A hívők Liturgiája

„Hívők, ismét és ismét békességben könyörögjünk az Úrhoz!” Ezzel a felszólítással kezdetét veszi a Liturgia harmadik része. Hívők Liturgiájának azért nevezték el, mert régen csak azok a személyek vehettek részt rajta, akik hívők voltak. Úgy voltak hívők, hogy a keresztség által teljesen odakapcsolódtak az Üdvözítőhöz. A hívők Liturgiáján történik a legfontosabb, a legszentebb tevékenység. A proszkomídiában előkészített kenyeret és bort az oltárasztalra viszik. Azok átváltoznak Krisztus Testévé és Vérévé. A hittanulók Liturgiájában előkészült hívek részesülnek a Szent Titokban. Ezáltal lesznek a hívek egyek Krisztussal. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne” (Jn 6, 56).

A pap, már a hitjelöltek ekténiája alatt felállította az oltárasztalon az Evangéliumot. Az antimenziont is szétnyitotta, maga előtt látja rajta a meghalt és keresztről levett Jézus alakját. Az Ő áldozatát fogja a Liturgián megújítani.

A diakónus a zárt királyi ajtó előtt kis ekténiát énekel. Alatta a pap csendes imádsággal készíti elő magát a nagy pillanatra. Az imádságban mindenek előtt hálát ad Istennek, hogy erre a szent szolgálatra méltatta. Egyben kéri, hogy mindenkor tiszta lélekkel végezve ezt a szent szolgálatot, Istentől meghallgatást nyerjen. Az imádságot befejező fennhang: „Mert téged illet minden dicsőség, tisztelet és imádás...”.

A diakónus ismét imádságra szólítja fel a híveket és kis ekténiát énekel. Ezalatt a pap, a második csendes imádságban azt kéri Istentől, hogy tisztán állhasson Isten oltáránál. A vele imádkozó híveket is ajándékozza meg hittel és lelki bölcsességgel, hogy bűn nélkül részesülve a Szent Titokban, a mennyei Országának elnyerésére méltókká legyenek. Az imádságot befejező fennhangban így adja meg ennek okát: „Hogy hatalmad által megőrizve dicsőítsünk Téged Atya és Fiú és Szentlélek!” A hívek áment énekelnek rá, megkezdik a Kerub-ének éneklését.

A Kerub-ének első fele érthetőbb fordításban így hangzik: „Mi, akik a kerubokat titkosan képviseljük, helyettesítjük, és az életteremtő Háromságnak a Háromszorszent éneket ajánljuk, énekeljük, tegyünk félre mostan minden földi gondot!”

Mi, akik a Liturgián itt jelen vagyunk, titokzatos módon a kerubokat képviseljük. Kik ezek a kerubok? A Szent Sátorban és a jeruzsálemi templomban a frigyláda mellett két kerub szobra állt. Szárnyukat a szekrény fölé terjesztették. Ezekiel próféta látomásában a kerubok ember formájú élőlények. Négy szárnyuk van, négy arcuk van, és a szárnyak alatt emberi kezek. Ők hordozták Isten dicsőségét az égből a földre és vissza. A Szentírás más könyveiben is találunk utalást rájuk. A kerub jelenléte azt fejezi ki, hogy Isten azon a helyen jelen van. Azt is kifejezte, hogy Isten közeledik ahhoz a helyhez, ahol a kerub már jelen van. A későbbi zsidó hittudomány a kerubokat olyan angyaloknak tekintette, akik az angyalok rendjében a legkiválóbbak. Mi tehát, akik a Liturgián jelen vagyunk, nagyon szép szerepet töltünk be. Képviseljük a kerubokat. Mint a földön élő legkiválóbb teremtmények a Szentségben jelen levő Jézus közelében vagyunk. Egyúttal egy nagy titokra is várunk. Várjuk, hogy Krisztus Isten kenyér és bor színében köztünk megjelenjen.

Mi, a kerubokat képviselő jelenlevők az életteremtő Háromságnak a Háromszorszent éneket énekeljük. Gondolhatunk a már említett Triszágion énekre: „Szent Isten, Szent Erős, Szent Halhatatlan...”. Valószínűbb a „Győzelmi-ének”: „Szent, szent, szent...”, ami valóban a mennyei seregek éneke.

