Kis esti zsolozsma

Az alkonyati zsolozsmával Egyházunk a Nap lenyugvásának idejét szenteli meg. Zsoltárain keresztül megláthatjuk a világot teremtő és Megváltót ígérő Istent, a Nap lenyugvásával köszöntjük a világnak felragyogó szellemi Napot, Jézus Krisztust, az ekténiákkal áldást kérünk a magunk és más keresztények estéjére, hogy  békességes és szent legyen. Amikor este eljön a lefekvés ideje, az istenfélő emberek az álomra térés előtti perceket esti imádságokkal kapcsolják össze, és az imádságok által sugallt és biztosított lelki állapotban térnek nyugovóra. Ennek az imádságos lelkiállapotnak a kialakítását szolgálja Egyházunkban az esti ájtatosság, esti szolgálat. Az év legnagyobb részében a Kis esti zsolozsmának nevezett istenszolgálatot végezzük, amely a Nagy esti zsolozsmának rövidített alakja. Az istenszolgálat vasárnapi és hétköznapi végzése között szinte semmi különbség nincs. Valamikor ez az istenszolgálat a szerzetesek cellabeli imádsága volt, de a nyilvános végzés is szokásban volt. Mi itt ezt a végzési rendet tartjuk szem előtt.

Az áldozópap epitrachelionba öltözve, a zárt királyi ajtó előtt a szokásos áldásmondással kezdi: „Áldott a mi Istenünk öröktől fogva…”. A jelenlevők az ámen mondásával egyetértésüket fejezik ki, és folytatják a dicséretet a szokásos kezdet imáinak elmondásával. Az imafüzér gondolatkörének megértésére olvassuk el annak a vecsernyénél adott kifejtését. Az Úr imádságának papi fennhangja: „Mert tied az ország, a hatalom…” után a szokásos hívogatás következik az Isten-dicséret zsoltáros formájához: „Jertek imádjuk… és boruljunk le…”.

Az istenfélő ember napot bevégző lelki hangoltságát három zsoltár segíti elő. Az első az 50. zsoltár: „Könyörülj rajtam Isten, a te nagy irgalmasságod szerint…”. Ennek a zsoltárnak imádkozása a bűnbánatra hangolja az embert. Tudja magáról, hogy Isten előtt, vagy inkább Vele összehasonlítva az ember nem lehet tiszta, hiszen a bűn egész napon át a nyomában van. De azt is tudja, hogy Isten a töredelmes és alázatos szívet nem veti meg. A zsoltár imádkozásával kifejezi azt, hogy bűnt követett el, felismeri, hogy a bűnt csak Isten jósága és kegyelme moshatja le a lélekről, azért könyörög: „Hints meg engem… és megtisztulok, moss meg… és a hónál fehérebb leszek!”

A második zsoltár a 69.: „Isten, figyelmezz segítségemre…”. Isten védelmét kéri a maga számára az éjszakai álomra készülő ember. Az éjszaka a sötétség és rosszakarat ideje, az egymásnak ártás ideje. Az elfáradt és álomba merült ember csak akkor veszi észre a neki okozott károkat, amikor ellenségei meglepik vele, vagy még akkor sem. A rosszat akaró és kárörvendők ellen kéri az istenfélő ember az Isten segítségét. Bizalommal kéri: „Én segítőm és szabadítóm vagy te Uram, Uram, ne késsél!”

A harmadik zsoltárnak imádságával a keresztény ember már a holnapra is gondol. „Uram, hallgasd meg imádságomat… hallgass meg engem igazságod szerint…”, imádkozza a 142. zsoltár szavaival. A következő napra gondolva kéri, hogy Isten arca, vagyis jóindulata holnapra is maradjon meg, mutassa meg az igaz utat, amelyen járni kell, tanítson meg az isteni akarat megtevésére, és oltalmazzon meg az ellenségtől. A jóra törekvő ember kérése ez, aki érzi, hogy talán az elmúlt napon nem minden ment olyan jól, ahogy Isten szerette volna, de a holnapi napra azért kéri bőséges segítségét és oltalmát, hogy az már jobb legyen.

A nap bevégzésénél feltétlenül ott kell lenni a hálaadásnak. Erre segít a Dicsőítésnek nevezett hosszabb egyházi szerkesztésű ének imádkozása: „Dicsőség a magasságban Istennek…” (Bővebb magyarázatát lásd az utrenye végén!) Az imádság utolsó harmada szó szerint megegyezik a vecsernyén imádkozott: „Add Urunk, hogy az estén…” ének szövegével.

