Halottvirrasztáskor

Szent olvasmány (Ikosz)

Minden élőlény alkotója és teremtője, egyedül csak te vagy halhatatlan: mi, a föld agyagából alakított emberek, mindnyájan visszatérünk az anyaföldbe, amint te parancsolód, óh én Alkotóm, mondván: „Föld vagy és a földbe visszatérsz.” Porrá leszünk mi is, kik a jelen halotti siratást végezzük és a dicsőítő éneket hangoztatjuk: Alleluja!

Minden szakasz után háromszor gyászhangú Alleluja énekeltetik.

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

A ravatalról intézem szavaimat hozzátok s kérlek benneteket, figyelemmel hallgassátok beszédemet; mert ti érettetek hangzik fel jelen siralmam, hogy abból lelki hasznot merítsetek. De midőn e tanulságos igéket szívetekbe rejtitek, rólam is, mint volt ismerőstökről emlékezzetek meg, ki gyakorta találkoztam veletek s az Isten házában együtt énekeltük: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Hívásomnak engedve mindnyájan gyűljetek egybe, s oktató szavaimat fogadjátok be. Testvérek, rettenetes ama ítélőszék, mely előtt mindnyájunknak meg kell állanunk. Nincs ott szolga, sem szabad, nincs kicsiny avagy nagy, hanem a megjelenéskor mindnyájan egyenlők leszünk; azért jó, ha gyakran énekeljük a zsoltárt: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Könnybe borulnak szemeink, midőn a holttetemet kiterítve látjuk s mielőtt neki a végső „Istenhozzádot” elrebegnők, szívesen váltanánk nyájas szavakat ővele: Íme, hát elhagyod a téged szeretőket s nem szólasz többé hozzánk drága barátunk! Miért nem nyitod ajkaidat beszédre, miért hallgatsz oly mélyen, és nem hangoztatod az éneket: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Mily keserű szavak azok, miket a haldoklók végső elválásukkor kiejtenek. Testvérek! Én már megválok minden rokonomtól, barátaimat itt hagyom s örökre távozom. Merre s hová megyek? – nem tudom; mi fog történni velem? – nem sejtem. Ezeket csak Isten tudja, ki kiszólított engem; de emlékezzetek meg rólam, énekelvén: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Hová költöznek a halál után a lelkek, mi fog történni velük? E titkot tudni akartam, de nem volt, aki megmondja nekem. Vajon a holtak emlékeznek-e övéikre, úgy, mint mi őreájuk? Avagy elfelejtik a felettük siránkozókat s áhítattal éneklőket: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Kísérjétek ki barátaim a holtakat, és gyors lábakkal menjetek a sírokhoz, és figyelemmel tekintsetek körül: nemde elenyészik ott az ifjúság, s egyaránt elhervad minden életkor; ottan minden: por, hamu és féreg; ottan mély csend és hallgatás, és senki sincs, aki hangoztassa a zsoltárt: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Most még látjuk a ravatalon fekvőt, de rövid idő múltán szemeink elől örökre elveszítjük őt. Íme, nyelve már elnémult, s ajkai örökre lecsukódtak! Üdv nektek barátaim, (hitvestársam, gyermekeim) Isten veletek testvéreim, ismerőseim; mert én ama hosszú útra megyek, honnan nincs visszatérés; de emlékemet üljétek meg az ének által: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Az ott valók közül senki sem jött vissza, hogy megmondaná nekünk, mi sorsban részesülnek ott testvéreink s rokonaink, kik az Úrban megelőztenek minket. Azért mi sokat tusakodunk a felett: vajon a síron túl viszontlátjuk-e egymást? Vajon feltaláljuk-e ott szüleinket, testvéreinket? S vajon lesz-e ottan, ki velünk együtt zenghesse a zsoltárt: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

A halál ösvényén az elítélt bűnösök módjára, mindnyájan lecsüggesztett fővel megyünk. Hol maradt ilyenkor a szépség, hol a gazdagság, hol a földi élet dicsősége? Mindezek többé mit sem használnak; de javunkra válik, ha gyakran ismételjük a zsoltárt: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Miért töprengsz időszerűtlenül, óh ember? Egy rövid óra s mindenek elmúlnak. A pokolban nincs többé megjobbulás, nincsen enyhület; ott szünet nélkül rágódik a telhetetlen féreg, ott az áthatolhatatlan sötétségű föld és a kábító zűrzavar; ott kell nékem is megítéltetnem, mert elmulasztám gyakrabban hangoztatni a zsoltárt: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

