A GÖRÖG KATOLIKUS EGYHÁZ ÉNEKEINEK EREDETE,

A MAGYAR GÖRÖG KATOLIKUS EGYHÁZ ÉNEKEI

I. Első évezredi gyökerek

Az idén (2005-ben) 93 esztendős Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye énekanyagáról köztudott, hogy mind szöveg, mind dallam tekintetében a kárpátaljai görögkatolikusok /a ruszinok vagy rutének/ liturgikus énekeit örököltük. Azt azonban már kevesen tudják, hogy ezek a kárpátukrán dallamok milyen előzményekre mutatnak vissza. Ez az énekanyag eltér mind a galíciai, mind a kijevi ukrán, mind az orosz dallamoktól, még inkább a román, a szerb, a mai bolgár, s főleg a görög /görög katolikus vagy épp ortodox/ énekmódtól. Mint Orosz István zenetörténész feltárta,/1/ dallamkincsünk mögött a magyar honfoglalás előtti szláv népek /"bolgárok"/ dallamai rejtőznek, amelyek tovább mutatnak szír-hellén előzményekre, ezek pedig a zsinagógai /zsidó/ liturgiára. A következőkben ezeken a nyomokon szeretnénk végighaladni, a legrégibb múlt felől közeledve gyökerek, s végül énekeink mai állapota felé.

Mint ahogy az Újszövetség írásai is az Ószövetségből, a megszülető kereszténység énekei is az ószövetségi istentisztelet elemeiből, elsősorban a zsoltározásból nőttek ki. Magáról az Úr Jézusról feljegyzik az evangéliumok, hogy tanítványaival együtt énekelte a "hálaadó zsoltárt", a pászka-énekeket /v.ö. Mt 26,30, Mk 14,26/. Szent Pál apostol határozottan megparancsolja követőinek: "Énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent dalokat Istennek" /Kol 3, 16/. Érthető tehát, ha mind a nyugati, mind a keleti egyház énekei ószövetségi gyökerekből sarjadtak s azok mintájára szövődtek./2/

De most már csak a "keleti" ágra szűkítsük figyelmünket: nem lehet észre nem vennünk, keleti szertartásunk számos "szerkezeti elemet" vitt tovább az Ószövetségből. Így a "nap megszentelését" mi is estével kezdjük, a hetet szombattal /v.ö. "hang-kezdés" szombaton, "hang-zárás" pénteken/: húsvét-vasárnap olyan nap, amely "szombat után az első". A húsvét megünneplésébe is számtalan elem került be a pászka-ünnepből /ezért "új és szent pászka"/. Az az előírás, hogy "fényes-héten" sorban megyünk a nyolc hangon, talán a  chanukka nyolcnapos ünneplésére emlékeztet, ezt viszi tovább a nyolc hang nyolc egymást követő hétre való kiterjesztése, ami aztán végigkíséri a liturgikus évet.

A zsidó zsoltározás formai elemei is tovább élnek ritusunkban. - Az énekek sorai initiumból /kezdet/, tartott hangból /tenor/ és záró részből /cadentia/ állnak - ezt a felépítést természetesen Nyugaton is megtaláljuk/3/ -, erre a mintára szövődnek nemcsak a zsoltárokat idéző prokimen-típusú rövid énekek, de a kontákok, tropárok, sztichirák is.

A prokimen /prokeimenon/ egyébként az ún. diákonikont /nyugati analógiával: az ige-liturgiát/ bevezető papi áldásra adott válasz /responzórium/. Tökéletesen kidolgozott formai elem az iméntiek illusztrálására: a vasárnapi vecsernyei prokimen, 133. Zsoltár (ld. 1. sz. kotta). Ószövetségi eredetű a rövid szövegek ismétlése más-más dallamokon. Ilyenek az ún. Szent az Úr-típusú énekek, itt a 2. hangú (ld. 2. sz. kotta). Ugyanebbe a körbe tartoznak az alleluják, így az előbbi dallam alleluja-változatban így hangzik: (3. sz. kotta).

