Ikonosztázion

Ikonosztázion: a bizánci szertartású templomokban a templomhajót a szentélytől elválasztó, sokszor a mennyezetig érő művészien faragott deszka- vagy kőfal, szentképekkel díszítve. Egy kétszárnyú (királyi ajtó) és két, egyszárnyú (északi, déli) ajtón át lehet rajta bemenni a szentélybe. Az istenszolgálatokon kívül az ajtók állandóan zárva vannak, kivéve Húsvét fényes hetét. Az ikonosztáz szentképei előírt rendben következnek egymás után, illetve egymás fölött több sorban. Az alsó 4 vagy 6 képet alapképeknek hívjuk. Ezek: Szent Miklós, Istenszülő, Jézus, és a templom címünnepének képe. Fölöttük a következő sorban Jézusnak és az Istenszülőnek életéből találunk megfestett jeleneteket. Ezek között látható, mégpedig a királyi ajtó fölött az utolsó vacsora képe. Az ünnepek fölötti sorban a 12 apostol képe, az ezek fölötti sorban pedig a próféták képei találhatók. Legfelül a keresztre feszített Jézus, Istenszülő és Szent János képei zárják le az ikonosztáziont. Az ikonosztázion eszünkbe juttatja az oltárasztalon trónoló Krisztus mennyei udvartartását, de üdvösségünk történetének főbb eseményeit is. A bizánci szertartású templomok egyik ékességét alkotják, az istentiszteletek mozgalmasságát, drámaiságát nagyon kiemelik.

Kapcsolódó anyagok:

§    Liturgikus lexikon

 

(A szócikket írta: Lakatos László)