Az imádság első része a hálaadás elsősorban Istenért magáért, az Ő dicsőségéért, majd újra csak a Szentháromság dicsőítésével fejeződik be. Ha jól megfigyeljük, ez az olvasott doxológia mintegy folytatását képezi az előző három zsoltár gondolatainak, és mintegy összefoglalója azoknak.

Az álomra menő istenfélő ember nemcsak a bűnösségét, bűntudatát fejezi ki Istennek, hanem kifejezi a hozzá való ragaszkodását is. Erre szolgál a Hitvallás elmondása. Elmondja vele az imádkozó, hogy hisz mindabban, amit Isten kinyilatkoztatott magáról, mint Szentháromságról, külön is említve az isteni Személyeket. Kifejezi hitét az Istentől alkotott Anyaszentegyházban, amelytől a hitet kapta. Hitének ez a kifejezése, azaz megvallása nem más, mint annak a kinyilvánítása, hogy ragaszkodik a Szentháromságban levő Istenhez, és Isten Egyházához. Ezt a kettős ragaszkodást kifejezve fejezi be a napot, amely számára lehet, hogy az élet utolsó napja.

A Hitvallás elimádkozása után következik a Tipikon által előirt kánon. A kánon szabályok szerint megszerkesztett sok gondolatot tartalmazó imádságsorozat, amely különös helyet foglal el a bizánci szertartású egyház énekköltészetében. Bővebb magyarázatát az utrenyénél olvashatjuk. A kánont leginkább a Nyolchangú Énektár, az Oktoékhosz könyvéből vesszük, az Istenszülő tiszteletére. E könyvben az Istenszülőnek minden hangnál, minden napra van egy kánonja a kis esti ájtatosság számára, így számuk 56. Ezeknek a kánonoknak tartalma főképp bűnbánati jellegű. Sokszorosan fordul elő benne a kérés az Istenszülőhöz, hogy különféle bajokban segítsen.

A kis esti zsolozsmának ezen a helyén emlékezünk meg egy kánonnal azokról a szentekről, akiket a nagyböjt, vagy a húsvéti idő folyamán az ünneplés kizárólagossága az illető napról kiszorított. Ugyanilyen megemlékezés történik az év folyamán azoknak a napoknak szentjeivel is, akiket valamilyen ünneplés kiszorított e helyükről. 

A Hórologion (Imaórák könyve) előírásai szerint azok, akik a következő napon Krisztus Szent Titkaiban kívánnak részesülni, a kis esti zsolozsmán az Eucharisztia vétele előtti bűnbánati kánont imádkozzák el.

Jellege főként bűnbánati, de többszörösen kifejezi azt a lelki jót, amiért a hívő a Szent Titokhoz kíván járulni:

„Reszketek, midőn a tüzet fogadom be, hogy elolvadok, mint a viasz, vagy elégek, mint a széna. Ó félelmetes Titok, ó isteni jószívűség! Hogyan részesülhetek sár-létemre az isteni Testben és Vérben, s hogyan leszek enyészhetetlenné!

A könnyek árját add nekem Krisztusom, hogy megtisztulhassak lelkem szennyétől ó Uralkodóm, s hogy a jó szándék által megtisztultan hittel és félelemmel közeledjek e te isteni ajándékaidban való részesüléshez. Javak forrásává legyen számomra Krisztusom a te csalhatatlan Titkaidban való részesedés, s világossággá, életté és szenvedésektől való szabadulássá; szerezzen nekem szelíd közbenjárót s előhaladást az isteni erényekben, hogy dicsőíthesselek Téged egyetlen Jóságos”.

A kánon után a „Valóban méltó…”-val történik az Istenszülő rövid köszöntése, majd a Háromszorszent, Miatyánk, Mert tied az ország, ismerős imádságait imádkozzuk el.

Különféle tropárok és kontákok éneklése következik, főleg egyes szentekhez. Amikor hozzájuk imádkozunk, azzal a céllal tesszük, hogy imádságos közbenjáró segitségüket kérjük a bekövetkező éjszakára. Körülvesszük magunkat az ő védelmükkel, mert az a tudat, hogy Isten szentjei oltalmazzák az embert, nyugodtságot ad az istenfélő embereknek.

