Dr. Cselényi István Gábor:

Megemlékezés és részesedés

Kelet szemléletében az eukarisztia kérdése nem szűkíthető le a „lényegi mozzanatra”, a kenyér és a bor átlényegülésére vagy a „szent színek” kérdésére, még csak nem is csupán nagypéntek - immár vérnélküli - megismétlése (még ha említés is történik az „okos és vérontásnélküli szolgálat”-ról), hanem Krisztus egész művének, sőt az egész üdvtörténetnek felidézése, nagypénteknek, de húsvétnak és pünkösdnek is a fényében. „Végrehajtottad Atyád egész üdvgon­dozását” - vallja Aranyszájú Szent János liturgiája Krisztusról. Az eukarisztikus liturgia ebbe a teljes üdv-ökonómiába enged bepillantást s ennek tesz része­sévé.

A liturgia tulajdonképpeni tartalmát azok a szavak tárják fel, melyeket a pap az átváltoztatás végén mond a keleti szentmisében: „Megemlékezvén... tehát mindarról, ami érettünk történt: a keresztről, a sírról, a harmadnapi feltáma­dásról, a mennybemenetelről, a jobb kéz felől való ülésről, a második és dicsőséges eljövetelről, tieidet a tieidből néked ajánljuk föl mindnyájunkért és mindenekért”. Két szó kínálkozik a szövegből „egzegézisre”: az emlékezés és a felajánlás. A liturgia anamnézis, megemlékezés. Mégsem csupán múltbeli ese­ményekre való visszaemlékezés, amit az is elárul, hogy a végső jövőről is „meg­emlékezünk”. Helyesen jegyzi meg Miklósházy Attila liturgiaelemzésében (Benedicamus Domino, Eisenstadt, 1984. 131. o.): az újszövetségi liturgiák anamnézise mögött a héber cikkaron áll, ami sokkal több, mint tisztán értelmi síkon történő emlék-idézés. Amint az ószövetségi húsvéti lakoma épp azt tudatosította, hogy a szabadító Isten akkor, ott, bennük is jelen van, hatékonyan működik, felszabadít, úgy az újszövetségi liturgia által felidézett események (épp nagypéntek, húsvét stb.) is jelenvalókká válnak, azaz a liturgiában cselekvő részesei leszünk a húsvéti misztériumnak, a halálból az életre való átmenetnek.

A görög liturgia is érzékelteti ezt a többletet, azzal, hogy nemcsak anamnézisről, hanem anaforáról, felajánlásról is beszél, sőt Kelet az egész eukarisztikus kánont anaforának nevezi. A liturgián tehát mindenünket és magunkat is minenestől felajánljuk Krisztusnak, s ezzel cselekvő résztvevőivé válunk szeretetáldozatának. Röviden talán úgy mondhatnánk: a liturgia szemé­lyes bekapcsolódás Krisztus életébe, főleg keresztáldozatába és feltáma­dásába, de a Szentlélek kiáradásába is.

Az üdvtörténeti eseményekből való részesedés szempontját a liturgia pünkösdi vonása még inkább aláhúzza. Krisztus azt igérte, hogy a Szentlélek elvezeti majd követőit a „teljes igazságra”. Ezt a teljesebb értést, amely a kinyilatkoztatás továbbélésének, bennünkhatásának feltétele, teszi lehetővé a liturgia pünkösdje is, ezért énekelhetjük áldozás után: „méltattál minket, hogy részesüljünk halhatatlan, éltető, szent égi titkaidban”. Az emlékezés és részesedés e kettős szempontja alapján kereshetjük majd a liturgia egyes mozzanatainak jelentését.

Mielőtt a részletekre áttérnénk, szeretnénk felelni egy sokat vitatott kérdésre. Ortodox szerzők tartózkodnak attól, hogy a liturgia egyes részeibe húsvét előtti eseményeket is belévetítsenek, görög katolikus szertartástani hagyományunk viszont - mint látni fogjuk - Krisztus egész életét végigköveti a mise menetében. Kétségtelen, hogy az eukarisztia „ontológiai létalapja” a feltá­madt-megdicsőült Krisztus. Az is biztos, hogy - az újszövetségi Szent­íráshoz hasonlóan - már mindent húsvét és pünkösd fényében látunk. Amint azonban éppen az evangelistákat semmi sem akadályoz meg abban, hogy a teljesség után ne tekintsenek vissza Jézus „előéletére” is, éppen így tesz a liturgia is: sorraveszi Jézus életének szinte minden mozzanatát, anélkül, hogy közben egy pillanatra is elfeledkezne arról, amit a megdicsőült Krisztus számunkra jelent. Arról sem feledkezhetünk meg: húsvétban az teljesedett ki, ami csírájában már benne volt a megtestesülésben vagy Jézus megváltói, igehirdetői működésében. Joggal idézzük tehát emlékezetünkbe Krisztus egész életét, sőt annak előzményeit is, ha képet akarunk alkotni arról a teljességről, ahová megdicsőülésében jutott el, s ahová bennünket is el akar vezetni.