Dr. Cselényi István Gábor:

Krisztusba öltözködtetek

Legkönnyebben látható a szentségi és a „hétköznapi” élet közötti belső kötés a keresztség esetében. Szent Pál szerint „akik Krisztusban keresztel­kedtetek, Krisztusba öltözködtetek”, a keresztség szentségi hatása tehát az, hogy Krisztus testébe, sőt, ha következetesen végiggondoljuk, Krisztus sorsába kapcsol bele bennünket: „Mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Jézus Krisz­tus­ra, halálára keresztelkedtünk meg” (Róm 6, 3) - mondja az apostol, s meg is ha­tá­rozza, mit ért alatta: „Meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézus­ban” (Róm 6, 11). Nos, ebben, hogy „meghalunk a bűnnek”, benne van az egész keresztény élet.

Az életről elmélkedünk, mégis „halálra” kötelezzük el magunkat? - Igen, élet és halál együttjáró fogalmak. Csak annyiban élünk, amennyiben megfelelő kémiai anyag elpusztul, elég bennünk; a több csak a kevesebb pusztulásból állhat elő. A krisztusi élet is - amelybe a keresztség oltott be bennünket - csak úgy növekedhet bennünk, ha nap mint nap meghalunk a bűnnek, azaz egyre in­kább kiszakadunk önzésünkből, magunknak-élésünkből s nyitott lét maradunk.

Minden életkor kínál erre lehetőséget. A tanulásban, a nevelődésben, az alkalmazkodásban, a munkában, a szerelemben, a nevelésben, de a gyötrődésben és szenvedésben is kilépünk önlétünk elzártságából. Az a magasabbrendű krisztusi élet, amely a kémiai, biológiai rendszekre s tudatvilágunkra épül, csak akkor gyarapszik bennünk, ha megnyílunk a többiek felé, ha szeretünk, ha tudunk adni, ha fogékonyak maradunk mások baja iránt. A kereszténység erre a létformára kötelezett minket, az új emberségre, a keresztségben kapott csírát az élet folyamatában bontakoztatjuk ki, hogy elpusztíthatatlanul kiteljesedjék bennünk a krisztusi élet: „Ha ugyanis halálának hasonlósága által egybenőttünk vele, akkor föltámadásában is úgy leszünk” (Róm 6, 5) (Karl Rahner: Priesterliche Existenz, 1956, 79.).

A keresztény életnek ez a Krisztust megjelenítő, szentségi jellege minden megkereszteltre érvényes; így értjük meg, hogyan fejleszthetnek ki annyi evan­gé­liumi értéket életükben a nem katolikus keresztények. Az igazán elgondol­koztató az, vajon az „anonim keresztények”, tehát azok, akik nincsenek ugyan megkeresztelve, de keresztény módon élnek: gyakorolják az önzetlen szeretetet, keresik az igaz értékeket, nem élik-e meg életükkel a keresztséget (vágy-keresztség)? - Hogy élhetik a krisztusi életet és megjeleníthetik a kegyelmet, az biztos, hiszen „aki szeretetben él, Istenben él” (1Jn 4, 16), ha ez a kegyelem nem is szentségi kegyelem, annak mindenesetre analogonja, hasonmása (J. A. Ponsioen: Symboliek en de samenleving, Utrecht, 1952. 37.).