Bubnó Tamás

A Lembergi Irmologion (1709)

Lemberg szerepe Galícia és Kárpátalja görög katolikusainak életében

Lemberg (oroszul Lvov, ukránul Lviv), a nagymúltú nyugat-ukrán (galíciai) nagyváros már évszázadok óta jelentős egyházi székhely. A tatárdúlás utáni időktől kezdve Halicsnak, a Kijevi Rusz délnyugati részének központja. Nevét Danyiil fejedelem Lev nevű, elsőszülött fiával hozzák kapcsolatba: Lvov - Leó városa. Egyes kutatók szerint a halicsi fejedelmi udvar - felépítését tekintve - a Rusz "legnyugatiasabb" része volt, ami a szomszédos lengyel és magyar királyságokkal meglévő állandó kapcsolatnak tudható be. (A város címerében lévő kék alapon aranyszínű oroszlán is nyugati hatást tükröz, s már a 14. századtól ismert.) Az biztos, hogy a betelepülő német és lengyel lakosság, valamint a litván, lengyel és magyar, majd később az osztrák, német és orosz expanziós politika hatására Lemberg mind a mai napig a keleti és a nyugati kereszténység áldatlan, politikától terhelt harcának a színtere: nem telt el sok olyan esztendő a város életében, ami vallási békében és testvériességben zajlott volna le. A nyugati és keleti misszionáriusok jelenléte állandó békétlenséget és vallási feszültséget teremtett Halicsban. A Rómával való unió már a 13. századtól kezdve állandóan terítéken volt, sőt többször elvileg meg is köttetett, de tartós unióról csak a breszti (1596) után beszélhetünk. A Rómával való egység kinyilvánításának keleti részről minden esetben sarokpontja és alapfeltétele volt a bizánci rítus és egyházfegyelem csorbítatlan gyakorlása, amibe a Szentszék mindig bele is egyezett, ám a ferences és domonkos missziók jelenléte, s később a lengyel-litván uralom alatti latinizáló törekvések (jezsuiták) kétségeket ébresztettek az elvi megállapodások betarthatóságát illetően. A viszályokkal és harcokkal teli évtizedek eredményeképpen egyre világosabbá vált, hogy az itt élők életmódja, viselkedése, kultúrája Európa felé orientálódik, ám keleti eredetüket nem hajlandók megtagadni, nyelvükhöz és bizánci rítusukhoz mindenképpen ragaszkodni kívánnak.1 Ugyanez a jelenség figyelhető meg Kárpátalja ruszin népességének vonatkozásában. (Az már sajnálatos tény, hogy a katolikus egyház vezetése nem volt elég toleráns sem a történelmi Magyarországon, sem a Lengyel-litván Királyságban ahhoz, hogy mindezt elfogadja és engedélyezze.) Paradox módon tehát a 16-17.században mégis csak az ortodoxia és közelebbről a bazilita rend volt az, akire nyelvi és hitéleti szempontból Galícia és Kárpátalja keleti szertartású lakossága támaszkodhatott, s így ellen tudott állni a protestáns és a latinizáló hatásoknak egyaránt, mind a mai napig.

Lemberg ma a mintegy ötmilliós lélekszámú ukrán görög katolikus egyház központja, érseke Ljubomir Husar, akit II. János Pál 2001 tavaszán nevezett ki a bíborosi kollégium tagjává. A pápa 2001 júniusában tett látogatást Lembergben, s ezzel egészen az orosz ortodoxia kapujáig vonult, s a történelem folyamán katolikus egyházfő először fejezte ki Galíciában nagyrabecsülését a Péter trónusához és bizánci hagyományaikhoz egyaránt hű, sokat szenvedett, az eddigiekben Keletről és Nyugatról egyaránt csak a "közeledés kerékkötőjének" bélyegzett görög katolikusoknak.

