Dr. Cselényi István Gábor:

Krisztust szolgálod a társadban

Nemcsak az ember, hanem Isten oldaláról is kinyilatkoztató erejű tehát az emberek közti találkozás. Jézus Krisztus jelenlétéhez vezet el. Nem egyszerűen arról van szó, hogy „Isten iránti szeretetből” szeretjük a másikat, vagy úgy szeretjük, „mintha Krisztus lenne”. Ez a motívum könnyen érdek-keresésnek tűnhet a nemhívők szemében. Hanem olyan szeretet gyúl fel bennünk, amellyel a másikat a maga gyöngeségében, elesettségében, támaszra-szorultságában keressük meg és ezzel teszünk tanúságot a jézusi jelenlétről.

Az igazi Isten-szeretet tehát nem vesz el semmit az emberek közti szeretetkapcsolat mélységéből - mondja Jossua. Ellenkezőleg, kiteljesíti. Az a forrás, amelyből a hívő lelkület táplálkozik és az a cél, amely felé törekszik.

Maga Jézus úgy beszél jelenlétéről - visszajöveteléről, - mint amelyről készenléttel tehetünk tanúságot - elsősorban segítőkészségünkkel. Testvéreinkben kell Őt felismernünk, szeretnünk, szolgálnunk. Erre az „éberségre” s az ebből fakadó magatartásra alapozta üdvösségünket: azt, hogy már most az „igazságban” legyünk - s egyszer és mindenkorra szeretetének jelenlétében: „Bármit tettetek is egynek a legkisebbek közül, nekem tettétek” (Mt 25,34).

Sokat vitatkoztak már ezen a „legkisebbek” kifejezésen. Egyesek szerint Jézusnak a „testvérei”, testének tagjaival, a hívőkkel való egysége fejeződik itt ki (: Én vagyok Jézus, akit követsz – Ap Csel 9,5). Ez a vélemény azonban túl szűkmarkú. Közelebb jutunk a kifejezés értelméhez, ha itt „minden emberre”, főleg pedig a „szegények, lealázottak” biblikus fogalmára gondolunk, - sőt, ha nem tévedünk, azokra is, akik nincsenek a hit „birtokában”, nem ismerik Krisztust.

A már-már tartalmatlanná koptatott kijelentés tehát a legegyetemesebb testvériség megfogalmazása. A jézusi testvériség nem ismer kivételt. Minden embert átfog. Éppen ezért az „irgalmasság cselekedetei” nem lehetnek csupán a tökéletesség felé haladók kiváltságos „erénygyakorlatai”, hanem ennek a testvériségnek szükségszerű követelményei.

Hívő szemmel meg kell látnunk az irgalmasságnak „vízszintes”, emberek közti vonatkozásán túl transzcendens jelentését is. Isten maga választotta ezt a „megjelenési formát”, az irgalmasságot, ezért lett emberré. Készenlétünk és éberségünk csúcspontja az, hogy észrevesszük az emberben Istent, befogadjuk Krisztust, annak a mélységes szolidaritásnak alapján, amelyet Isten emberré válása hozott létre. Ez az összekötő erő egyesülésre szólít. Arra késztet minket, hogy „Krisztus másai” legyünk és Jézus arcát felismerhetővé tegyük, de arra is, hogy másokban is Őt ismerjük fel.

Így lesz számunkra az embertárs Jézus jelenlétének jelévé, tehát szentséggé valmilyen módon.