Apostolság

Pünkösd után 2. vasárnap

(Róm 2,10-16, Mt 4,18-23)

 

Két megállapítással szeretném kezdeni.         

A húsvét utáni időben az evangéliumi szakaszok főként a János-evangéliumot követték görög szertar­tásunkban. Most, a húsvét utáni időkben főleg a Máté-evangélium szakaszai kerülnek elő.

És igaz ugyan, hogy mintegy „elölről” kezdjük lepergetni a Jézus-eseményt, mégis olyan ez, mintha pünkösd folytatása volna. Hiszen pünkösd az Egyház születésnapja, most pedig arról olvasunk, hogyan kezdte az Úr Jézus előkészíteni, építeni ezt az új közösséget, – Egyházát. Már a kezdetek kezdetétől is.

Az első apostolok – Péter és András, valamint Jakab és János – meghívásának történetét olvastuk.

A racinonalisták, sőt a jámbor bibliaolvasók körében is él az a vélemény, hogy Jézus nem is akart (volna) egyházat alapítani. Ott vannak pl. az eszkatológiai iskola képviselői, akik úgy vélik: Krisztus annyira a végidő várásában élt, és annyira közelinek látta annak elérkeztét, hogy nem foglalkozott egyház-alapítással, és nem is volt (vagy nem is lett volna) erre ideje.

Nos, először is elvileg gondoljuk át, mi is szükséges egy új vallási közösség kialakításához. Új tan, új kultusz és új vezetői és tanítói testület. Az evangéliumokból nyilvánvaló, hogy Jézus merőben új tanítással ajándékozott meg bennünket. Most csak a leglényegesebbek vegyük sorra. – Istenre vonat­kozólag: hogy Isten nem egyszemélyű, hanem eleven Szeretet-közösség, Atya, Fiú és Szentlélek, ahogy ezt búcsúztában mondja (Mt 28,19, lásd a pünkösd másodnapi evangélium végét). Az emberre vonatkozólag: hogy az ember nincs bezárva a véges lét kereteibe, hanem örök életre hivatott. Jézus azért jött, hogy „mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16).

Az új kultusz is nyilvánvaló Jézus nyilvános működéséből: a keresztség, az eukarisztia, a bűnbánat­tartás, a házasság, a Szentlélek ajándékainak továbbadása.

Az apostolok meghívása, aztán a Tizenkettő testületének kialakítása az új vezetői testület megterem­tését jelenti. Már pünkösd hétfőn is hallottuk, hogy ennek a Tizenkettőnek lesz a feladata, hogy ítélkez­zenek Izrael tizenkét nemzetsége fölött. Nyilvánvaló, hogy itt új Izraelről, új vallási közösségről van szó. Azt is látjuk, főleg a húsvéti eseményekből (pl. Jn 20,21-23), hogy Krisztus ennek az új apostoli testü­letnek azt a feladatot szánja, hogy továbbadják az ő tanítását, folytassák azt a küldetést, amellyel a mennyei Atya őt megbízta („Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket”), másrészt mutassák fel a közösségnek a szentségi jeleket, amelyek az ő titokzatos Testét, az Egyházat felépítik, egyre teljesebbé teszik.

Az apostoli, küldött hivatás egyre inkább konkretizálódott. Még az evangélumon belül megtaláljuk a péteri főhatalom megalapítását (Jn 21,15-17), de az Apotolok Cselekedeteiben és Szent Pál leveleiben már körvona­lazódnak a papi rend fokozatai (diakónus, presbiter és püspök), még ha utóbbi kettő viszo­nya bizonyos ingadozást mutat is.

Az is nyilvánvaló az evangéliumokból, hogy az Egyház vezető testületét nem szabad a világi hierarchia mintájára elképzelnünk. Ez kiviláglik már épp az első apostolok meghívásából is. Péterék hivatása az emberhalászat, a lelkek mentése, az emberek szolgálata, amely éppen olyan kitartó, alázatos munkát követel, mint ott ülni a tó vagy a tenger partján és várni a halakat, kivárni a kedvező időpontot a halá­szatra. Jézus világosan meg is modja később: nem uralkodni, hanem szolgálni küldi apostolait. Épp a Zebedeus-fiak vetélkedése kapcsán fejti ki: „Aki első akar lenni, legyen a cselédetek” (Mt 20,27). Az apostoloknak adott hatalmak is valójában nem hatalmi eszközök, hanem a szolgálat különböző formái.

Az apostolság épp ezért nem csupán a hivatalos papi testület kiváltsága. A katolikus egyháznak majdnem kétezer véree volt szüksége ahhoz, hogy felismerje: a szolgálati papság mellett ott van az általános papság fokozata is, amely minden megkeresztelt ember közös hivatása. Minden keresz­tényhez szól Jézus búcsú-felhívása: „Tegyetek tanítványommá minden nemzetet” (Mt 29,18).

Mi is az én apostoli feladatom? A jóhír továbbadása, az üzenet-közvetítés. Olyan, mint mikor Márta hírül vitte nővérének, Máriának, hogy „a Mester jelen van és, téged hív”, vagy ahogy épp az „elsőként hívott”, Szent András hívja Fülöpöt, hogy ismerje meg az Üdvözítőt (Jn 12,21). Apostol az édesanya, a testvér, a kolléga, a szomszéd – ha megvallja Krisztust társai, „az emberek előtt”. – Vajon tényleg apostol vagyok-e én magam is?

 

(Cs. I.)