Lemberg kulturális - egyházi - liturgikus hatása a magyarországi és Kárpátok-vidéki görög katolikus népességre alapvető fontosságú.2 A ma használatos dallamok túlnyomó többségének eredete nyilvánvalóan felfedezhető a rendelkezésünkre álló 1709-es forrásban. Itt kell köszönetet mondanom Petrassevich N. József atyának, aki e kérdésekkel évtizedek óta behatóan foglalkozik és akinek önzetlen segítségét nem tudom eléggé meghálálni, s aki először beszélt nekem arról kutatásai alapján, hogy a legerősebb liturgikus zenei hatást Lemberg fejtette ki Kárpátaljára, s ezen keresztül a magyar bizánci katolikus egyházzenére.3 Ezen útravaló alapján e kérdés részletes tisztázására tett munkálkodásaimat megkezdhettem, s Kárpáti László muzeológus, ikonfestő jóvoltából az első nyomtatott irmologion 1709-es kiadását vizsgálat alá vehettem.4

A 17-18. századi magyarországi irmologionok

A magyarországi és Kárpátok-vidéki görög katolikus énekkultúra kialakulásában és ápolásában a legfontosabb szerep a galíciai és Kárpátok-vidéki bazilita monostorokban szerkesztett, kéziratos és  nyomtatott énekeskönyveknek jutott. Jelen tanulmány tárgya az 1709-ben Lembergben kiadott első nyomtatott irmologion. Ez a könyv kb.100 évvel készült a breszt-litovszk-i unió (1598) és 50 évvel az ungvári unió (1646) létrejötte után. Kiadói, a lembergi Sztavropégion kolostor zeneileg képzett bazilita atyái a könyv előszavában erőteljesen egységesítő álláspontot képviselnek a szertartásokon felhangzó éneklés szempontjából. (ld. alább) Erre valószínűleg azért fektettek nagy hangsúlyt, mert a galíciai és kárpátaljai területeken is egyre-másra létesültek azok az egyházi, rendtársaik által irányított iskolák, melyekben a görög katolikus populáció által lakott területeken született gyermekek elsajátíthatták az egyházuk által megkívánt vallásos életmódhoz kötődő mesterségeket.  (ikonfestés, fafaragás, könyvmásolás-illusztrálás és nem utolsósorban a liturgikus éneklés irányítása).Városokban (Lemberg, Premysl, Szanok, Szambor, Stanislaw, Munkács, Ungvár) és monostorokhoz kötődve (Zsovkva, Osztrozs, Pocsájev, Lavrov, Dobromil, Krászni Brod) fejtették ki oktató-nevelő munkájukat ezek az iskolák. A munkácsi püspökség területén 1686-ban tartott kánoni vizitáció adatai szerint az egyházközségek nagy részében voltak kézzel másolt liturgikus könyvek, melyeket a Galíciából hazatérő ifjak másoltak tanulmányaik során.

1750-ben Olsavszky Mihály püspök vizitációjának protokollumaiban is az 1686-ossal megegyező megállapításokkal találkozhatunk. (Ebből az időből számunkra igen értékes forrás a Borsod megyei Sajópálfalán használt, s jelenleg az Egri Érseki Könyvtár tulajdonában lévő irmologion (T XVI.12 sz.alatt). Szerzője Fekete (Fetko, Csarni) János, aki feltehetőleg az említett monostori énekiskolák valamelyikében szerezhette műveltségét. A latin nyelvű bejegyzésekből egyértelműen az derül ki, hogy a könyv 1755-ben a Fekete-család birtokában volt, keletkezése tehát 10-20 évvel korábbra tehető.)5

