A hatodik imaóra

A VI. imaórát Krisztus megfeszítése emlékének szenteljük. Emlékezünk arra, ami a kereszthordozással kezdődött és a Nap elsötétedéséig folytatódott.

A VI. imaóra állandó zsoltárai az 53. 54. és 90. zsoltárok.

Az 53. zsoltárban: „Isten a te nevedben szabadíts meg engem”, az imádkozó arra kéri Istent, hogy az Ő nevéért, vagyis Neve szentségének megőrzéséért adjon szabadulást az üldözöttnek. Ellenségei Istenről megfeledkeztek, de ő bízik Isten segítségében és oltalmában, ebben a reményben fogadalmat tesz hálából.

Az 54. zsoltár: „Istenem, hallgasd meg imádságomat”, Istenhez intézett buzgó imádság a bajban. Ellenségei annyira meggyötörték a küzdő embert, hogy halálos félelem szállta meg, és szeretné elhagyni az erőszakkal teli várost. Azt is meg kellett tapasztalnia, hogy a barátból ellenség lett. Ez a zsoltár tele van azzal a kívánsággal és kéréssel, amit átoknak is nevezhetnénk. Viszont átszövi e kéréseket a reménység is: Isten meghallgat és segít.

E két zsoltár nagyon alkalmas annak a lelkiállapotnak a kifejezésére, ami az Üdvözítőt eltölthette keresztkordozása és megfeszítése idején. Egyes verseit jövendölésnek is vehetjük a szenvedő Megváltóról.

A 90. zsoltárnak („Aki a Fölséges segítségében bízik…”) más hangvétele van. Az egész zsoltárt tanításként foghatjuk fel. Megrajzolja az Istenbe vetett bizalom minden előnyét: oltalom, menedék, pajzs, meghallgatás, megmentés. Istent a legfenségesebb nevekkel illeti a zsoltárszerző: Fölséges, oltalmazó, reménység, oltalom. Isten a Benne bízót mintegy szárnyai alatt hordozza (utalás a szent sátorban levő kiterjesztett szárnyú kerubokra), oltalmazza minden leselkedő veszélytől, még angyalait is mellé rendeli, akik még azt sem engedik, hogy egy kőbe megbotladjon. A végén Isten ígéretei olvashatóak: „vele leszek, megmentem, megdicsőítem, hosszú élettel töltöm be”.

Ez a zsoltár elénk adja a reménységet, hogy sem Krisztus szenvedése, sem az igaz ember szenvedése nem marad jutalom nélkül, és Isten is velük van.

A VI. imaórán a zsoltárok után a templom védőszentjének vagy címünnepének a tropárját énekeljük.

Az istenszülői ének a „Vétkeink sokasága miatt nincs bátorságunk” kezdetű fohász. Fokozottan kéri bűnös voltunk miatt az Istenszülő segítségét. Fia szenvedései értünk történtek, és sokat tehet az anya könyörgése Fiának megkérlelésében.

Az imaóra verse: „Hamar előzzön meg minket a te irgalmasságod”, a gyötrődő lélek imáját foglalja magába, melyben Isten segítségét és a bűnöktől való megtisztulást kéri az Isten nevének dicsőségéért.

A Háromszorszent és a Miatyánk után a templom kontákját imádkozzuk. A pap áldásának szövege a záróima előtt: „Szent atyáink imái által”.

Az „Erők Ura és Istene” kezdetű záróimában a pap kéri az Atyát, hogy Fiának keresztje által, mellyel széttépte adóslevelünket, és győzedelmeskedett a sötétség hatalmán, fogadja el hálaadásunkat, szabadítson meg a bűntől és az ellenségektől, és segítsen, hogy tartózkodjunk a gonosz gondolatoktól. Sebesítse meg lelkünket az Iránta való szeretettel, hogy az Ő világosságától beragyogva (utalás délre!) állandó imádást mutassunk be Neki.