Húsvét – húsvét előtt és húsvét után

(Ap Csel 9,32-42, Jn 5,1-11)

 

            Emlékszünk, húsvétkor meglepett bennünket az evangélium keleti szertartás szerint: úgy szólt az Úr Jézus megdicsőüléséről, hogy a húsvét vagy a feltámadás szót nem is említette. A legutóbbi két vasárnap evangéliuma már beavatott minket a húsvéti eseményekbe: a Tamás-történeten és a kenethozó asszonyok élményén keresztül.

            Ma újra meglep bennünket az evangélium – ahogy a következő három vasárnapon is –: Jézus földi életének egy-egy eseményét idézi fel. De talán ebbe a rejtélyes megfogalmazásba sűríthetnénk ezeket a történeteket: ezek a történések húsvétot jelentik húsvét előtt. És az sem véletlen, hogy ezek a szakaszok mind a János-evangéliumból valók. Mint láttuk, prológusa arra az alap-élményre épül, hogy „láttuk dicsőségét” (Jn 1,14). Az egész Újszövetségről, de különösen Szent János evangéliumáról el lehet mondani: húsvét „után”, de húsvét fényében mondják el az egész Jézus-történetet. János különös hangsúlyt helyez arra, hogy rámutasson azokra a tényekre, amelyek elővételezik a feltámadás teljességét, a csoda-felbeszélések húsvét fényének egy-egy előre vetített sugarát jelentik. Ezt teszi a mai szakaszban is.

            Említettem már a „sas” hasonlatát. Sokan úgy vélik, János már annyira költői és teológiai, annyira elszakad a konkrét történésektől, hogy elbeszélését talán csak szimbolikusan szabad értelmezünk. Nos, tény, hogy sok esetben – a szinoptikusokkal ellentétben – nemcsak a szószerinti történést mondja el, hanem annak jelképes tartalmát is feltárja. Erre lesz példa éppen ötvened 6. vasárnapján a vakgyógyítás története: szól a konkrét gyógyulásról, de a lelki vakságról és látásról is.

            Sokan a mai szakaszt is csak jelképesen értelmezik, úgymond, a fürdő öt oszlopcsarnoka Mózers öt könyvére emlékeztet, a történet azt húzza alá, hogy Jézus a megígért Messiás. És mit ad Isten? A 19. század végén az ásatások feltárták az ún. Beteszda fürdő maradványait. A fürdő egyébként gyógyító ereje miatt kapta a Beteszda, vagyis a kegyelem háza nevet. Mikor kinn jártam Jeruzsálemben, magam is láttam az ásatások után feltárt területet. És Budapestnek is kedves színfoltja a Beteszda Kórház, amely gyermekek gyógyítására szakosodott.

            A beteszdai történet tehát fontos láncszem Krisztus megváltói gyógyító munkájából. És ennnyiben annak a feltámadásnak elővételezése, amelyben Jézus legyőzi – nemcsak a betegséget, de a halált is, és véglegesen fölibé kerekedik mindannak, ami lesújtja, ami letiporja az embert.

            Fontos részlete a történetnek az is, hogy Krisztus éppen szombaton gyógyít. Ez is húsvéti motívum, hiszen az Úr megmondta, hogy „az Emberfia ura a szombatnak is” (mt 12,8 és párh.). Tényleg „megszegte a szombato” (Jn 5,18), de nem lázadásképpen, hanem egy nagyobb érték kedvéért.  Megtörte a szombatot – ti. a nagyszombati nyugalmat, a halál nyugalmát, és eljut a végérvényes életre. De rámutat ezzel arra is, hogy nem a törvény szószerinti betartása vezet el az örök életre, hanem a törvény lényegének: a szeretet parancsának, az irgalmasságnak a gyakorlása.

            És pontosan ez a történet következő mondanivalója. Húsvéti jelenség az irgalmasság gyakor­lása. Látjuk, a béna ott fekszik a fürdőtó partján, anélkül, hogy bárki is segített volna rajta. „Nincs emberem…” – panaszkodik. Nos, Jézus lett az az ember, aki segített rajta. Ő maga az ember, az embertárs. Mindenkiben, aki képes túllátni önmagán, és eljut a felebaráti szeretet gyakorlásáig, Jézus lesz jelen a cselekvőben, a humánum gyakorlásában. Ő van jelen abban is, akin segítünk (vö Mt 25,35-40), de abban is, aki képes embere lenni a másiknak. Új, Krisztus központú humanizmus születik itt, amely a mennybe jutás, az egyetemes feltámadás előmunkálata.

            És ezen a ponton nyílik rá a szemünk az apostoli szakaszra. Ha lehetséges húsvét már húsvét előtt, lehetséges húsvét után is. Pontosan ezt mondja el az Apostolok cselekedeteinek részlete. Alighogy megszületik az Egyház, az apostolok – élükön Szent Péterrel – Krisztus művét viszik tovább. Szinte szóról szóra megimétlődik a beteszdai csoda, mikor Péter oda szól a béna Éneásznak: „Kelj föl és vesd be ágyadat!” De előkerül egy másik párhuzam is. „Talita, kúm”, „Leányom, kelj föl!” – mondta Jézus Jairus halott kislányának (Mk 5,41). „Tabíta, kúm!”, „Tabíta, kelj föl!” – mondja most Péter a halott leánynak, akit sírva-ríva vettek körül a sirató asszonyok.

            Húsvét ereje tehát tovább él, ott hat az Egyház életében. És nemcsak a szentek csosás gyógyításaiban, hanem a jézusi új humanizmus napi gyakorlásában is.

Húsvét hajnalán magyar földön sokfelé, így Csíksomlyó környékén is, kimennek az erdőkre, mezőkre, és keresik a feltámadt Krisztus nyomait, fűben, fában, virágban, útszéli keresztekben, gyermek-arcokban. „Ő közli mindenben magát – napfényben, esőben és szélben, szántón és szűk úton, völgyben ls hegyfokon, fölfedi az Úr önmagát” – mondja egy fiatalok által kedvelt ének (címe: Kinyilatkoztatás). Mert „minden csodát rejt: a szél, tűz s az agysejt”… - annál is inkább, hsizen „minden általa lettt, nélküli semmi sem lett, ami lett”, ahogy húsvétvasárnap olvastuk. Fölfedezhetjük tehát a Feltámadottat mindenben, ami előre mutat, ami felemel és főleg, ami a krisztusi humanimzmus továbbvitelét jelenti. Különösen most, az Irgalmasság szentévében.

                        Dr. Cselényi István Gábor