Az első nyomtatott lembergi irmologion

Az ószláv nyelvű kottáskönyv meglehetősen jó állapotban lévő, bőrbe kötött, 296x193x65 mm méretű. Kötéstábláján díszítés nem található. A belső címlap gazdag képkompozícióján a trónoló Pantokratort az Isten Bárányát és a galamb képében megjelenő Szentlelket Mihály és Gábriel főangyalok, a hárfázó Dávid király és a kőtáblát tartó Mózes, valamint a Szűzanya, Keresztelő János és Miklós püspök veszi körül. A lap közepén az irmoszok előírás szerint gyakran megénekelt alakjai: Jónás, Dániel, Habakuk próféta és a tüzes kemencében éneklő babiloni ifjak láthatóak, majd az alsó sorban balra a felmagasztalt Szent Kereszt Péter és Pál apostolokkal, középen az Istenszülő és a Gyermek Cirill és Metód püspökökkel, jobbra pedig a tanító Jézus alakja, mellette a lembergi Sztavropégion kolostortemplom látható.

 

A kompozíció közepén táblaszerű mező található, rajta vörös és fekete színnel a következők:

 

IRMOLOGION

Azaz

Énekgyűjtemény

A mi atyánk Damaszkuszi János és a tiszteletreméltó atyák

műveiből

 

 

Kiadva

A legtisztább Istenszülő elszenderülése templomának

A lvovi Sztavropegion "Bratsztvo" nyomdájában

1709. május 18.

 

 

A második oldalon az alábbi intelem található:

 

Előszó

mindenkinek, aki csak egyházi énekeket énekel

 

A királyi próféta mondja: Énekeljetek a mi Istenünknek, énekeljetek, a mi királyunknak énekeljetek. A harmadik égig érjen föl éneketek. Amit mondott, ma is igaz. Ezért hát ne a kecske mekegéséhez hasonlítson a ti éneketek, hanem szívet szelídítő legyen, megbékélésre és belenyugvásra szólítson fel. Ezért legyen egységes, s ne legyen harsány. Ebben a könyvben megtalálhatjátok a mi atyánk Damaszkuszi János szent énekeit. Ez az irmologion típusú könyv arra szolgál, hogy az ebben foglaltak szerint kell énekelni, s ha valaki másképpen ismeri az énekeket, akkor ennek alapján javítsa ki azokat. Reméljük hát, hogy ezen zsoltárok és más énekek hasznára lesznek mindazoknak, akiknek az a feladatuk, hogy énekükkel dicsőítést zengjenek.

 

A lvovi Sztavropégion Istenszülő elszenderülése

templomának szerzetesi közössége

 

A harmadik lap egész oldalas képén a zsoltároskönyvét író Dávid király látható, a nyitott könyv lapjain az első zsoltár első verse:

 

Boldog ember, aki nem indul a gonoszok tanácsa nyomán és nem vegyül a csúfot űzők közé.6

 

A kép alatti szöveg így hangzik:

 

Emeld föl hangod Sion királyleánya,

Énekelj, játssz Dávid cimbalmán és hárfáján.

Előtted felövezve megjelent ím a királylány

Csodálatos zsoltárokkal és énekekkel.

 

A negyedik oldalt ismét egy kép foglalja el, melyen az Istenszülő elszenderülése látható. Fekvő oroszlán tartja a kecses ívű katafalkot, melyen az apostoloktól körülvett Istenanya nyugszik. A bal oldalon az Istenszülő elszenderülése templom égig nyúló tornya, a háttérben a lembergi hármas várbástya, fölötte lebeg az immár a menybe fölvett Istenanya, kinek fejére a Szentháromság helyezi a koronát.

