Dr. Cselényi István Gábor:

Nagykorúság

A bérmálás közösségi hatásán belül kell szólnunk arról a hatásáról, melyet hagyományosan szoktunk tulajdonítani neki: arról, hogy a keresztény, nagy­korúságra segít el. Ez a nagykorúvá válás ugyanis nem annyit jelent, hogy a bérmálkozó - történetesen általában serdülő fiú vagy lány - jelképesen átesik a „felnőttéválás” rítusán (mint a régi korok férfivá-avatási szertartásaiban). Nem is csupán egyéni életére kiható-esemény ez. Hanem annak a felszólításnak a kife­jezése, melyet a Lélektől kap: hogy most már - és egyre inkább - tudatosan vállalja a keresztény hivatást az Egyházon belül és az Egyházzal.

A nagykorúság - írja Paul Nordhues - nem egyszerűen az autonóm, többi­ektől elkülönült személyiség megalkotása, hanem az önrendelkezésnek a többiek szabadságához való hozzámérése. (Das Sakrament der Firmung und die mündige Gemeinde, 49. kk). A megbérmáltnak a Krisztushoz és Krisztus közösségéhez tartozásáról kell tanúságot tennie. Az Egyháznak nemcsak egye­deiben, hanem egészében kell nagykorú közösséggé lennie.

Ezen az egységen belül természetesen az egyes személyiségeknek is ki kell bontakozniuk. A Szentlélek már a keleti patrisztika pneumatológiájában is a „személlyé válás” elve. Mint a „szabadság Lelke”, az Egyház közösségében vállalt mindenfajta szolgálat, kezdeményezés forrása, - írja Nordhues. A jövő kereszténységének különösen fogékonnyá kell lennie a Lélek indításaira. „A Lelket ki ne oltsátok!” - Krisztus figyelmeztetése talán minden előző kornál jobban szól hozzánk.