak kell lennie az összefüggés másik oldalának is. Krisztus eljövetelének nemcsak eukarisztikus megélése szentségi jel, hanem a szeretetszolgálat bármilyen formája is az. Másképp, kevésbé látványosan, mint a liturgikus ünneplés, de nem kevésbé „hatékonyan” a jelenlét eleven jele a szabadon vállalt szolgálat minden módja.

A keresztény hagyomány egyik kedvenc gondolata ébred itt fel előttünk.

Nagy Szent Leó pápa is hangsúlyozza már - éppen a Máté-evangélium 25. fejezete kapcsán -, hogy minden szegényen, akin segítünk, Krisztust kell látnunk. „Segíts társadnak - mondja - és meghallod, hogy Krisztus mond köszönetet!” Krisztus, az Istenember, jelen lehet a másik emberben - adja a teológiai megalapozást.