Ezek után nyílik meg az első kottás oldal, amely e példányban hiányzik, valószínűleg az egyik átkötésnél maradhatott ki. Az újrafűzött első négy oldal is rossz sorrendben van, a helyes sorrend 3-4-1-2, mely a rajta lévő vecsernyei énekekből egyértelműen következik. Az irmologion recto oldalainak tetején mindig a szertartás, vagy liturgikus műfaj neve (pl. vszenoscsnoje, liturgija, szluzsba Bozsija, bogorodcsen, dogmat, antifon, ill. a kánonok irmoszainál a Pjeszn + hangszám) a verso-n pedig az oktoehoszi részben a hangszám (1-8), az általános szertartási részben az éneklésmód (Kijevszkogo napelu, Osztrovkogo napelu) meghatározása található, általában piros színnel, rövidítve.7 Egyébként is a gyakran ismétlődő egyházi szláv szavak szinte mindegyike szokásos rövidített formájában jelenik meg a könyvben. Amennyiben új ének kezdődik az oldalakon, azt minden esetben vagy a margón, vagy a kottasorok között piros színnel jelzi a könyv. A könyv lapszámozással készült, a recto jobb felső sarkában az ószláv betűszámok követik egymást (1-209-ig), de ez a szisztéma csak az Oktoechosz résztől következetes, addig rendszertelenül a recto oldal alján megjelenő dupla betűszámok vannak csak bejegyezve. Az ötvonalas, kvadrát kottaképen négy hangjegyfajtát különböztethetünk meg: a longa-t, a brevis-t, a minima-t és a celer-t, a brevis és a minima mellett gyakran megjelenik a punctum, különösen a melizmatikus[R1]  énekekben.

 

Ezek után nézzük az irmologion kottás részének szerkezeti felépítését.

 

I. Az első 41 oldalon a három fő szertartás (vecsernye, liturgia, utrenye) állandó énekeiből találunk néhányat, meglehetősen hiányosan. Mint említettem, az első lap nincs meg, a 2-3-on a 104 (103). Zsoltárt8, majd az ekténiákra adott rövid válaszokat (Uram irgalmazz, Néked Uram, Amen), végül az 1. zsoltár két verzióját láthatjuk. Nincs itt viszont az Enyhe világossága, az Add Urunk, hogy ez estén…kezdetű és a Simeon-ének sem.9

A 3. oldalon már a Szent Liturgia ekténia válaszai kezdődnek, majd rögtön a Kerub ének, a Szent, szent, szent, a Téged éneklünk, és a Kinonikon10 dallamait találhatjuk a 11. oldalig. Itt hiányzik a kezdő antifona-sorozat, az Istennek egyszülött fia-himnusz, a Triszágion, a Valóban méltó, a Miatyánk és az elbocsátó rész.

A 12.oldaltól a utrenyei énekek közül az "Isten az Úr…" nyolc rendes és nyolc bolgár hangú (!) változata látható, majd a Szentháromság-tropárok, a Boldogságok, Katavásziák[R2] , az Istenszülői tropárok után a Polieleosz11, a Babilon folyóvizei12 és a vajhagyó vasárnaptól esedékes, a bőjti időszakban használatos prokimenek13 találhatók.

A 29. oldaltól az Előszenteltek Liturgiáját14 énekelhetjük. Az eddig felsorolt dallamokról elmondhatjuk azt, hogy néhány kivételtől eltekintve fellelhetők a mai magyar gyakorlattal egyező fordulatok, dallamformulák, dallamvezetési technikák ebben az énekgyűjteményben, vagy talán úgy a pontosabb, hogy ez a gazdag, variábilis, professzionális együtténeklést feltételező zenei anyag leszegényített, de mindenki számára elérhető formája maradt fenn az orális átörökítéssel a mi liturgikus énekgyakorlatunkban, ám ez az állapot végső soron a későbbi, 20. század elején kiadott népének stílust preferáló irmologionoknak köszönhető. Itt a 29. oldalon azonban nagy meglepetésre szinte hangról hangra végigkövethetjük a mai Előszentelt Liturgiánkból az Igazodjék föl… zsoltáréneket, és az ekténia válaszokat. (Papjaink sokat fohászkodnak azért a nagybőjt szerdáin és péntekjein, hogy az Igazodjék föl különösen nehéz sztichoszait (zsoltárverseit), a sok hajlítással, elég nagy ambitussal megfelelően el tudják énekelni. Ebből az irmologionból kiderül, hogy amit ma a pap énekel tehetsége szerint, azt a 17 - 18.században még az énekesek adták elő, s hogy az az úttörőindulószerű refrén, amely ma a papi versekre a nép ajkán megszólal, itt még említve sincs.) A Kerub éneket helyettesítő Most az égi erők… kezdetű ének és a kinonikon /Ízleljétek és lássátok/ szép dallamainak viszont mára már csak nyomai maradtak meg.

