LITURGIA LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE – 38. Illést hívta az Úr?

A nyári hónapokban kevés ünnepünk van, nyilván a hagyományos nyári munkálatok (aratás, betakarítás) miatt. Júliusban például az egyetlen kötelező ünnepünk: Illés próféta emlékezete, 20-án. Az Ószövetség szereplői közül Keresztelő Szent Jánoshoz hasonlóan szinte csak őt ünne­peljük meg különös tisztelettel.

Liturgiánk így nevezi meg: „a dicső teszbii Illés próféta, Krisztus eljövetelének második előhirnöke”. Első előfutárnak Keresztelő Szent Jánost tekintjük. Ez a „második” jelző időben vissza­felé értendő: János Jézus kortársa volt, Illés pedig a Krisztus előtti 9. században élt. De mit is jelent az, hogy előfutár vagy előkövet? Nos, modern korban ismeretes a prototípus szó. Ha az iparban új gyártmány jelenik meg, először az őspéldányt, a prototípust dobják piacra, kipróbálják, és csak azután kezdik meg a sorozatgyártást. A Szentírás gyakran él a „prototipikus gondolkodás” eszkö­zével. Sok esetben próféciák, jövendölések beteljesedésével, sok esetben pedig párhu­zamos történések, hasonló életutak feltárásával. A próféták, az Ószövetség nagyjai az Úr Jézus előképei, akiknek sorsában sok minden felcsillan a későbbi kiteljesedésből, Isten Fiának külde­téséből.

Ilyen prototípusa, előképe Jézusnak Keresztelő János, aki igehirdetésével, vértanúságával elővé­telezi Krisztus sorsát. Illés, mint „második előkövet” is sok mindent előre vetít Jézus életéből. Csodákat tesz, így a száreptai özvegyasszony lisztecskéjét megszaporítja, és az a kenyérszaporítás elővételezése. A tengeren-szélvészen uralkodó Jézus alakját vételezi előre akkor, amikor három és fél vére elzárja, majd megnyitja az ég csatornáit. Ő maga és tanítványa, Elizeus is halottat  támaszt, és ez Jézus halott-támasztásainak, sőt a végső feltámadásnak is előzménye. Az üldöz­tetés, a tragédia mozzanata is megjelenik életében: menekülni kényszerül az igaz hittől eltá­volodó király és felesége miatt. A pusztában az Úristen úgy táplálja őt, hogy holló szájában küld számára cipót. A menny­bemenetel előképe is megjelenik Illés életében, abban a mozza­natban, hogy Illést tüzes szekéren ragadja el magához az Úr. A magyar költő, Ady Endre egész verskötetet szentelt ennek a képnek: Illés szekerén.

Illés nem volt „író próféta”, nincs könyve, mint Izaiásnak vagy Jeremiásnak. Hihetetlen tekintélyét annak köszönhette, hogy amikor Isten-ítéletre hívja ki a Baal-imádó papokat, oltárt állítanak fel, és a baalita oltárokra nem száll le az égi tűz, csak Illésére; ezzel bizonyítja a választott nép előtt, hogy ki az igaz Isten. Nem lehetett véletlen, hogy amikor Jézus a Tábor hegyén színében átvál­tozott tanítványai előtt, Mózessel együtt Illés jelent meg nekik. A kinyilatkoztatás ezzel jelzi szá­munkra Illés jelentőségét. Amikor az Úr Jézus megkérdezte tanítványait, kinek tartják őt az emberek, egyesek így feleltek: Illésnek vagy valamelyik prófétának (Mt 16,14). Amikor pedig Jézusunk már a kereszten függött, újra felmerül a próféta neve. A körülállók azt mondogatják: „Illést hívja”. Ez abból adódott, hogy Illés neve zsidóul: Éli Jahu, vagyis: Jahve az én Istenem. Mint tudjuk, Jézus a 21. zsoltárt idézte: Éli, Éli, lámmá szábáktani, vagyis: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? (Mt 27,44) Az ott állók talán félreértették a szavait, sőt talán gúnyolódtak Illés nevével. De még ezzel együtt is mindez jelzi, mekkora tekintély volt Illés alakja.

Az ősegyház a lelkiélet, az aszkézis mesterét, a remeték, szerzetesek előképét is látta Illésben. Prófétai köpenyét nemcsak Elizeusra dobta alá, hanem valamennyiünkre. Ünnepi tropárunk egye­nesen azt mondja róla: „emberi testben angyal”, aki a földön „mennyei életet folytatott”. Egy új, másfajta létmód távlatai tárulnak fel vele, a röghöz kötött élet helyett már a második, „mennyei ember” (vö. 1Kor 15,49), Krisztus élete válik számunkra is hozzáférhetővé.             (Cs.I.)