Hanganyag>>

Hanganyag>>

Hanganyag>>

 

Ami a további fontos keleti ének-elemeket illeti, a tropárok, az ünnepek lényegét kifejező verses énekek, szerepelnek mind a liturgiában /vagyis az eukarisztikus istentiszteletben/, mind az alkonyati és reggeli zsolozsmában. Ezekhez társul főleg liturgiákon a konták /kondákion/, amely rövidebben, tömörebben fejezi ki az ünnep tartalmát. A sztichirák /a sztichosz, 'vers' szóból/ az alkonyati és a reggeli zsolozsmában jelennek meg, az ünnepet vagy az ünnepeltet inkább történetekbe, képekbe ágyazva idézik fel. E három elem formai szempontból hasonló felépítést mutat:  rendszerint minden sorban megfigyelhető az említett hármas tagozódás, de aztán az egész strófa, versszak 2-3, néha 4 sor váltakozásából áll elő. Van olyan sztichira is, amelynél az első és az utolsó sor önálló egység, közben két vagy három dallam váltakozik. A sorok váltakozását az akár a magyar népdalok világából is ismert betűkkel /A, B, A stb./ jelölhetjük.

Mai énekrendünkben van példa olyan egyszerű megoldásra is, ahol ugyanaz a motívum ismétlődik minden sorban, ameddig csak szükséges. Ilyen pl. a 8. hang konták-dallama /A,A...A/, ld. 4. sz. kotta. Egyetlen példa két sor váltogatására, amelyet kadencia-sor zár le: az első hangú szitchira (ld. 5. sz. kotta).

Hanganyag>>

Hanganyag>>

 

A legkülönbözőbb sor-variációk között akad példa egészen gazdag változatokra is, ezek közül álljon itt szintén egyetlen példa, a 8. hangú sztichira-mintadallam, szeptember 14. /Szent Kereszt felmagasztalása/ ünnepéről (ld. 6. sz. kotta).

Hanganyag>>

 

Volt ószövetségi előzménye annak is, hogy vagy a pap és a nép, vagy az előénekes és a kórus felelget egymásnak, s az előéneklő néhány lépcsőnyi hangot befutva mintegy ráhangolja a közösséget a soron következő énekre. A már idézett  1. hangú sztichirára pl. így "vezeti rá" hallgatóit az ehhez fűződő elővers (ld. 7. sz. kotta).

Hanganyag>>

 

Így aztán a zsolozsma - főleg a sztichirák sorozatai, az ún. "Uram, tehozzád" utáni és az "előverses sztichirák" - egyetlen egységgé épülnek, tovább erősítik azt a párbeszédes jelleget, amely amúgy is jellemzője a keleti liturgia egészének.

Az ókori eredet legmeglepőbb bizonytékát azonban az ún. ókori diatonika és az ún. tetrachord-rendszer jelenti.

Mint erre épp a bizánci éneklés ad példát,, az ókorban még egymás mellett élt a diatonika /tehát az olyan skála, ahol megszabott az egész és félhangok helye/, a félhanglépcsőkre épülő kromatika és a negyedhangokat is feltételező enharmonikus énekmód./4/ Az európai zenekultúra alapját képező gregorián és a mi énekeink ősanyaga is a zsidó diatonikát vette át./5/

Itt még nem szabad nyolchangnyi /oktávra kiterjedő/ skálákban gondolkodnunk, s főleg nem dúrban és mollban, hanem ún. tetrachordokban, azaz egy tiszta kvarton belüli négy egymás melletti hangból álló kis skálában.

A zsinagógai liturgia az évszázadok, sőt évezredek folyamán megőrizte ezt a tetrachordos felépítést. Mint Liebling és Idesohn kutatásaiból kitűnik, ez a formai jegy uralkodó maradt a közép- és kelet-európai zsidó liturgiában./6/ Az egymásba szövődő tetrachordok jelenlétére utal, hogy az izraelita énekek éppen a tetrachordok alaphangjait emelik fel fél hanggal, ha ezt a hangot felülről érintik, futóhangszerűen.

A keleti kereszténység köréből éppen a kárpát-medencei görög rítus énekeiben jelentkezik ez a tetrachordos felépítés. Ennek legfőbb bizonyítéka maga a liturgia, szentmise. Itt a pap inkább az alsó, a nép inkább a felső tetrachordban énekel, úgyhogy a kettő együtt egy mixolíd-ívet fut be, mégis a két négyes találkozási pontja jelenti az intonálás hangját. Minden áldás, ekténia ezt az ívet futja be (ld. 8. sz. kotta).

Hanganyag>>

Hanganyag>>

 

A szláv  /ószláv, orosz, ukrán stb./ liturgiákon a pap intonációjára a hívek kvint lépéssel lejjebb /!/ válaszolnak, itt tehát hangsúlyozottan a kárpátaljai /ruszin/ görögkatolikusokból átvett sajátságunkról van szó.