Az első részt (34 - 41. oldal) a Szt. Bazil liturgia istenszülői éneke /Tebenned örvendez/, a híres istenszülői konták15 (valaha a Bizánci Császárság "nemzeti himnusza") mai liturgiánkban a 8. hangú istenszülői ének kétféle, gyönyörűen díszített dallamváltozata, valamint a karácsonyi, vízkereszti és gyümölcsoltói nagyvecsernyére előírt izaiási ének, a Velünk az Isten zárja. 

 

II. Az énekkönyv második, legterjedelmesebb része (összesen 321 oldal) tartalmazza a nyolc hang irmoszait, valamint katavásziákat, kathizmálionokat, fényénekeket, lépcsőénekeket, antifonákat, s a hangok kis és nagy dogmatikonját.16

Az irmosz, görögül heirmos, énekelt verset jelent. A bizánci liturgikus költészetben a 6 -9. századig született meg az irmoszok többsége, elsősorban a nagy szír egyházatya, Damaszkuszi Szt. János tollából. Megírásukra az inspirálta a himnuszköltőket, hogy a kolostori orthroszban (utrenye, reggeli istentisztelet) megjelenik a kánon. Ez a liturgikus rész a szabályszerű (kanonikus) versszerkesztésről kapta a nevét, mely kilenc ódából álló költeményt ír elő. Az ódák több versszakosak. Az első versszak az irmosz, melyet több tropár (szintén énekvers fajta) követ. Az irmoszoknak meghatározott tartalmi elemeket kellett hordozniuk, így pl. az egyiptomi fogságból való szabadulást, az ószövetségi előképekre való utalást (Babiloni ifjak, Dániel, Habakuk, Jónás, Mózes,), az Üdvözítő üdvgondozásának dicséretét, s végül az utolsó ódában a Szűzanya magasztalását. Mind a nyolc hangnak saját kánonja van, ezen felül saját kánonjai vannak az állandó és változó ünnepeknek is.

 A lembergi irmologionban minden egyes hang-fejezet a kis és a nagy dogmatikonnal kezdődik. Ezek a vecsernye változó részeinek, a dicséreti és az előverses sztichiráknak Máriát dicsőítő záróénekei. Utánuk a hang lépcsőénekei, fényéneke, antifonái és kathizmálionjai következnek, s úgy az irmoszok. Előbb a hang saját föltámadási kánonjának első irmosza, majd utána azon ünnepi kánonok első irmoszai, melyek első hangúak (pl. karácsony, nagyboldogasszony ünnepe). Aztán jönnek a második, harmadik ódák, stb. irmoszai egészen a kilencedikig. Az oktoechosz minden hang-fejezetének ez a szerkezeti felépítése. Az új hangok nyitóoldalán gazdag ornamentikájú fejléceket ún. zasztavkákat találunk.

 

III. A harmadik rész (mindössze 14 oldal terjedelemben) a podobnákat, magyarul mintadallamokat tartalmazza. Ezeket a görögök idiomelon, a szlávok szamoglaszen névvel is illetik, utalva arra, hogy nem a hangban megszokott általános sztichiradallamra kell énekelni, hanem valamely ismert énekvershez kötődő dallamra. Így is jelenik meg az imakönyvekben. (Pl. Mintája: Ó fölséges csoda, vagy Efráta háza, stb.)17

 

IV. A zárórész első fejezetében a naptári állandó ünnepek jellemző sztichirái vannak lekottázva, majd utána a nagyheti és a húsvéti szertartások saját énekei. A rész a szláv bizánci rítusú egyházakban is kedvelt és szokásos hálaadási imafüzérrel, a Te Deummal zárul.18

