Dr. Cselényi István Gábor:

Kivel is találkoztam?

Az embertárssal való találkozás túlmutat önmagán. Nemcsak filozófiai következtetés ez, hanem szentírási alapigazság. Csak első pillanatban marad rejtve előttünk, mi is a jelentése találkozásainknak. Ha fellapozzuk a Szentírást, feltárul az emberi kapcsolat-felvétel igazi tartalma: ki is az, akivel tulajdonképpen találkoztam?

Ábrahámhoz betér három férfi, az útról. A pásztor-király vendég­szere­tetével, kitüntető figyelmességgel fogadja őket - és rájön, hogy Isten volt az, akit befogadott!

Kürenei Simont kényszerítették, hogy vigye egy elitélt keresztjét. Éppen visszatérőben volt a mezőről, fáradt a napi munka után és nyílván - jogosan - bosszús. De a kereszt Krisztusé volt! Márk megemlíti, hogy fiai keresztények voltak.

Kinek adunk tehát szállást, vagy kin segítünk? Gondolunk-e rá, ki az, aki csatlakozik hozzánk, velünk jön, mikor szomorúan és letörten rójuk utunkat? Lehet, hogy nem jövünk rá azonnal. De engedjük, hogy velünk maradjon és töltse velünk a vacsorát. Figyeljük meg, hogy milyen utánozhatatlanul töri meg a kenyeret. Akkor felismerjük végre. Meggyőződünk róla, hogy Jézus az, aki visszatért orszá­gába. Őt rejti és tárja fel minden emberi találkozás.

Ne térjünk itt ki mindarra, ami összefügg a testvérszeretettel - a keresztény eszmeiségben végtelenül sok minden! -, csak azt tudatosítsuk, ami transzcendens kiterjedést ad a szeretetnek. Felvillanyozó erejű annak tudata, hogy minden ember testvérem, egyformán társam s ezért a lehető legmélyebben együtt kell éreznem vele. Még „megvilágosítóbb”, hogy a másik is a megváltottaknak ugyanahhoz a családjához, tehát Isten fiai és leányai, Krisztus fivérei és nővérei közé tartozik, ugyanarra az örökéletre hivatott.

Ha pedig ez így van - írja - Jossua - akkor létezik az embertárs misztériu­ma, a történelmi valóság egyedül keresztény értelmezésében. Ez a titok nem más, mint hogy Isten örök terve teljesül a testvéremben és a testvérem által az üdvösség fogható közelbe érkezik.