Dr. Cselényi István Gábor:

Az ünnep átalakít

Sokat emlegetjük - főleg görög, de latin szertartású körökben is - a „keleti lelkiséget”, de nemigen szoktuk megfogalmazni, miben is áll az. Nos, e lelkiség sajátos megnyilvánulása az, ahogyan Kelet - az ortodox és görögkatolikus egyház egyaránt - az ünnepeket szemléli.

Mai ember számára az ünnep szórakozási és pihenési lehetőséget jelent. Jobbára a vallásos ünnepek sem többek, mint a folklór megnyilvánulásai. Mélyen hívők pedig úgy tekintik az ünnepeket, mint a hétköznapok tagadását, kilépést a mindennapokból. Kelet szemléletében az ünnep nem jelent szakítást a munkában töltött napokkal, az „élettel”, hanem annak átalakítását örömmé, szabadsággá.

Hogy jobban megértsük ezt a szemléletet, emlékeztetnünk kell arra, hogy a keleti szertartás ünnepei abban a kultúrkörben alakultak ki, amelyben az ünnepek, szertartások nemcsak járulékos jelenségei, hanem lényegi elemei voltak az életnek. A keresztény ünnepek hozzáigazodtak a hét, az év „termé­szetes” ritmusához, de kiszélesítették, át is alakították azok tartalmát.

Jó példa erre a húsvét kialakulása. Az ókorban tavaszi ünnepet ültek ilyentájt, mely a tél legyőzésének - a megszabadulásnak - örömét fejezte ki. Az ószövetségi pászka az egyiptomi fogságból való kiszabadulás emlékünnepe volt. Az újszövetségi húsvét ezeket az elemeket mind feltételezi, de új szintre is emeli. Krisztus a mi pászkánk, mondja szent Pál (1Kor 5,7). Az ókeresztény kor szemléletében így szélesedik az eszkatologikus szabadulás ünnepévé.

A keresztény ünneplés tehát feltételezi a természetes idő-kereteket, de szét is bontja és felmagasztosítja azokat. Mint a keleti lelkiség egyik mai értője, Alexandre Schmemann írja (Pour la vie du monde, Paris, Desclée, 1969. 62. o.), az ünnep húsvét örömét jelenti. Az emberi öröm csődjét, de az igazi öröm kezdetét: a Krisztus feltámadásából fakadó felszabadultság túláradó örömét. Ezt fejezi ki a keleti szertartású zsolozsma minden vasárnap hallható éneke: „Íme, kereszt által lett az egész világ öröme!” - annak a világnak is örömforrása, mely már megismerte az örömök végességét, de az unalmat és a szorongást is (gondoljunk csak az egzisztencialista irodalom alapszavaira).