(Ezt a görög és más keleti ortodox egyház nem használja.) Az oldal felirata: Ambrószija Episzkopa Mediolanszkogo Tvorénije (Ambrus, milánói püspök alkotása), s a dallama nagyon sok egyezést mutat a magyarországi forrásokban (pl. a Peer-kódexben) találhatókkal.19

 

Ha az irmologiont zenei szempontból megvizsgáljuk, a következőket állapíthatjuk meg:

 

A dallamok szinte minden hangban diatonikusan[R3]  mozognak, alterálás [R4]  alig fordul elő, s ha igen, akkor is csak lefelé. Ambitusuk[R5]  csak néha éri el a decimát[R6] , leginkább tetrachord[R7]  alapú egységekbe szerveződnek. Rendkívül variábilisak, a nem túl sok ritmikai verziót ügyesen váltogatják, s az apró, díszítő jellegű értékek használata különösen a hosszabb lélegzetű, néha a 8-10 percet is elérő tételek esetén figyelhető meg leginkább. A szláv nyelvi hangsúlyokat mindig alátámasztják zeneileg is, egyes fontos szavak körülírása mesteri motívumszövésre utal. Természetesen nagy különbségek figyelhetők meg az exponált, a nagy ünnepekhez kapcsolódó súlyos tételek zenei megfogalmazása és a szokásos szombat-vasárnapi liturgikus rendet kiszolgáló énekversek dallamformálása között. Azonban ezek az "egyszerű" tételek is sokkal mélyebb zeneiséget hordoznak, mint a ma (itthon is és Ukrajnában is) használt, zeneileg a katolikus és protestáns népénekekre rímelő liturgikus énekeink. Bár a mai gyakorlatunk eléggé messze került ettől a dallamvilágtól, s a görög katolikus népesség - különösen falun - nem is tudná elviselni, ha nem vehetne részt énekével a szent szolgálatokban, mégis, nagyon érzékeny füllel képes meghallgatni és felfogni ezeket a számára nem birtokolható (?) dallamokat, s a fogékonyabbak talán ki is hallják belőle a 19. századi reformok folytán egyszerűsödött (esetenként zeneileg silányodott) énekek néhai gazdagságát. Milyen üzenetet hordoz tehát e könyv a mai magyar görög katolikus liturgia művelői számára? Legelsősorban azt, hogy sok évszázados zsolozsma- és liturgia-szövegeink megkívánják a zeneiségben hozzájuk illő, igényes dallamokat és azoknak az igényes megszólaltatását a szertartások során. Ennek viszont alapvető feltétele az énekben és liturgiában kiművelt klérosz újbóli megjelenése. Csak biztos elméleti és gyakorlati tudással  rendelkező szakemberek tudják megtalálni a módját annak, hogy az ószláv szövegre íródott értékes zenei hagyományt átültessék magyar nyelvre, s ezáltal szertartásaink során a bizánci rítusú cantus planus is felhangozhassék, s beillesztve a nép által énekelt részek közé, művészi módon emelje a liturgia fényét. Mindennek kulcsa: liturgikus énekoktatásunk megfelelő szintre emelése iskoláinkban, alap-, közép- és felsőfokon egyaránt.

Irodalomjegyzék

Bendász István-Koi istván: A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye lelkészségeinek 1792. évi katalógusa       Szent Athanáz Görögkatolikus Főiskola, Nyíregyháza, 1994. 

Berki Feríz: Az ortodox kereszténység. Szt.István Társulat, Bp.1973.

Botlik József: Hármas kereszt alatt.Görög katolikusok Kárpátalján az ungvári uniótól napjainkig (1646-1997) Hatodik Síp Alapítvány /Új Mandátum Könyvkiadó. Bp.,1997.

