Proszfórakészítés

A proszfóra az az áldozati kenyér, melyből a pap a proszkomídiánál a Szent Liturgiához szükséges kenyér-részeket lándzsával kivágja. Külön erre az alkalomra sütik. A tetején négyszög alakú pecsét van kereszttel és a IC XC NI KA (Jézus Krisztus Győz) felirattal. Anyaga tiszta búzaliszt, élesztő, víz, kevés só. Tehát kovászos kenyér. Többnyire a proszforát két réteg tésztából készítik, utalva ezzel Jézus kettős természetére. A régi előírás szerint a Szent Liturgia végzéséhez öt proszforát kell odakészíteni.

A proszfóra különleges kenyér, ezért az elkészítése során fontos figyelembe venni a hagyományokat. Több féle elkészítési módja, „receptje” van. Az alábbiakban leírunk egyet:

Vegyünk 1 kg, 20 dkg első osztályú lisztet. A keverőedény aljára öntsünk egy kevés szentelt vizet, és tegyünk bele 40 dkg lisztet, majd öntsük le forró vízzel, hogy a proszfóráknak kellő édességet, nagyobb tartósságot adjon a penészedés ellen.  Ha ez megtörtént, keverjük össze, és várjuk meg, míg kihűl. Adjunk hozzá ugyancsak szentelt vízben feloldott sót és 25 gr. élesztőt. Gondos összekeverés és 30 percnyi kelés után, tegyük hozzá a megmaradt 80 dkg lisztet és dagasszuk újra az egészet. 30 perc pihentetést követően tegyük a tésztát az asztalra, gyúrjuk meg jól, majd nyújtófával nyújtsuk szét a szükséges vastagságra, majd készítsünk proszfóránként két-két lapos kör alakú pogácsát formák, vagy szaggatóminták segítségével. Proszfóraméretenként kétféle formát használunk: egy nagyobbat az alsó részeknek, és egy kisebbet a felsőknek. A kivágott tésztákat takarjuk le nedves törölközővel, majd szárazzal és pihentessük 30 percig. Üssük a kisebb, felső részre a pecsétet, nedvesítsük meg az egymásra helyezendő részeket meleg vízzel, és illesszük az alsó részre a felsőt. Szúrjuk át tűvel teljes egészében a tésztákat, hogy a proszfórák ne legyenek üregesek, majd tegyük tepsibe és süssük ki őket. A kicsiket 15 percig, a szolgálatiakat, 20 percig süssük. A megsült proszfórákat tegyük ki az asztalra, takarjuk le legbelül száraz, kijjebb nyirkos, majd újra száraz körülközővel, végül legfelül tiszta, speciálisan erre használt terítővel. A proszfórákat egy órát pihentessük. Amikor puhák lesznek és kihűlnek, tegyük olyan kosárba, vagy más tárolóedénybe, ahová rajtuk kívül semmi mást nem szoktunk tenni.