Húsvéti kirakó

– Kenethozó asszonyok vasárnapjára –

(Ap Csel 6,1-7, Mk 15,42-16,8)

 

            A gyerekeknek, de a felnőtteknek is kedvelt játéka a kirakó, a puzzle. De beszélhetnék mozaik-kockákról vagy filmkockákról is. Húsvét eseménye ilyen apró mozaik-kockák rajzolódik ki előttünk, csak meg kell próbálnunk összeraknunk ezeket.

            A legelső filmkocka az Úr Jézus halála. Azok között, akik kérdőre vonták Jézus feltámadását, voltak olyanok, akik azt hangoztatták: itt csak tetszhalálról volt szó. Az evangéliumok egybehangzóan tanúskodnak Krisztus haláláról, így a János evangélium: „Lehajtota fejét és kilehelte lelkét” (Jn 19,30).  Pár verssel lejjebb pedig ezt olvassuk: mikor „a katona megnyitotta oldalát, abból azonnal vér és víz jött ki”. Ez annak a jele volt, hogy már meghalt.

            A második mozaikkocka a temetés. Szertartásunk sokféleképp őrzi ezt az eseményt, pl. a síri lepel elhelyezésével, a szentsírral, és felidézi ezt a mai evangélium is. Ám itt át szoktunk siklani egy fontos mozzanaton, és ez az, hogy a korabeli zsidó temetkezés nem olyan volt, mint a ma szokásos. A holttestet nem koporsóba helyezték, hanem síri leplekbe göngyölték, amiben arimateai Józsefnek és az assonyoknak volt szerepe; és nem kiásott sírba került, hanem éppen József meglévő sírboltjába (vö. Lk 23,53). Gondoljunk bele: ez gondviselésszerű mozzanat volt, mert ha per absurdum elföldelték volna, nem került volna sor a további, ugyancsak lényeges eseményekre. Ehhez kapcsolódik a sír lepecsételése is (Mt 27,66).

            Gondviselésszerű volt az a mozzanat is, hogy a húsvéti „készület napja volt, már égtek a szombati fények” (Lk 23,54), ezért nem került sor a test bebalzsamozására, az asszonyok csak „az illatszereket és illatos olajokat vásárolták meg” (23,56), hogy másnap elhelyezzék a keneteket.

            A következő filmkocka az őrök szerepe. Elevenen él ez a mozzanat is népünk lelkében, gondoljunk itt a hajdúdorogi „Krisztus-katonákra”. Főleg a Máté-evangélium foglalkozik ezzel a kérdéssel (Mt 27,62-66 és 28,11-15). Az őrség felállításával visszájára fordul a főpapok és fariezeusok szándéka (ti., hogy rossz színben tüntessék fel az apostolokat), hiszen így éppen az őrök jelenléte bizonyította, hogy senki nem lophatta el a szent testet.

            És ez már át is vezet következő puzzle-darabkához. A nyugati feltámadás-képeken azt látjuk, hogy Krisztus az őrök megrőkönyödésére és szemük láttára kisétál a sírboltból. Igazság szerint erről nem olvasunk a Szentírásban. A Máté-evangélium szerint „az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült” (28,2). Keleti egyházunk a síri nyugalomhoz Krisztusnak az alvilágba való alászállását kapcsolja, ahogy azt húsvéti ikonjainkon is láthatjuk, ami azt jelenti, Isten Fia átfogta jelenlétével az egész teremtett világot.

            De térjünk vissza a húsvéti filmkockákhoz. Ezután következik az üres sír megtalálása, ami a mai ünnep központi eseménye. Persze, az üres sír korról-korra hamis elméletekhez vezetett egyeseket, és ez éppen a lopás-elmélet, amelyet már Szent Máté is említ (vö. Mt 28,13). De nézzünk szembe ezzel. Kik lopták volna el a holttestet? A tanítványok semmiképpen nem, hiszen nagypéntek után félve-remegve bezárkódnak szobáikba (ld. Jn 20,19). És főleg: ha valamelyik szerettünk meghal, sírkövet állítunk. Az lett volna logikus, hogy kultusz alakult volna ki Jézus holtteste körül, ahová a hívők elzarándokjoltak volna. De nem ez történt. Nyilvánvaló: nem lophatták el a testet Jézus ellenségei. Igaz, még gimnazista koromban ment egy színdarab a nyíregyházi színházban (az „Első negyvennyolc óra”), amely azt próbálta bizonyítgatni, hogy a főpapok „találták ki” a feltámadás-történetet, hogy az Ószövetség hitét világuralomra juttassák. De ez abszolút képtelenség, hiszen a vezető réteg tűzzel-vassal üldözte a húsvéti események után Jézus követőit, gondoljunk itt Saul vagy/és Szent István esetére.

            Végül is tehát csak egy megoldás marad. Az, amit éppen a mai evangéliumban olvastunk: „feltámadt, nincs itt”. Krisztus átlépett egy egészen más létrendbe, a megdicsőülés létrendjébe. Nincs itt az ismert emberi lét és anyagvilág keretei között.

            A sír üres voltát megerősítik az apostolok is: Szent Péter és Szent János (vö. Jn 20,3-10). Sőt János, a „szeretett tanítvány” a síri gyolcsok és kendő formájából, elhelyezéséből rájött arra, hogy ez nem olyan, mintha levesszük maugnkról a ruhát, és szépen összehajtogatva letesszük az ágyra, hanem azt jelzi, ezekből a leplekből egyszerűen eltűnt a test. Ezért „látott és hitt”(Jn 20,9). Talán a torinói lepel őrzi ennek az „átlépésnek” a nyomait.

            Az üres sír persze egymagában még nem perdöntő mozzanat. Olyan, mint a pecsétnyomó: csak „negatív fényképfelvételt” őriz valamiről. Mint ahogy a torinói lepelről is kiderült, hogy afféle negatív lenyomata a szenvedő testnek.

            A húsvéti hit végső, perdöntő mozzanata csak ezután következik, és ez: a Feltámadottal való személyes találkozások sorozata, amelyről az evangélsták és Szent Pál oly részletesen szólnak. Ez a ténysorozat felrázza őket tespedtségükből, a feltámadás tanúivá teszi őket.

            De talán még egy szót a mai nap mellékszereplőről: a kenethozó asszonyokról. Akadnak olyanok, akik nem értik, Krisztus miért Mária Magdolnának és az asszonyoknak tárta fel a feltámadás titkát? Nos, látjuk mindennapi életünkből: igazában az édesanyák, asszonyok, leányok fogadják be és adják tovább a családban a hit üzenetét. Kenethozó vasárnap ajándék a nők, asszonyok számára, akik mind a mapi napig élen járnak a hit tovább-sugárzásában. Örömhírvétel ez is, mint az Istenszülőé, de most már a feltámadás és örökélet hírének befogadása.

Dr. Cselényi István Gábor