Ioanne de Castro: Methodus Cantus Ecclesiastici Graeco-Slavici. S.C. de Propaganda Fide, Romae, 1881.

Cselényi István Gábor: A magyar görög katolikus énekek I.-II-III. Magyar Egyházzene II.évf. 1-2-3.szám, 33-42., 155-164, 309-316.

Font Mária: Oroszország, Ukrajna, Rusz.  Balassi Kiadó Bp.,University Press Pécs, 1998.

N.V.Gogol: Az Isteni Liturgiáról (Razmislenyija o Bozsesztvennoj Liturgii.Moszkva,1889. alapján ford.Korzenszky Richárd, Bencés Kiadó, Pannonhalma 1993.)

V.Gosovszkij: Ukranszkije pesznyi Zakarpatija. Vszeszojuznoe Izdatelsztvo, Moszkva, 1968.

Ivancsó István: Görög katolikus szertartástan. Szent Atanáz Hittud. Főiskola, Nyíregyháza, 1997.

Ivancsó István: Görög katolikus liturgikus kislexikon. Szt. Atanáz Hittud. Főiskola, Nyíregyháza, 1997.

Ivancsó István: Egy ki nem adott irmologion. Magyar Egyházzene VIII.évf. 2000/2001.

2-3.szám.221-228.

Kárpáti László: Egy borsodi ruszin énekeskönyv a 18. Századból. Különlenyomat a Herman Ottó Múzeum kiadványai XV. kötetéből, Miskolc, 1984.

Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon. Hatodik Síp Alapítvány Mandátum Kiadó, Budapest-Beregszász, 2001. december 29.

Király Ernő: Mi, görög katolikusok. Szt. Gellért Egyházi Kiadó, Budapest, 1995.

Marina Gyula: Ruténsors, Kárpátalja végzete. Patria Publ. Ltd. Toronto, 1977.

John Meyendorff: Birodalmi egység és keresztény szakadások. Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, Budapest, 2001.

Mosolygó József: Egyházi énekeinkről.Görögkatolikus Szemle, 1944.jan.16.

Roman Myz: Keleti Egyházak. Agape, Szeged, 1999.

Nagymihályi Géza: Eszkatológia és misztika a keresztény keleten. M+Z 2000 Kft, Hajdúböszörmény, 1999.

Nanofszky György szerk.: Kereszténység-katolicizmus-ortodoxia. Windsor kiadó, 1996.

Konrad Onasch-Vlagyiszlav Cipin: Az orosz ortodox egyház története. A Magyar Katolikus Püspöki Kar Egyháztörténeti Bizottsága, Budapest, 1999.

Orosz István: A magyar görög katolikusok egyházzenéje. In: Egyházmegyei körlevelek 1985/4.

Orosz István: Az egyházzene törvénykönyve. Görögkatolikus Szemle, 1937.ápr.18.

Petrassevich N. József: Musica Byzantina-Slavica-Hungarica. (Görög katolikus füzetek 1-32.sz.) kézirat, Eger,1983-1986.

Dr.Timkó Imre: Keleti kereszténység, keleti egyházak. Szt. István Társulat, Bp. 1971.

Udvari István: Ruszinok a XVIII. században. Vasvári Pál Társaság füzetei 9., Nyíregyháza, 1994.

Udvari István szerk.: Hodinka Antal emlékkönyv. Bessenyei György Tanárképző Főiskola, Nyíegyháza, 1993

Egon Wellesz: A History of Byzantine Music and Hymnography. Clarendon Press, Oxford, 1962.

Tanulmányozott irmologionok, liturgikus könyvek

Irmologion szirecs Pjesznozdov.  Sztavropegion Lvovszkago. 1709. május 18.

Irmologion "Leon Septickij". Sztavropegion Lvovszkago. 1757. augusztus 27.