Elimádkozzuk a hetinap tropárját, azzal a renddel, amellyel Egyházunk a hét egyes napjait valamilyen szentnek emlékére rendeli. Ez alól a szombat esti kivétel, amikor a folyó hang ipákoja kerül sorra. Az Egyház emléket állít azoknak a kenethozó asszonyoknak, akik éjjeli pihenésüket is feláldozva kimentek Krisztus sírjához, hogy ismét megkenjék Krisztus holttestét. A hetinap szentjére a liturgikus nap folyamán még többször gondolunk, de segítségét kérjük a beálló éjszakai pihenésünkre is.

A nagy Egyházat jeleníti meg számunkra egyházközségünk temploma. A templom védőszentjének a közbenjárását is kérjük, hogy gondoljon imádságában az egyházközség híveire és különösen azokra, akik kifejezetten kérik az éjszakára segítségét. Ha pedig a templom az Úr valamilyen titkának tiszteletére épült, az ünnepelt szent esemény embereket megszentelő erejére hivatkozva kérjük Tőle isteni segítségét.

A liturgikus nap folyamán ünnepelt és példaképül elénk állított napi szenthez is odafordulunk imádságos kéréseinkkel. Az ünnepelt szent egykor köztünk élt, tapasztalatból tudja mindazt, amit az embernek egy nap folyamán meg kell tapasztalni: jót vagy rosszat. Az ő imádságos segítségét azért kérjük, hogy az ő példájára tudjunk mi is jót választani, és imádságának ereje vezessen bennünket a jó végrehajtására.

Az ezek után következő, mindennap ismétlődő tropárok közös gondolata a békesség kérése Istentől:

Atyáinknak Istene… az ő esedezéseikért békességben igazgasd életünket… Az egész világon kivégzett vértanúid vérével… küldd le népedre áldásodat és ajándékozz híveidnek békességet, és ömleszd szent malasztodat lelkünkbe”.

Dicsőségre a „Szenteiddel nyugtasd meg…” kezdetű halotti kontákot mondjuk, melyben kérjük megholt embertestvéreink számára is a végtelen életet, ahol sem evilági, sem túlvilági szenvedésben nincs már részük.

Most és. „Minden szentek és az Istenszülő imádságai által, békédet ajándékozd Uram nekünk…”. Ez az utolsó tropár a szentekhez intézett eddigi összes imádságunk összefoglalásaként kéri Istentől az irgalmat.

A tropárok után az istentisztelet az imaórák megszokott rendjét követi: Uram irgalmaz! 40-szer, és a papi ima: „Ki minden időben…”, mivel késő este és éjjel is szükség van azokra a testi és lelki adományokra, amelyeket bármelyik imaórán kérünk a magunk számára.

A pap áldása az esti zsolozsmán: „Könyörüljön rajtunk az Isten…”. Mivel az alvó ember nem tud magáról, és a legjobban ki van szolgáltatva minden külső hatásnak, minden erőnek, azért kívánja a papi áldás Isten irgalmát és védelmét ezen az imaórán. A kis esti zsolozsmán két záróimát találunk az áldás után: egyet az Istenszülőhöz, egyet az Úr Jézus Krisztushoz.

„Szeplőtlen, szenvedélyt és romlást nem ismerő, tisztaságos, érintetlen Szűz, Isten jegyese, Nagyasszonyunk…”, kéri az Istenszülő imádságát a bűnökkel beszennyezett ember, hogy bűnbánatra és Krisztus parancsainak igazi követésére térhessen.

„És adj nekünk Uralkodónk, kik most aludni térünk…”. Kérés a bűntelen, tiszta álomért, és hogy felkelhessünk az éjszakai dicsőítés idejére is.

Az imákat az Istenszülőhöz intézett rövid könyörgés követi: „Dicsőséges Istenszülő…”, majd a Szentháromság dicsőítése: „Bizodalmam az Atyaisten…”, „Minden reményemet…” Dicsőség. Most és. Uram irgalmazz (3-szor) és befejeződik az istentisztelet a kis elbocsátó elimádkozásával.

Szerzetesi közösségben ezután a vezető a testvérülettől, a testvérek közössége pedig tőle kér bocsánatot.

Végül a pap ekténia formájában való felhívással kéri a jelenlevőket, hogy imádkozzanak az egyházi és világi hatalmasságokért és mindenféle szükséget szenvedőkért, élőkért és megholtakért. A válasz mindegyikre csendes, egyszeres „Uram irgalmazz!” Lítiás ünnepeken a kis esti zsolozsma elmarad.