A múló idő hamar elfeledteti velünk elhunyt barátainkat; mert ha rövid ideig emlékezünk is a megholtakra, de végre mégis elfelejtjük őket, mintha nem is éltek volna. A szülők is elfelejtik meghalt magzataikat, kiket gyöngéd szeretettel ápolgattak s végül a rideg sírba kísértek, keserű könnyhullatás és az ének között: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Emlékeztetlek benneteket, testvéreim (hitvestársam, gyermekeim) és barátaim, hogy amidőn Istenhez könyörögtök, rólam sem feledkezzetek meg, kérlek, könyörgök, esedezem, tartsátok ezt emléketekben, és gyakran sirassatok meg engem, s amit Jób mondott egykor barátainak, és is azt mondom nektek: „Üljetek le és mondjátok ismét a zsolozsmát”: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

E földi életből mindent itt hagyva távozunk, és meztelenül és aggodalommal állunk az ítélő bíró elé. Minden ékességünk, mint a fű, elhervad, és sok föltevéseinkben nagy lészen a mi csalódásunk. Meztelen jöttél e világra, óh ügyefogyott, meztelen fogsz törvénybírád előtt is megjelenni. Többel ne kecsegtesd magad, hanem siránkozva sóhajts fel: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Óh halandó, ha e földön könyörületes voltám embertársad iránt, könyörületes lesz ő is teirántad a túlvilágon; ha itt valamely szegény árva nyomorán segítettél, megszabadít téged ő is a szükségtől az örök életben, és ha valamely mezítelent felruháztál, felruház téged ő is s vele együtt a zsoltár: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Veszélyes út ez, melyen megindultam, idegen nékem ez az ország, hol senki sem ismer engem. Iszonyatos látni az így költözködőt, iszonyatos látni a Behívót is, ki az élet és a halál Ura, s ki minket kiszólíthat, amikor akar; azért zengjen föl az ének: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Ha egyik országból a másikba utazunk, máris útmutatóra van szükségünk; mit cselekszünk majd ama megmérhetetlen távolságú hazában, hová mindnyájan törekszünk, s ahol senki sem ismer bennünket? Ottan bizonnyal sok vezetőre lesz szükséged, óh halandó, de mindenek közt leghívebb kalauzod lesz a buzgó imádság, mely biztosan elkísér utadon, mígnem Krisztusoddal egyesülsz és mondod: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

A testi gyönyörök rabjai a túlvilági életben nyugalomra nem találnak, mert ottan a vádlók könyörtelenek és a könyvek is megnyittatnak. Kihez fordulsz akkor, óh ember, avagy ki fog segítségedre sietni? Csupán a könyöradomány lesz pártfogód, mit életedben a szegényeknek juttattál és az ének: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Az ifjúság és a testi szépség a halál órájában elenyészik, a nyelvet égető hőség tikkasztja, a torok elsorvad, a szemek fénye kialszik, az arc vidámsága elborul, a nyak emelt tartása megtörik, s minden szerv megnémul, mely hangoztatná a zsoltárt: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Szűnjetek meg, barátaim, szűnjetek meg, ne zavarjuk a kiszenvedettnek nyugalmát, hanem inkább a halál nagy titka felett elmélkedjünk, mert rettenetes egy óra ez! Szűnjetek tehát, hogy a lélek békességben költözzék el, mivel erős küzdelemben van, s rettegéssel könyörög Isten előtt, mondván: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Mély megilletődéssel néztem egy gyermek haláltusáját, melynek láttára megsirattam saját életemet; mert szörnyű vala az ő szenvedése s gyönge idegei lázasan remegtek; s mikor ütött a végzetes óra, a kés ártatlan esdőleg könyörgött: Atyám, segíts! Anyám, ments meg! És nem volt, aki segítsen rajta. Az őt környezők orcáit halálsápadtság borítá és a feslő bimbó korai hervadása felett zokogva siránkozának, mondván: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

A zsenge kisdedek közül hányan ragadtatnak el még az anyai emlőkről a rideg sírba? Házassági frigyük a koporsóban köttetik, és keserűen siránkoznak, és nászágyukból többé nem ébrednek, hanem részükre együtt tartatik meg a menyegző és a temetés, egyszerre az egybekelés és az elválás, együtt az örvendezés és a könnyhullatás, együtt a zsoltár: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Hangosan dobog föl szívünk annak hallatára, hogy a túlvilági létben örök fényesség világoskodik, hogy van az élet forrása, a soha el nem múló gyönyör, hogy ott van a paradicsom, hol a megdicsőültek lelkei vigadoznak. Gyűljünk össze tehát az Úr nevében, hogy mindnyájan együtt zenghessük Istenünknek: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!

Legszentebb, szeplőtelen Szűz, ki a megközelíthetetlen világosságot árasztottad a világra, kérlek, könyörgök, esedezem: ne szűnjél meg elhunyt szolgádért Isten előtt közbenjárni, hogy a végső ítélet napján megnyerje vétkeinek bocsánatát; mert a te anyai bizalmas kérésed mindenkor foganatos kedves Fiad előtt, kit illet minden tisztelet, imádás s a dicséret éneke: Alleluja!

Nép: Alleluja, alleluja, alleluja!