A Liturgia, mint áldozat

Görög szertartású Egyházunk a legszentebb istentiszteletnek még egy másik, sokat mondó nevet ad: „Szent Áldozat”. Az elnevezés azt fejezi ki, hogy a Liturgián áldozatbemutatás történik. Inkább „Legszentebb Áldozat”-nak kellene nevezni. Ezen kívül az ember szentebbet nem tudott és nem tud adni Istennek.

Az Istennek történő áldozatbemutatás olyan régi, mint maga az ember. Isten maga oltotta bele az emberbe az áldozatbemutatás szellemét. Az igaz Ábeltől kezdve a föld lakói mindenütt mutattak be Istennek különféle áldozatokat. Eltorzult formában a pogány népeknél is megvan ez a szokás. A választott népnél Isten maga rendelkezett az áldozatokról. Eleinte minden helyen mutattak be áldozatokat. Később a Szent Sátor, majd a jeruzsálemi templom lett az áldozatra előírt hely. Áldozatra elsősorban élőlényt: háziállatokat hoztak Istennek. Ezek a mindennapi életben az ember tulajdonai és segítői voltak. Úgy gondolták, hogy ezek az állatok helyettesítik legjobban az embert. Maguk helyett ölették le és tűzben égették el azokat. Így senki emberé nem lehettek, hanem ajándékként Istennek szentelték. A sokból egy áldozat lett örökre emlékezetes. Az ellenséges királyok legyőzéséből visszatért Ábrahám előtt, az Isten papja: Melkizedek, kenyeret és bort áldozott fel hálából Isten segítségéért. Ennek az áldozatnak fontossága csak későbbi időkben derült ki.

Istennek később sokszor nem tetszettek a választott nép áldozatai. Izaiás próféta könyvében Isten így panaszkodik a léleknélküli áldozatok miatt: „Minek nekem megannyi véres áldozatok? Jóllaktam már kosokból készült égő áldozataitokkal és a hizlalt borjúk hájával. A bikák és bakok vérében nem lelem kedvemet..., ne hozzatok nekem többé értéktelen ételáldozatot, mert füstjük utálattal tölt el!” (Iz 1,11) Egy olyan áldozatnak kellett jönni, amelyről Malakiás próféta jövendölt. Ez lett az Újszövetség áldozata.

Az Újszövetség áldozatának Jézus: Istennek emberré lett Fia, az Istentől rendelt Örök Főpap lett a bemutatója. Ő főpap mindörökké Melkizedek rendje szerint. Ő az áldozati ajándék is, amit Atyjának felajánlott áldozatul. Szent Pál írja: „a világ bejövén, így szól (Jézus az Atyához): Áldozatot és ajnádékot nem akartál, de testet alkottál nekem, égő és bűn-áldozatok nem tetszenek neked. Akkor mondtam: Íme eljövök, hogy megcselekedjem, Ó Isten, a te akaratodat... ezzel az akarattal szenteljük meg Jézus Krisztus testének egyszeri feláldozása  által” (Zsid 10,5 kk.). Jézus saját testét hozta áldozatul Istennek, hogy megszüntesse az Ószövetség minden áldozatát Az Atya iránti engedelmessége volt az a szellemi kard, amely őt leölte. Jézus áldozatának az Atya szemében végtelen értéke van.

Mielőtt azonban Nagypénteken önként hozta halálos áldozatra magát, előzetesen más módon is fel akarta magát áldozni, egy titkos áldozathozatallal. Előtte való este a kenyeret és bort Szent Testévé és Vérévé tette. Azt, mondta, hogy teste megtöretik, vére kiontatik az emberekért, a bűnök bocsánatára. Ebben a szent cselekvésben Jézus megölt áldozattá tette magát előre. Előre elvállalta testének szétrombolását áldozatul. Ez láthatatlanul, titokzatos módon ment végbe. Ezért is nevezzük Titkos Vacsorának. A látható feláldozás másnap teljesedett be a Golgotán. Szent Testét láthatóan megtörték, Szent Vérét láthatóan kiontották. A két feláldozás egyetlen áldozatbemutatást jelent.

A Szentírás tanítása szerint Jézus egyszer hozta áldozatul önmagát, hogy a megváltás művét örökre megvalósítsa. Kedves Jegyesének, az Egyháznak, a világ végéig hagyott egy látható áldozatot. Ezzel ismétli meg napkelettől napnyugatig, minden időben és minden helyen a Titkos Vacsorát, mint tiszta áldozatot. Ez a Szent Liturgia. Ez a mi Szent Áldozatunk. Jézus a Titkos vacsorán ezt parancsolta apostolainak: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Jézus parancsa azt jelenti, hogy áldozatát kötelező megismételni. Hogy ez valóban az egész világon, és mindig megtörténjék, Jézus az apostoloknak és utódinak adott hatalmat erre. Szent Pál még valamit hozzátesz: „Valahányszor e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön” (1Kor 11,26).

Minden Liturgián tehát azt tesszük, amit Jézus tett a Titkos Vacsorán. Először a dicséret áldozatával tiszteljük meg Istent. Aztán a pap a kenyér és a bor felett énekli el Krisztus alapító szavait, és lehívja rájuk a Szentlelket. Az Ő erejéből Krisztus Teste és Vére jelen lesz oltárainkon, mint a Titkos Vacsora asztalán. Aki ezen részt vesz, nyugodtan képzelheti magát akár a Titkos Vacsora termébe, akár a Golgota hegyére, Jézus mellé. A mi Szent Áldozatunk és a titkos vacsorai szent áldozat között valami különbség mégis van. Nagycsütörtök este Jézus azt a testét és vérét hozta áldozatul az Atyának, amelyet a katonák láthatólag csak Nagypénteken törtek össze a keresztre feszítésnél. A mi oltárainkon azt a Szent Testet és Vért ajánljuk fel áldozatul Istennek, amelyet a Golgotán megtörtek, melynek vérét kiontották, de feltámadt!