A Biblia tanítása a házasságról

Az ember férfi és nő! Ők együtt alkotják Isten képmását! Így olvassuk a Bibliában: „Nem jó az embernek egyedül lennie, teremtsünk hozzá hasonló segítőt…” Ez a gondolat vonul végig az esküvői szertartás bevezető imádságaiban.

Amikor Ádám fölébred álmából és meglátja társát, az asszonyt, akit Isten belőle alkotott, ujjongva kiáltott fel: „Ez mostan csont az én csontomból, hús az én húsomból, feleségnek neveztetik, mert férfiúból vétetett!”

A Biblia úgy írja le az ideális képet a házasságról, hogy abból egyértelműen felismerhetjük, az hogy nem más, mint Isten és a nép! - Krisztus és az Egyház - viszonyáról vett hasonlat! (hűség - szeretet - felbonthatatlanság - egység).

A mózesi törvény ugyan adott engedményeket, volt válás is, volt többnejűség is az ószövetségben!

Jézus azonban ezt felülbírálta, és azt mondta: „Kezdetben ez nem így volt!” Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy testté lesznek! Amit Isten egybekötött ember el ne válassza!” (vö. Mk 10,5)

Aki elbocsátja feleségét, hacsak nem paráznasága miatt, és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör.” (Mt 19,8).

Az esküvői szertartás apostola ezt pontosan ki is fejezi. Egy pár mondat ebből:

„Aki feleségét szereti, önmagát szereti. Mert soha senki a maga testét nem gyűlöli, hanem táplálja és ápolja azt, mint Krisztus is az anyaszentegyházat; mert az ő testének tagjai vagyunk, az ő húsából és csontjaiból. Ezért az ember elhagyja atyját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik; és ketten egy testté lesznek. Nagy titok ez, én pedig Krisztusra és az anyaszentegyházra nézve mondom. Azért ki ki-ki közületek úgy szeresse feleségét, mint önnön magát; az asszony pedig félje az ő férjét!” (Ef 5,29-33)

Ezen elgondolkodva kérdezhetjük: Mi köze van a házasságnak Istenhez?

A válasz nagyon egyszerű és egyértelmű: Az ember Istennek képmása. Az embernek az a szeretet közössége, melyet a házasságban létesít és él meg, az egy lángocska Isten szeretetéből, aki maga a Szeretet. Két embernek ez a megszentelt viszonya teljesen olyan, mint Jézus Krisztusnak viszonya az Egyházhoz! Ami pedig ezt a kifejezést illeti: „Ketten egy testté lesznek!” - nemcsak a testi közösülés egységére kell értenünk, hanem arra az egységre, mely éppen e közösülés révén létre jön: a kettő már egy! És a kötelékben is éppen úgy egy lesz a természetes és a természetfölötti! Isten a két embert is e kötelékben összekötötte, eggyé tette. Magában a kötelékben is a természetest és a természetfelettit úgy kötötte egybe, hogy ha azt elválasztják, magának a köteléknek a lényege szenved sérülést!

Így értelmezhetjük helyesen: „Amit Isten egybe kötött azt ember el ne válassza!”

Két bibliai helyet szeretnék felidézni, inkább arról, hogy milyen szellemben élték meg a házassági köteléket:

Egyiptomi József házasságát a szerkönyv is kiemeli: „…aki Józsefet és Aszenettát egybekötötted és házasságuk gyümölcséül Efraimot és Manasszeszt ajándékoztad nekik!” Amikor Józsefnek megszületett az első fia így adott hálát Istennek: „Isten elfeledtette velem nyomorúságomat és atyám házát!” (Manassze). Amikor pedig megszületett a második, akkor így örvendezett: „Isten termékennyé tett nyomorúságom földjén!” = Efraim. (vö. Ter 41,50-52)

Csodálatosan szép példa Jákob feleségének Ráhelnek az odaadó hűsége! Amikor hosszas várakozás után végre teherbe esett és fiúgyermeket szült, Józsefet, akiről éppen az előbb volt szó, és látta azt, hogy Jákobnak milyen nagy öröme volt, hálásan mondta „Isten elvette gyalázatomat!” és örömében így sóhajtott: „Az Úr adjon még egy fiút!” (Ter 30,22-24). De milyen az édesanyai sors: az Úr adott még egy lehetőséget számára, amikor azonban a kis Benjámin megszületett, Ráhel belehalt a szülésbe. (Ter 35,18). Lám a szülés egyben mindig a halál kapuja előtt való álldogálás is! Ezért a szorongás és félelem, de milyen nagy boldogság az anyának, minden szorongást feledtető boldogság, amikor embert hoz a világra. (Jn 16,21).

Nagyon tanulságos történet az ifjú Tóbiás házasságkötése is.

Olvassuk el: Tób  6,10; 7,11-17; 8,1-21.

Most csak Tóbiás imádságát idézem, aki a nászéjszakáján Sárával, ifjú feleségével együtt így imádkozott: „Uram, én most nem rendetlen vággyal veszem el nővéremet, hanem tiszta szándékkal. Engedd, hogy irgalmat találjon és találjak én is, és együtt öregedjünk meg!”

A jó család az áldozatos szeretet iskolája, és annál inkább az, minél több abban a gyermek! Minden család kicsiben az egyház! Jézus ígérete ide is vonatkozik: „Ahol ketten  vagy hárman összejönnek az én nevemben ott vagyok közöttük! (Mt 18,20). Ebben a közösségben nagyon fontos az édesanyának a szerepe, akitől az első jót tanulja a gyermek. Az édesapának már a puszta jelenléte és az arcának látása egy egész életre szóló benyomást adhat.

Idézek egy könyvből: (C. V. Gheorghiu: Apám).

„Az én emlékezetem filmszalagjának első, nagystílű képe apám arcképe volt.… Ma is magam előtt látom azt a jelenetet, amikor a bölcsőben feküdtem és ő fölém hajolt. Nagy csodálkozással néztünk egymásra. Nem sokkal előbb léptem ki a nem-létezés éjszakájából s így kíváncsiságom érthető volt. De apám is joggal csodálkozott. Alig lehetett húsz éves. Teste még növekedőben volt. Egészen meglepte a gondolat, hogy apa lett. Nagyon büszke vagyok, hogy emberi arcképet láthattam elsőnek a világmindenség képei közül. Ember arcára néztem, és Istent láttam meg. … Most halálom előtt vallom: egész életemben soha, még álmomban sem láttam szebb képet, annál az elsőnél!”

Tudni kell: a gyermeknek a sorsa már anyja méhében eldől. Fontos, hogy várják, nagy mértékben ettől függ ugyanis, hogy hátrányos helyzetben kezdi-e meg, vagy pedig problémamentes lesz-e élete!