A tetrachordok alaphangjainak felemelése is megfigyelhető énekeinkben. Az előszenteltek liturgiájában pl. állandóan ezzel élünk (ld. 9. sz. kotta).

Hanganyag>>

 

A tetrachordok alaphangjait csalhatatlanul jelzi, hogy énekrendünk kizárólag ezeket az alaphangokat emeli fel félhanggal, rendszerint  úgy, hogy a tetrachord második hangjáról visszafelé lép, és váltóhangszerűen felemeli ezt a hangot, majd, mikor másodszor is lefelé halad, már "visszaejti" eredeti  helyére - ahogy ezt a legutóbbi példából is kitűnt. Ezek az alaphangok - G,C,F, B - így mint Gisz, Cisz, Fisz vagy H jelennek meg.

Ezzel a jelenséggel különösen prokimenek, Szent az Úr-, alleluja-dallamok esetében találkozunk /mint azt fentebb is szemlélhettük/, de igen gazdagok efféle kromatikus lépésekben verses énekeink, főleg a "hangok" mintadallamai, és a különleges liturgikus időszakok énekei. Október 1-én pl. így énekelünk a Szűzanyához (ld. 10. sz. kotta).

Hanganyag>>

 

Elképzelhető, hogy ezek a fordulatok már a többszólamú éneklés nyomait  mutatják, ugyanakkor  vízválasztót is jelentenek, mert a ruszinoknál előfordulnak, az ukrán éneklésben ritkábbak.

A jelzett megemelt alaphangok hangsúlyosan, önálló hangként igen ritkán jelennek meg dallamvilágunkban, bár erre is akad példa, így a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepe reggeli zsolozsmájának ún. Szent Isten-éneke (ld. 11. sz. kotta).

Hanganyag>>

 

Hogy énekrendünk tetrachordokban gondolkodik, jól mutatja, hogy énekeink eőbb az alsó, majd a középső tetrachord lehetőségeit használják ki dallam-variációkban, sőt az ének fel-felcsap akár a felső tetrachord régióiba is, mint pl. a nagyböjti énekben (ld. 12. sz. kotta).

Hanganyag>>

 

A "tetrachordos gondolkodás" természetesen nem azt jelenti, hogy egy-egy dallam feltétlenül mindig egy-egy tetrachord alaphangjára zár. A d-r-m-f tetrachordnak sokszor második, harmadik vagy felső hangjára is zárulhat egy-egy dallam, eszerint afféle dóros, fríges, lídes zárása is lehet (ld. 13. sz. kotta).

Hanganyag>>

 

A B /és nem H/ igen sokszor előbukkan dallamainkban - valahányszor hosszabb dallamívet kell befutniuk. Gondoljunk pl. az "Igazodjék fel" papi előverseire vagy a Húsvéti kánonra (1. óda, ld. 14. sz. kotta).

Hanganyag>>

 

Örököltük a zsidó énekekből az olyan kvárt-ugrásokat, mint amilyenek megfigyelhetők előversek, sztichirák végén /mi-ti, ré-lá/, vagy a kvint-lépést rögtön indításképp /v.ö. "Izaiás örvendj", "Hallgasson minden emberi test"/, melynek vannak megfelelői az orosz népzenében is, s az olyan melizmákat, mint a szó-fi-szó-lá-mi vagy ré-di-ré-mi-ti, melyek vég nélkül fordulnak elő énekeinkben /pl. az 1. hangnál/,/7/ vagy épp a húsvéti óda legvégén az imént.  Álljon itt példaként az a dallam, melyet nagyszombaton a kerub-ének helyett veszünk (ld. 15. sz. kotta).

Hanganyag>>

 

Mint majd látni fogjuk, a "hangok" különválasztásában is szerepet játszik a tetrachordos felépítés, ti. aszerint alakultak ki különböző skálák, hogy ezeknek melyik hangjáról indultak vagy melyiken zárultak.

Jegyzetek:

1 Orosz István: "A magyar görög katolikusok egyházzenéje", Alleluja egyházművészeti folyóirat III /1937/ 7-8. szám, 27,30

2 Rajeczky Benjamin: Mi a gregorián? Budapest 1980., 14.kk.

3 Uo. 98.

4 Berki Feriz: Az el nem ásott talentum. Budapest 1985., 634.

5 Szabolcsi Bence: A zene története. Budapest, 1938., 106.

6 Idelsohn: Hebraisch Orientalischer Melodienschatz. Berlin-Wien 1930.

7 Orosz István: Ősi zenei értékeink /kéziratos munka/, 51