"Sajópálfalai" Irmologion. Kéziratos könyv az Egri Érseki Könyvtár tulajdonában. 18. Század

Irmologija. Ivan Juhaszevics kéziratos énekkönyve. Nyevicke, 1803. február 3. (A Svidník-i Kárpát-Ukrán Múzeum tulajdonában.)

Csíni. Parasztásza i pogrebényija. Izdányije Sztavropigíjszkago Insztituta, Lvov, 1902.

Boksay János-Malinics József: Egyházi közénekek. A szerzők kiadása, Ungvár, 1906.

J.Boksaj- J.Malinics: Cerkovnoje prosztopenyije. Izdanyije "Akcijnago obsesztva unio", Ungvar, 1906.

Málöj Molitvennik. Knyihopecsátnyá Julijá Földesij, Ungvár 1907.

Izbornyik. Izdányije Sztavropigíjszkago Insztituta, Lvov, 1914.

Görögkatholikus Egyházi Szerkönyv (Euchologion). Hajdúdorogi egyházmegyei Iroda, Nyíregyháza, 1927.

Cantari Bisericesti. Editura Episcopei Romane Unite Oradea, Oradea, 1928.

Dícsérjétek az Úr nevét! Görögszertartású katholikus ima- és énekeskönyv. Chrysostomos Társulat, Miskolc, 1934.

Napivnyik cerkovnij. Izd. Ukrajinszka Papszka Kolegija Szvj.Joszafata, Roma, 1959.

Hvalim Goszpoda. Molitovnyik. Róma, 1960.

Dícsérjétek az Urat! Görögszertartású Katolikus Énekeskönyv. Szt.István Társulat, Bp., 1960.

Hymnologion. (Magyar Orthodox Énekeskönyv). Magyar Orth.Adminisztratura, Bp. 1969.

Hymnologion. Magyar Orth.Adminisztratura, Bp., 1985.

Irmologion. Grekokatolícky Liturgicky Spev Eparchie Mukacevskej. Greko-Katolickij Ordinariat v Presovi, 1970.


 [R1]Melizma: dallamos ékítés, koloratúra.

 [R2]Katavásziák: (gör. alászállás). Így hívják az ortodox keleti istentiszteletben az irmoszt (az első verset a kánonénekfüzér minden egyes énekében), amidőn nemcsak a kánonénekfüzér minden egyes éneke elején, hanem végén is éneklik. Nevét onnan kapta, mert eléneklése végett a kolostorokban mind a két kar lement rendes helyéről s a templom közepén összegyűlve, együttesen vagy pedig külön-külön énekelte.

 [R3]Diatonikus: a zenében egy egész vagy félhanggal való lépés, amellyel egy fokról a következő fokon levő hangra lépünk, akár törzshangok (h-c vagy c-d), akár módosított hangok (c-des vagy cis-d) ezek a fokok. Diatonikus viszonyban csakis olyan két hang lehet, amelyek tőszomszédosak ugyan, de amelyeket különböző vonalakra, illetőleg vonalközökbe írunk. Ellenben kromatikus viszonyban olyan két hang van, amely félhangnyi távolságra esik egymástól, tőszomszédos, de ugyanegy vonalon vagy vonalközben foglal helyet.

 [R4]Alterál: a zenében valamely hangjegy változása eléje tett jel folytán.

 [R5]Ambitus: mint zenei műszó, középkori keresztény dallamoknál az a távolság, mely az előforduló legmélyebb és legmagasabb hang közt volt.

 [R6]Decima: zenei értelemben a diatonikus hangsor 10. foka; az illető hang neve azonos a 3. fokon levő hang nevével.

 [R7]Tetrachord: négy hangból álló sor; az ó-egyiptomi zenéből a görög zenébe átültetve, ennek alapszisztémája lett. Háromféle tetrachordot ismer az ókor. A diatonikus tetrachordban egy félhang és két egész volt. A kromatikus tetrachordban két félhang és kis terc, végül az enharmónikus tetrachordban két negyedhang és egy nagy terc.