Miért nevezzük a Szentháromságot életteremtőnek? Azért, mert a világon minden élet Tőle származik. Az Atyaisten teremtő szavával életet adott mindennek. Az isteni teremtő Szó az Ő Fia volt. A világot oltalmazó Isten Lelke ott lebegett a vizek felett.  Az örök életét a bűn következtében eljátszó embert újra Isten ajándékozta meg élettel. Ennek látszólagos részét Isten Fia végezte el. A Szentlélek közreműködésével kapott emberi testet. Még a megtestesülés előtt együtt határozták el az Atyával, hogy az ember újjáteremtését a Fiú végzi el. Az életteremtés csendes és észrevétlen munkájában a Szentléleknek jut nagy szerep a világ végezetéig. Ő az Atyától jön hozzánk, és a Fiú küldi Ő az igazságra oktató, a szentségeket létrehozó. Ő bennünk van, és bennünk, velünk imádkozik.

Miért ezt a szép nevet adta neki az ének: Életteremtő? Azért, mert a világon a legnagyobb, legkiválóbb dolgok közé tartozik az életadás. A nemlétből létre jön valaki, élete részesedik Isten örök életében. A Kerub-ének harmadik része figyelmeztetés: „Tegyünk félre mostan minden földi gondot!” Az okot megadja az ének második része, amelyet néhány perccel később éneklünk. De elegendő ok az is, hogy mi a kerubokat titkosan képviseljük, és a háromságos Isten dicséretét énekeljük. Az ének felszólítása figyelmeztetés arra, hogy milyen érzésekkel és viselkedéssel kell jelen lennünk az istenszolgálat következő idejében. Minden templom egy földre szállt kis mennyország. A kis mennyország Istene Az, Aki az égi Országé: az oltárasztalon lévő rejtőzködő Krisztus: Isten. Az Ő udvartartását alkotják azok a szentek, akiknek képei az ikonosztázionon, vagy a templomban láthatók. Ők is jelen vannak láthatatlanul. Hozzájuk csatlakoznak a templomban jelenlevő emberek, akik a kerubokat titkosan képviselik, akik hallhatóa éneklik Istennek a győzelmi éneket. Ezen a helyen és ilyen körülmények között csak úgy szabad viselkedni, hogy átérezzük helyzetünk és feladatunk komolyságát. Ha a kerubokat képviseljük: az anyagtalan szellemi lényeket, akkor, erre az időre, amíg itt vagyunk, tegyünk félre minden földi aggódást, földi ügyet. Próbáljuk meg figyelmünket arra összpontosítani, amin részt veszünk. Legfontosabb földi ügyeinket, szeretteinket az ekténiák könyörgéseiben már Istennek ajánlottuk. Nehéz és bonyolult problémáinkat nem mi fogjuk megoldani a magunk erejéből.

Nevelői gondolatként jó lenne átgondolni templomaink méltóságát és a benne történő megfelelő viselkedést. Templomainkra valóban rá lehet mondani: Isten háza és a mennyország kapuja! A helység legszentebb házává teszi az a tény, hogy az Eucharisztia benne van. Templomainkban valósággá válik a másik szentírási mondat: Nincs még egy nép, amelyhez olyan közel lennének isteneik, amilyen közel van hozzánk a mi Istenünk.

A Kerub-ének kezdetekor a diakónus kinyitja a királyi ajtót. A paptól áldást kér a tömjénezőre. Az 50. zsoltár csendes imádkozása közben megtömjénezi az oltárasztalt, a szentélyt, az Adományokat, az ikonosztáziont és a népet. Az ének alatt a pap a harmadik, hosszabb csendes imádságát mondja: „Senki sem méltó azok közül...”. A pap, ebben az egyes számban végzett csendes imádságában Jézushoz, a főpaphoz fordul. Kéri Tőle, hogy tisztítsa meg szívét és lelkét minden szennytől. Tegye őt alkalmassá arra, hogy feláldozza Szent Testét és Vérét. Az imádságban kifejezésre jut az a gondolat, hogy Jézus a Feláldozó és az Áldozat, az Elfogadó, és Aki kiosztatik. Hogy milyen jelentősége van ennek az imának, kitűnik abból, hogy a pap kiterjesztett kezekkel imádkozza a reá következő kerub-énekkel együtt.

A diakónus, jó illatú füsttel árasztva el a szentélyt, előkészítette az utat a hozzánk érkező királyok Királyának. Megtömjénezte a népet is, hogy figyelmeztesse őket az apostol szavára: mindenki Krisztus jóillata legyen (2Kor 2,15). Ezek után bemegy a szentélybe, átadja a tömjénezőt a papnak. A pappal együtt háromszor elimádkozzák a Kerub-éneket. Az első felét, amelyet a hívek énekelnek a pap, második felét, amelyet a hívek ezután fognak énekelni, a diakónus. Majd a pap bűnbánattal kéri: „Isten légy irgalmas nekem bűnösnek!”