Az első imaóra

Örömtől áradt el a reggeli istentisztelet (az utrenye), Krisztus feltámadásáról énekeltünk, és arról, hogy Krisztus minket is üdvözített és feltámasztott magával együtt. De az üdvösségre csak az támad fel Vele, aki életében Hozzá kapcsolódik. Az ember érzi bűnös voltát és keresi az üdvösséget, segítséget. Ezt tesszük mindjárt az új nap kezdetén, amikor az I. imaóra imáival Istenhez fordulunk.

Az utrenye örömteli énekeinek sora után a csendes imádságok sorozata következik. Ezek kisé megpihentetik a lelket az ünnepi énekek állandó ujjongása után.

Ha az I. imaórát elkülönítve végezzük minden más istenszolgálattól, a pap áldásmondásával kezdjük: „Áldott a mi Istenünk öröktől fogva”. Áldás után a szokásos kezdet imádságai következnek, úgy amint a vecsernyén is.

Az Isten dicséretére háromszorosan is felhívó: „Jertek imádjuk… és boruljunk le…” buzdítás után a zsoltárok imádkozásával mutatjuk be hódolatunkat Istennek, és kérjük segítségét. A zsoltárokban a keresztény Egyház mindig talált már kész, imádságos, méghozzá Istentől sugalmazott imádságos anyagot. Emellett az is természetesnek tűnik, hogy istentiszteletünket ószövetségi szellemben kezdjük, hogy onnan menjen át az újszövetségi imádságba. Így, az istentiszteleten figyelmesen jelenlevők kis terjedelemben átélik azt a vallásos hangulatot, amelyet a hívő emberek éltek át a századok folyamán. Az imaórán három állandó zsoltár van: 5. 89. 100. zsoltárok.

Az 5. zsoltár: „Hallgasd meg szómat Uram”, a templomban elmondott reménységgel teljes imádság az igazakért az istentelenek ellen. Leírja a gonoszok igaztalanságát, hamisságát, amely már reggel is ott leselkedik az igaz ember körül. (Valószínűleg ezek alapján helyezte a hagyomány erre az időpontra a zsidók hamis vádjait Pilátus előtt Jézusra, aminek alapján Pilátus ítéletet hozott.) De örömmel állapítja meg, hogy Isten szemében nekik helyük nincs, mivel Ő gyűlöli tettüket.

A 89. zsoltár: „Uram, menedékünk voltál”, leírja az emberi élet rövidségét és küzdelmes voltát Isten örökkévalóságához viszonyítva. Ő a földön úgy válogatja az emberek nemzedékeit, mint ahogy a növényzet változik minden reggel, mivel életünk rövidebb Isten előtt egy napnál. Ennek okát Isten bűneink miatti haragjában látván az énekes kéri, hogy gyorsan kárpótoljon a korábbi szenvedésekért, a napok és az évek száma szerint.

A 100. zsoltárban: „Ítéletet és igazságot éneklek”, az istenfélő király fogadalom formájában felvázolja saját tevékenységének programját. Sorra kerül otthoni magánélete, az emberekkel való bánásmód; az alattvalók, a legközelebbi szolgák valamint a gonosztevők iránti magatartás is szóba kerül; ezeket minden reggel büntetni fogja. Ezt a zsoltárt úgy is felfoghatjuk, mint egy keresztény ember napi programját, amit Isten elé terjeszt és várja rá az áldást.

Amint láthatjuk, az I. imaóra zsoltárainak egyik gondolata a reggel. Sokszor fordul elő bennük ez a szó: „reggel meghallgatod az én szómat, reggel eléd állok, megtelünk reggel irgalmasságoddal”. A másik gondolata az áldáskérés a napi munkákra, amelyet még a zsoltárokon kívül a többi imádság is kifejez.

A zsoltárok végén először az újszövetségi záradék jön a Szentháromság dicsőítésére: „Dicsőség. Most és”. Ezután következik szintén a Szentháromság emlékére a héber háromszoros: „Alleluja”. Ezt a szót nem fordították le semmilyen nyelvre az Újszövetség Egyházában, hogy emlékeztessen az ószövetségi Egyházzal való kapcsolatunkra. A „Dicsőség Néked Isten!” már a feloszthatatlan Háromságnak szól. Mindezeket az allelujától háromszor megismételjük a Szentháromság tiszteletére és a figyelem nagyobb összpontosítására. Ezután jön a háromszoros „Uram irgalmazz!”

Az imaóra eddigi részében az Istent a Szentlélek által sugalmazott imákkal dicsértük. Ezután a dicséret más szövegekkel folytatódik: a keresztény Egyház saját énekeivel, amelyeknek létrejöttében bizonyára nagy szerepe van a Szentléleknek. A szerkesztésüket tekintve legegyszerűbb énekek kerülnek ide: a tropár és konták. Minden más ének között ezek világítják meg legtömörebben és legteljesebben az ünnepelt eseményt.

Az I. imaórán az úgynevezett „hetinap” dicsőítése, a róla való megemlékezés következik. Egyházunk a hét különböző napjait különböző üdvtörténeti események vagy nevezetesebb szentek emlékének szenteli. Így a vasárnap mindig Krisztus feltámadásának ünnepe. Hétfő az angyalok emléke. Kedd Keresztelő Szent János tiszteletére rendelt nap. Szerdán és pénteken Krisztus keresztjét ünnepeljük. Csütörtök az apostolok és Mürai Szent Miklós emléknapja. Szombaton az összes szentekről és az elhunytakról emlékezünk meg.

Az I. imaórán Krisztus feltámadásának dicsőítése a téma. „Dicsőség az Atyának, és Fiúnak és Szentléleknek!” – kezdjük a kis doxológiát, és azonnal folytatjuk a feltámadás dicséretével, amikor elénekeljük a soros hang tropárját. „Most és mindenkor, és örökkön örökké. Ámen”. Szokás szerint az Istenszülőről történik megemlékezés. „Minek nevezzünk téged malaszttalteljes? Mennynek, paradicsomkertnek, szűznek, tisztaságos anyának”? –  kérdezgetjük. Ez az Istenszülő-ének az imaórákon énekeltek között a legdiadalmasabb, talán azért, mert az I. imaóra ideje közel van a Megváltó születésének időpontjához: „a mindenség Istenének Fiát hordoztad karodon?” Éppen ezért ezt az Istenszülő-éneket máshol nem énekeljük.

Ezzel a tropárral befejeződik az imaóra dicsőítő, zsoltáros része. A következő, második rész inkább imádságos. A kezdete zsoltározó. De nem egész zsoltár szerepel benne, csak egy-egy töredék. Nincs külön neve, de el lehetne nevezni az imaóra versének. Az I. imaóra verse kettős. Az első része a 118. zsoltárból való: „Lépteimet igazgasd beszéded szerint, hogy ne uralkodjék rajtam semmiféle álnokság”. Arra kérjük vele Istent, hogy egész napi viselkedésünket az isteni parancsok utján vezérelje. Ez természetes is a nap kezdetén. A második felét a versnek a 70. zsoltárból vesszük: „Teljék meg az én szám dicséreteddel”, ezzel arra kérjük Istent, hogy az egész ránk virradó nap folyamán dicséretét zenghessük.

Ezután következik a Szokásos kezdet imáinak megismétlése, mintegy előkészületül az Úr imájához. A pap fennhangja után a hetinap kontákja következik.

A konták után egy hosszabb és gazdag tartalmú imádság következik. Hogy méltóan imádkozhassuk el, a bűnbánat jeléül 40-szeres „Uram irgalmazz”-al készülünk rá. „Ki minden időben és minden órában imádandó, jóságos és emberszerető vagy”, hangzanak el a pap ajkairól Isten felé a szebbnél-szebb és bizalomra indító jelzők. Ezekre alapozva kérjük, hogy fogadja el a jelen órában is Hozzá intézett imádságainkat. Lelkünk és testünk számára kérünk továbbá különféle javakat: „szenteld meg lelkünket, tisztítsd meg testünket, tedd bölccsé és józanná értelmünket, ments meg minden aggódástól, bajtól és lelki szenvedéstől, végy körül szent angyalaiddal”.

Az imádság az „Uram irgalmazz” háromszoros imájával fejeződik be, ami az előkészületet is jelentette hozzá, majd következik a kis doxológia a Szentháromság imádására, és a szintén rövid dicsőítés: „Ki a keruboknál tiszteltebb” az Istenszülő tiszteletére.

Ezután, érezve imádságaink elégtelenségét, kérjük a pap imádságát e szavakkal: „Az Úr nevében adj áldást atya!” A pap áldásmondással felel: „Könyörüljön rajtunk az Isten és áldjon meg minket, derítse föl reánk az Ő orcáját és könyörüljön rajtunk!” Ez az áldás-kívánás éppen illik a reggelhez, a nap kezdetéhez.

Mivel a hívő ember kívánságai a nap különféle szakaszaiban különbözők, az imaóra számára még egy különleges imádság következik, a záróima. „Krisztus igaz Világosság, ki megvilágosítasz minden e világra jövő embert” – mondja a pap. Ebben az imában kérjük Krisztust, aki a keresztségben megvilágosított minket, hogy lelkileg világosítson meg és tegyen jobbá Édesanyjának és összes szentjeinek imái által.

Az imaóra kis elbocsátóval ér véget.